Szombati ellenfelünket, a Ferencvárosi Torna Clubot 1899. május 3-án alapították, első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A klub színe: zöld-fehér.

Fennállása óta a legsikeresebb magyar egyesületté nőtte ki magát. 29-szer nyert bajnokságot (1980-ig 22, az elmúlt 35 évben 7 aranyérmet nyertek), 21 alkalommal hódította el a Magyar Kupát és 5-szörös Szuperkupa-győztes. 1928-ban és 1937-ben megnyerte a Közép-európai Kupát, 1965-ben pedig a Vásárvárosok Kupája (ma Európa-liga) győztese lett.

Az előző idényben elsősorban kiváló őszi teljesítményüknek köszönhetően magabiztosan nyerték meg a bajnokságot. Emellett elhódították a Magyar Kupát és a Szuperkupát is, utóbbit játék nélkül.

Az OTB Bank Liga idei kiírásában két mérkőzés után veretlenek. A nyitófordulóban a Haladást sokkolták az első hét percben, majd begyűjtötték a három pontot, a második játéknapon pedig Böde megmozdulása vezetett sikerre a Honvéd otthonában.

Ezen a mérkőzésen a Dibusz - Dilaver, Hüsing, Nalepa, Ramírez - Gyömbér (Busai, 88.) , Gera Z., Radó, Trinks (Leandro, 72. ), Nagy D. - Böde (Djuricin, 72.) összeállításban játszott az FTC.

A két találkozó között lejátszotta az FTC a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének visszavágóját, ahol 11-es rúgások után kiesett az albán FK Partizani Tirana ellen.

Az FTC kerete

Kapusok
90 Dibusz Dénes (HUN)
55 Jova Levente (HUN)
31 Varga Ádám (HUN)
 
Védők
5 Oliver Hüsing (GER)
7 Batik Bence (HUN)
66 Emir Dilaver (AUT)
16 Leandro de Almeida (HUN)
27 Michal Nalepa (POL)
17 Pintér Ádám (HUN)
77 Cristian Ramírez (ECU)
 
Középpályások
22 Busai Attila (HUN)
30 Vladan Čukić (SRB)
21 Csernik Kornél (HUN)
19 Gyömbér Gábor (HUN)
15 Hajnal Tamás (HUN)
67 Lakatos István (HUN)
14 Nagy Dominik (HUN)
35 Florian Trinks (GER)
 
Támadók
13 Böde Dániel (HUN)
20 Gera Zoltán (HUN)
23 Marco Djuricin (AUT)
10 Radó András (HUN)
8 Lovrencsics Gergő (HUN)
11 Stanislav Šesták (SVK)
97 Varga Roland (HUN)


A vezetőedző

Thomas Jens Uwe Doll 2013 végétől irányítja a csapatot, az OTP Bank Ligában 2014 elején mutatkozott be. Az 50 éves egykori német válogatott labdarúgó korábban vezette a Hamburgot és a Dortmundot is. 2016-ban az MLSZ Rangadó Díjátadó gálán "Az év NB I-es edzője" díjat vehette át.

Egymás ellen

Az első mérkőzésünket az Üllői úton az első NB I.-es idényünkben, 1941. március 2-án játszottuk. És ha már ott voltunk, rögtön le is győztük a későbbi bajnokcsapatot! A Füzér góljával 1-0-ra megnyert első meccsen így álltunk fel: Gáspár - Bohus, Felföldi, Kalocsay, Turán , Barta, Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Turbéki. Edző: Csapkay Károly.

"A DiMÁVAG világraszóló teljesítménye! Budapesten legyőzte a Ferencvárost! Saját otthonában, saját publikum előtt győzte le a magyar futball primadonnáját a nagy fölénnyel vezető és eddig még veretlen Ferencvárost. A DiMÁVAG oroszlánként küzdve felülmúlta önmagát és túlhaladva minden várakozást, fennállása óta legnagyobbat produkálva, eddigi sikereire feltette a koronát! " - szól a korabeli tudósítás.

A következő évben még sikerült egy döntetlen elérni, de az azt követő években a Ferencváros dominált. Zsinórban 18 mérkőzés zajlott le úgy a Fradi pályaválasztásával, hogy nem sikerült még pontot sem szereznünk.

Aztán 1972. április elsején - 31 évvel az előző siker után - ismét győzelemnek örülhettünk. A Veréb - Hajas, Oláh, Görgei, Salamon, Hajdú, Földesi, Sikora, Druzsin (Vass, Horváth) Tábori, Gass összeállítású csapatunk a Népstadionban 1-0-ra múlta felül a zöld-fehéreket. A gólunkat Gass István szerezte a 16.percben, miután az egész ferencvárosi védelmet kicselezte, 20 méterről élesen lőtt a kapuba, úgy, hogy a labda a hálótartó vasról pattant vissza a mezőnybe. A mérkőzés másik hőse Veréb György kapus volt, aki a második félidő vége felé Novák 11-esét is hárította.

Az újabb piros-fehér siker az 1998/1999-es szezonban született. A DVTK történetébe, a "Nagy Ősz" néven bekerülő sikeres félszezon egyik állomása volt a Diósgyőri FC Üllői úti fellépése. A Tornyi Barnabás edzette Nota - Téger, Smiljanić, Kuttor, Kovács T., Turóczi (Babos), Kiser, Szabó T. (Kákóczki), Buzás, Kulcsár (Szabados) Egressy összeállítású csapat egy fordulatos, remek iramú és színvonalú összecsapáson Kulcsár Sándor két, Egressy Gábor és Szabó Tibor egy-egy találataival 4-3-ra verte az FTC-t, a mérkőzésre elutazó több mint ezer diósgyőri fanatikus legnagyobb gyönyörűségére.

1998/1999: FTC - DFC 3-4


A 2009/2010-es bajnokságban győztük le negyedszer a Ferencvárost Budapesten. Az Aczél Zoltán által irányított fiatal diósgyőri társaság (Kovács Z. - Bognár Zs., Miličić, Jeknić, Vukadinović, Búrány, Takács P., Huszák T., Ivancsics, Lippai, Balajti) már 3-0-ra is vezetett a Fradi otthonában, amikor a hazaiaknak sikerült szépítenie. Az elkeseredett zöld-fehér fanatikusok nem nézték jó szemmel csapatuk gyenge szereplését. A sorozatos szurkolói rendbontások miatt a játékvezető a 66. percben lefújta a találkozót. Később az MLSZ 3-0-s gólkülönbséggel a DVTK-nak ítélte a győzelemért járó három pontot.

2009/2010: FTC - DVTK 1-3 (félbeszakadt)


A 2011/2012 bajnokságban a második fordulóban találkozott Budapesten a két csapat. A Benczés Miklós vezette DVTK a Radoš - Vadász, Budovinszky, Gal, Gohér - Gallardo, Abdouraman, Lippai, Luque (Dobos, 90.) - Menougong (Carreño, 59.), Seydi (Pál Sz., 59.) összeállításban lépett pályára. A hazaiak Abdi góljával már a 4. percben megszerezték a vezetést, amit Luque egy csodás szabadrúgással egyenlített ki a 69. percben, pedig ekkor már Gallardo kiállítása miatt létszámhátrányban játszott a DVTK. Később Pál Szabolcs is erre a sorsra jutott, de hősies küzdelemben sikerült elhozni az egy pontot (1-1).

2011/2012 FTC - DVTK 1-1

Az OTP Bank Liga előző kiírásában kétszer játszott a DVTK a Groupama Arénában. Az első találkozón a hazai csapat 3-0-ra győzött, a 23. fordulóban kevés híján visszavágott a DVTK. Előbb büntetőből szerzett vezetést az FTC, amit Bognár István távoli bombával egyenlített ki. A hajrában ismét a hazaiaknál volt az előny, de jött a csereként egy perccel korábban beálló Novothny Soma, és pontot mentett a DVTK-nak. A ráadásban Bacsa Patrik ugyan megszerezte a DVTK harmadik gólját is, azonban a játékvezető les miatt nem adta meg. Egervári Sándor vezetőedző a Radoš - Okuka, Lipták, Tamás, Nemes - Egerszegi (Kovács G., 82.), Elek - Barczi (James, 54.), Koman (Novothny, 88.), Bognár I. - Bacsa csapatnak szavazott bizalmat.

DVTK - FTC 0-2

Az eddig lejátszott FTC - DVTK bajnoki mérkőzések

  1. 1940/1941
    FFC - DiMÁVAG 0-1 G.: Füzér
  2. 1941/1942
    FFC - DiMÁVAG 2-2 G.: Regőczi, Fazekas
  3. 1942/1943
    FFC - DiMÁVAG 5-2 G.: Penderi (2)
  4. 1943/1944
    FFC - DiMÁVAG 1-0
  5. 1950
    ÉDOSZ - DiVasas 3-0
  6. 1951
    Kinizsi - DiVasas 1-0
  7. 1952
    Kinizsi - DiVasas 4-0
  8. 1954
    Kinizsi - DiVasas 2-0
  9. 1955
    Kinizsi - DiVasas 2-0
  10. 1957/1958
    FTC - DVTK 3-1 G.: Iván
  11. 1958/1959
    FTC - DVTK 3-1 (Népstadion) G.: Csányi
  12. 1959/1960
    FTC - DVTK 2-1 (Népstadion) G.: Pál
  13. 1960/1961
    FTC - DVTK 5-0 (Népstadion)
  14. 1963
    FTC - DVTK 3-0
  15. 1964
    FTC - DVTK 4-0 (Népstadion)
  16. 1966
    FTC - DVTK 5-1 (Népstadion) G.: Szurgent
  17. 1967
    FTC - DVTK 3-1 (Népstadion) G.: Szurgent
  18. 1968
    FTC - DVTK 1-0 (Népstadion)
  19. 1969
    FTC - DVTK 2-0 (Népstadion)
  20. 1970/1971
    FTC - DVTK 2-0 (Népstadion)
  21. 1971/1972
    FTC - DVTK 0-1 (Népstadion) G.: Gass
  22. 1972/1973
    FTC - DVTK 4-0 (Népstadion)
  23. 1974/1975
    FTC - DVTK 2-1 G.: Horváth
  24. 1975/1976
    FTC - DVTK 1-0
  25. 1976/1977
    FTC - DVTK 3-1 G.: Borostyán
  26. 1977/1978
    FTC - DVTK 1-1 G.: Váradi
  27. 1978/1979
    FTC - DVTK 1-1 G.: Fekete
  28. 1979/1980
    FTC - DVTK 3-1 G.: Oláh
  29. 1981/1982
    FTC - DVTK 1-1 G.: Borostyán
  30. 1982/1983
    FTC - DVTK 4-0
  31. 1983/1984
    FTC - DVTK 3-0
  32. 1991/1992
    FTC - DFC 3-2 G.: Vitelki, Szvisztun
  33. 1992/1993
    FTC - DFC 3-1 G.: Leskó
  34. 1997/1998
    FTC - DFC 1-0
  35. 1998/1999
    FTC - DFC 3-4 G.: Kulcsár (2), Egressy, Szabó T.
  36. 1999/2000
    FTC - DVTK 2-0
  37. 2004/2005
    FTC - DVTK 2-1 G.: Tisza
  38. 2005/2006
    FTC - DVTK 1-1 G.: Tisza
  39. 2009/2010
    FTC - DVTK 1-3* G.: Huszák, Jeknić, Lippai
    (* A 66. percben félbeszakadt, megállapított eredmény: 0-3)
  40. 2011/2012
    FTC - DVTK 1-1 G.: Luque
  41. 2012/2013
    FTC - DVTK 2-0
  42. 2013/2014
    FTC - DVTK 2-1 G.: Elek
  43. 2014/2015
    FTC - DVTK 3-0
  44. 2015/2016 1. kör
    FTC - DVTK 3-1 G.: Barczi
  45. 2015/2016 3. kör
    FTC - DVTK 2-2 G.: Bognár I., Novothny

Mérlegünk: 45 mérkőzés 4 győzelem, 7 döntetlen, 34 vereség, 34 rúgott és 105 kapott gól

(forrás: Varga Lajos -  A futball-labda diósgyőri útja)

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!