2016. augusztus 27., szombat
10:00 PMFC - DVTK (U19 II. osztály 1. forduló)

- Az U19-es korosztályt az idei évben a tavalyi U17-ből és az U19-ből nálunk maradók alkotják - mondta el Vitelki Zoltán, a DVTK U19-es csapatának vezetőedzője. - A tavalyi csapatból nagyon sokan felkerültek az NB III-as keretbe.  A mostani keretben 1998-as és 1999-es születésű játékosokról van szó. Célunk egyértelműen minél jobban szerepelni a bajnokságban. Úgy gondolom a felkészülésünk jól sikerült, sajnos azonban az első forduló előtt van pár sérültünk, akik érzékeny veszteség a csapat számára. De akik készen állnak arra, hogy holnap játszanak Pécsen, azok mindent meg fognak tenni a három pont megszerzéséért. Ha a teljes szezont nézzük, én minden esetben maximalista vagyok és - elsősorban a játékosok érdekeit nézve - mindenkinek egyéni érdeke az, hogy ebben a szezonban jól teljesítsen, hiszen a következő szezonra itt fontos dolgok dőlhetnek el a saját karrierjük szempontjából.

2016. augusztus 27., szombat
10:00 DVTK - PMFC (U17 II. osztály 1. forduló)

- Hajtottunk végre átalakításokat a keretnél - mondta Kriston István, a DVTK U17-es csapatának vezetőedzője. - Négy játékost igazoltunk. Hármat Nyíregyházáról, egyet pedig Jászberényből, valamint az U15-ös csapatunkból hoztunk fel az U17-be négy mezőnyjátékost és egy kapust. Úgy voltunk vele, hogy nekik szavazunk inkább bizalmat, minthogy máshonnan igazoljunk játékosokat, mert szeretnénk őket beépíteni ebbe a csapatba, illetve, hogy jövőre az U17-be már kész játékosok legyenek ezen a szinten. A legfőbb célunk, hogy megfeleljünk az akadémiai filozófiának és, hogy ezt viszont lássuk a csapaton. Magas letámadás, illetve blokkokban történő védekezés. Egy agresszív, rámenős futballt szeretnénk játszani a csapattal. Helyezésekbe igazából nem szeretnék belemenni, de nyilván mindenki szeretné, ha feljutna az U17.  Ezzel a játékosok és az edzői stáb is tud azonosulni. Mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy minél sikeresebben tudjunk szerepelni a bajnokságban.

2016. augusztus 27., szombat
10:00 DVTK - PMFC (U16 II. osztály 1. forduló)

- Ami korosztályunkban is volt némi átalakulás a tavalyi évhez képest - tette hozzá György Gábor, a DVTK U16-os csapatának vezetőedzője. - A tavalyi U15-ös csapatból jó pár játékos felkerült a jelenlegi U17-es keretbe. Igazolnunk nem sikerült, úgyhogy nagyon szűkös kerettel kezdtük meg a felkészülést. Volt, hogy 7-8 emberrel dolgoztunk. A jelenlegi kerethez 13 játékos tartozik, plusz egy kapus, aki velünk készül. Ez a létszám szokott kiegészülni az U15-ből kapott 2-3 játékossal, de a felkészülés nagy részét 10-11 fővel tudtuk végigcsinálni. Ennek tükrében nehéz bármilyen elvárást megfogalmazni, de jelen korosztály esetében nem is az eredményesség számít, sokkal inkább az, hogy a következő évre, az U17-be már felkészült játékosok kerüljenek, illetve közülük minél többen kerüljenek majd a felnőtt csapat közelébe.

2016. augusztus 27., szombat
10:00 PMFC - DVTK (U15 I. osztály 1. forduló)

- Célok nincsenek meghatározva, ez a bajnokság még nem tétre megy, ilyen korban nem az eredmény a legfontosabb - vette át a szót Kiser László, a DVTK U15-ös csapatának vezetőedzője. – Ugyanakkor fontos, hogy ne legyenek kiesési gondjaink. A tavaszi utolsó nyolc mérkőzés jól sikerült. Az a csapat együtt is maradt, így bízom benne, hogy azt a játékot és teljesítményt tudjuk nyújtani, amit a tavalyi bajnokság tavaszi szezonjában láthattak tőlünk. A tavaszi eredmények alapján ekkor harmadikok voltunk. Emellett fontos az, hogy tovább fejlődjünk játékban is, taktikailag is, egyénileg is. Úgy érzem a felkészülésünk jól sikerült. A tervezett munkát elvégeztük. Az edzőmérkőzéseken biztatóan játszottak a fiúk, akik az U16-os csapatokkal szemben is megállták a helyüket. Az U15-ös bajnokság I. osztályában indulunk, ismerjük a többieket. Erős a bajnokság, de ennek ellenére mi is a mezőny első felében akarunk végezni. Egyénileg és csapat szinten is szeretnénk egyel magasabb szintre lépni.

2016. augusztus 27., szombat
12:00 PMFC - DVTK (U14 I. osztály 1. forduló)

- A diósgyőri utánpótlás csapatok közül az U14-es korosztályba volt a legnagyobb változás, hiszen nagy volt a játékos mozgás - mondta végül Jordán András, a DVTK U14-es csapatának vezetőedzője. - Kilenc új játékos érkezett, akik mindannyian benne voltak az U13-as megyei válogatottban. Minél hamarabb szeretnénk elérni, hogy a fiatalok egységesen, a Diósgyőri Akadémia elképzelései szerint tudjanak játszani. Fölvenni azokat a játékelemeket és stílusokat, ami a Diósgyőrre jellemző. Mindenképpen úgy gondoljuk, hogy erősödött a csapat és szeretnénk, ha ez a mérkőzéseken is visszaköszönne.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!