- Az előző évben elérte a csapat a célját - kezdte Sütő Szilárd utánpótlás szakmai vezető, aki a DVTK tartalék vezetőedzői feladatait is ellátja. - Mostoha körülmények között indítottuk az idényt (a körülmények kiválóak voltak, azonban mindössze hat játékossal vágtunk neki a felkészülésnek) azonban a csapat bizonyította létjogosultságát. A súlyos sérülése után visszatérő Oláh Bálint 20 mérkőzésen lépett pályára, idén pedig már az élvonalban is gólt szerzett, Ternován Patrik a Videoton ellen a kezdőcsapat tagja volt az NB I-ben. Rajtuk kívül Horváth Ferenc vezetőedző az első csapathoz vezényelte Boros Gábort, Szabó I Balázst és Mahalek Marcellt is. Kövér Kristófra ugyancsak számított volna a szakvezetés az első csapat kereténél, azonban ő elfogadott egy amerikai egyetemi ösztöndíjat. Négy játékos esetében úgy éreztük, kell még egy lépcsőfok az élvonal előtt, Egyed Balázs és Icsó Zsolt, valamint Csicsvári Milán és Balogh Alex számára előrelépést jelent, hogy a következő bajnokságban az NB II.-ben szerepelhetnek. Klubunk számára ez azért fontos, mert a Doubble Pass értékelésben a produktivitás területén nem szerepeltünk jól, az elmúlt években kevés diósgyőri nevelésű játékos mutatkozott be az NB I.-ben és az NB II.-ben. Most a fiatalok tovább tudnak fejlődni, a DVTK-nak pedig növelik a produktivitással szerezhető pontjait. Nem mellesleg jó kapcsolatot alakítottunk ki a cigándi csapattal, kölcsönösen segítjük egymást, a játékosok pedig valós esélyt kapnak arra, hogy az NB II.-ben jó szezont fussanak. A többiektől különböző okokból mi váltunk meg, sok sikert kívánunk a további pályafutásukhoz!

Az előző évben a szűkös keret miatt több szabadon igazolható játékos is érkezett, idén viszont kizárólag saját nevelésű játékosok pótolják a távozókat.

- Már tavaly megfogalmaztuk, hogy minden évben meg szeretnénk megtartani egy magot a tartalékcsapatból, akikhez évről évre csatlakozhatnak az U19-ből kiöregedő tehetséges játékosok. Más kluboktól eltérően nem kívánunk komoly pénzekért igazolni a tartalék csapatba, hanem a saját játékosainknak kívánunk lehetőséget adni, hogy megismerjék a felnőtt futballt is. Kevesen tudnak az utánpótlásból közvetlenül az élvonalba lépni, az NB III. kiváló lehetőség a fejlődésre, a tapasztalatgyűjtésre a felnőttek ellen. A tavalyi évhez képest ezen a területen már most előre tudtunk lépni, jövőre még nagyobb magot szeretnénk együtt tartani.

Augusztus 7-én délután fél hatos kezdéssel Monoron kezdi el a DVTK tartalék a bajnoki küzdelmeket az NB III. Keleti csoportjában. (A teljes sorsolás itt található: http://dvtk.eu/11404-Monoron_kezd_a_DVTK_tartalek-cikk) Milyen célokkal vág neki a csapat a bajnokságnak?

- Minden más tartalékcsapathoz hasonló a célunk - sorolta Sütő Szilárd. - Minél több fiatal kapjon játéklehetőséget, és az első csapat keretének sérülésből visszatérő, vagy más ok miatt kevesebbet játszó tagjai is bajnoki mérkőzésen lendülhessenek formába. És a legfontosabb, jövőre is szeretnénk legalább három játékost feladni az NB I.-es keretbe. Végül a bajnokság átszervezése miatt arra is figyelnünk kell, hogy megőrizzük az NB III.-as tagságunkat, azaz a 18 csapatos mezőnyben a legjobb 12 között kell végeznünk.

Nem csak a játékoskeret változott, hanem a stáb is átalakult. Két egykori diósgyőri labdarúgó tért vissza, hogy a zöld gyep után a kispadon is a DVTK-t szolgálja.

- Sverla Béla természetesen marad mellettem másodedzőként, Szalma Pál viszont a DVTK belső karriermodelljének első “haszonélvezőjeként” utánpótlás kapusedzői, majd a DVTK tartalék kapusedzői posztja után Veréb György mellett, az első csapatnál folytatja pályafutását. Ez kellő motivációt jelenthet minden szakembernek, hiszen látni lehet, számít a klub az itt dolgozókra. A helyét egy másik volt diósgyőri kapus, Pallai Gábor veszi át, aki szintén egy fiatal, agilis kapusedző. Ezen kívül erőnléti edzőként Dobos Attila segíti munkánkat. Kiváló mentalitású játékos volt, ami sokat segíthet edzői karrierjében is. A napokban sikeresen vizsgázott az MLSZ legmagasabb szintű erőnléti edzői képzésén, nagy pluszt várok tőle a csatlakozásával és munkájával - osztotta meg Sütő Szilárd.

Játékosmozgás a DVTK tartalékcsapatánál

Az előző évi csapat tagjai

Bodnár Dominik
Galambosi Máté
Germán Gábor
Kádas István
Krakkai Máté
Lőrincz Patrik
Timkó István

Érkezők

Gazdag Bálint (U19)
Fazekas Máté (U19)
Ivánka Patrik (U19)
Lipták Ákos (U19)
Mikolka Márk (U19)
Szalóczy Dávid (U19)
Tucsa Róbert (U19)
Gávai Norbert (U19)

Távozók

Ternován Patrik (DVTK első csapata)
Oláh Bálint (DVTK első csapata)
Szabó I Balázs (DVTK első csapata)
Boros Gábor (DVTK első csapata)
Mahalek Marcell (DVTK első csapata)
Egyed Balázs (Cigánd - kölcsönbe)
Icsó Zsolt (Dorog - kölcsönbe)
Kövér Kristóf (USA, egyetemi ösztöndíj)
Csicsvári Milán (Cigánd)
Balogh Alex (Cigánd)
Gresó Mátyás (Eger)
Elek Richárd (?)
Király Vitalij (?)
Sipos Gergő (?)
Márton Krisztián (?)

Edzői stáb

Sütő Szilárd vezetőedző
Sverla Béla másodedző
Pallai Gábor kapusedző
Dobos Attila erőnléti edző

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!