- Nem hallhattuk az értékelésed a Vasas elleni meccs után az ismert okok miatt. Legyen ez az első kérdés, milyen volt a mérkőzés szerinted?

- Szerettük volna megnyerni a mérkőzést. Könnyebb lenne most úgy készülni, hogy három pontot szereztünk, de a döntetlent igazságosnak érzem, bár sok lehetőségünk volt. Más rendszerben játszottunk, mint korábban, ezt két napunk volt begyakorolni. A védekezésünk sem működött rosszul, agresszívebbek voltunk, mint eddig és a játékosok is jól érezték magukat ebben az új rendszerben. Ha csak kis lépést is, de léptünk előre. Négy vesztes meccs után nem egyszerű lépdelni, de az a hozzáállás volt jellemző, ami szerintem minimális célként elvárható a csapattól. Remélem, erre rakódnak majd azok a dolgok, ami a győzelemhez szükséges. Összességében három ponttal van kevesebb, mint amennyit előzetesen magamnak terveztem. A Paks elleni győzelmet jobban hiányolom, mint azt itt elhullajtott kettő pontot.

- Hosszú a bajnokság, és még csak az ötödénél járunk. Kívülről úgy tűnik, egyik csapat sem lóg ki nagyon sem lefelé, sem felfelé. Milyen pontvadászatra számítasz a továbbiakban?

- A Ferencváros és a Videoton előbb-utóbb ki fog egyenesedni, hiszen minőségileg nagyon erős futballisták alkotják a keretüket. Használhatnak öt külföldit is, ez is előny a számukra. Rajtuk kívül a mezőnyben bárki, bármit elérhet. Ez pozitív irányba és negatív irányba is igaz. Nagyon kell figyelni minden mérkőzésre. Kicsit olyan, mint a tavalyi bajnokság, óriási körbeverések vannak és az fog dönteni, hogy ki, mennyire akarja a sikert.

- Ennyire fontosak az akarati tényezők?

- Szomorú ez, de a magyar bajnokságban legtöbbször erről kell beszélni. Többnyire a csapatoknál az akarattal és a hozzáállással vannak problémák. Ha egy csapat megérzi a sikert, mint például a Vasas, akkor bármi előfordulhat. Azt gondolom, hogy nem jobbak nálunk sem, de most valamitől jobban egyben vannak, mint az összes többi csapat. Ez apró dolgokon múlik, hosszan lehetne sorolni, de ennek a listának az élén az akarati tényezők vannak.

- Milyen munkát lehet elvégezni ebben a három hétben?

- Próbálunk előre lépkedni erőnlétben és igyekszünk javítani a taktikai dolgokat is. Legtöbbször két edzéssel készülünk, nem nagyon kapnak szabadnapot sem a játékosok. Talán a jövő hét vége felé lesz két szabadnap a három hétből, de a többi napon dolgozunk. Lesz egy edzőmérkőzésünk is jövő héten a Balmazújváros ellen, ahol élesben is lehet majd gyakorolni.

- Szándékosan nem kérdezem meg, hogy például a következő öt meccsen hány ponttal lennél elégedett, hiszen hétről-hétre bármi előfordulhat. Inkább azt kérdezem, hogy milyen folytatásra számítasz?

- Ha a tabellára nézek, akkor azok a meccsek jönnek, ahol nekünk pontokat kell gyűjtögetni. Olyan ellenfelekkel fogunk játszani, akik hasonló kaliberűek, mint mi vagyunk. Remélhetőleg a folytatásban minden tényezőben jobbak tudunk majd lenni.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facbook oldalán!