- Gyirmóton nem tudtad végigjátszani a mérkőzést, hogy vagy most?
- Éles fájdalmat éreztem a combhajlítómban egy felugrást követően, védőként nem lehet kockáztatni, ezért cserét kértem. Az ultrahangos vizsgálat kimutatta, hogy szerencsére nem szakadt el semmi, egy húzódással megúsztam, de a hét elején nem tudtam edzeni. (Az, hogy tudja-e vállalni a szombati mérkőzést Mahalek Marcell, később dől el - a szerk.)

- Ennek ellenére emlékezetes nap lehetett a múlt szombati.
- Gyerekkoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy a DVTK labdarúgójaként NB I.-es játékos legyek, nagy álmom teljesült. Úgy álmodtam meg ezt a napot, hogy hazai közönség előtt győztes meccsen mutatkozom be az élvonalban, ehhez képest idegenben, vesztes meccsen történt meg, és még meg is sérültem. Ennek ellenére magának a bemutatkozásnak nagyon örülök, úgy érzem, sikerült is helytállnom, régóta vártam rá, és sokat dolgoztam érte.

- Mikor tudtad meg, hogy a kezdőcsapat tagja vagy?
- A többiek szinte már át is öltöztek, amikor szóltak, hogy Oláh Bálint sincs jól, én állok a kezdőcsapatba. Nem vagyok egy izgulós típus, de olyan hirtelen jött ez a hír, hogy időm sem lett volna rá.

- Akár sokkal korábban is eljöhetett volna ez a pillanat, mert már 2013-ban is az első csapat kispadján ültél egy alkalommal. Hogyan viselted azt a helyzetet, hogy előbb a kortársaid, majd a fiatalabbak is sorra mutatkoztak be az élvonalban?
- Egy Videoton elleni találkozón ültem a kispadon 18 évesen, majd távolabb kerültem az első csapattól. Türelemmel vártam a lehetőségre, és arra készültem, hogy megragadjam az alkalmat, ha eljön. Közben dolgoztam, mindig azt csináltam, amit kértek tőlem az edzők, és mostanra jött el az időm. Az előző idényben többször edzettem az első csapattal, felkészülési meccsen játszottam is, illetve két éve a Ligakupában gólt is szereztem. Idén pedig már folyamatosan az első csapattal készülök, és többször ültem a kispadon is. 

- Hogyan lettél labdarúgó?
- Miskolcon születtem, itt is kezdtem el focizni. A család elmondása szerint már kiskoromban is inkább rúgtam, mint dobtam a labdát, ezért amikor ötévesen előálltam azzal, hogy focizni szeretnék, azt mondták, hogy miért ne, próbáljuk meg. Apukám fiatalkorában maga is focizott, kézilabdázott, örömmel vitt le a Szentpéteri kapui, egykori „Papp Jóska” pályára.

- A DVTK saját nevelésű játékosaként mutatkoztál be az élvonalban, de volt egy kitérőd a Honvéd akadémiájára. Mi volt ennek az oka?
- Rendszeresen játszottam az U15-ös válogatottban, szinte minden magyar akadémia ajánlatokkal bombázott, és külföldről is érdeklődtek irántam. A DVTK mögött ekkor még nem állt stabil tulajdonosi háttér, egészen mások voltak az infrastrukturális lehetőségek, és hajtott a kíváncsiság, hogy máshol hogyan tudom megállni a helyem. Végül a családdal közösen úgy döntöttünk, hogy a Honvéd akadémiáján folytatom.

- Néhány évvel tapasztaltabban, mai fejjel hogyan döntenél?
- Elgondolkodtam már ezen én is, de nem tudok határozottan igennel vagy nemmel felelni. Össze sem hasonlíthatók a 2008-as és a 2016-os állapotok Diósgyőrben.

- Elmentél, de visszatértél, ennek mi volt az oka?
- Sok szép élményben volt részen a Honvédnál, megnyertük a Puskás Suzuki Kupát, gólt lőttem a Real Madridnak, a Panathinaikosznak. Szentes Lázár akkori szakmai igazgató keresett meg azzal, hogy a DVTK-nál az első keretben számolna velem. Örültem, hogy a nevelőegyesületem hív, az pedig nem lehetett kérdéses, hogy mekkora előrelépés egy felnőtt csapattal készülni. Most nyáron hívtak NB II.-es csapatok is, azonban úgy döntöttem, hogy maradok, és megküzdök a helyemért, mert mindenképpen szerettem volna az élvonalban pályára lépni.

- Mindig védőt játszottál, vagy ahogy sokan mással előfordult, évről évre kerültél hátrébb?
- Amikor már nagypályán játszottunk, védekező középpályáskén kezdtem, és ugyan előfordult, hogy előrébb kaptam szerepet, de igazából a védősorban szerepeltem a legtöbbet. Az utánpótlás-válogatottakban mindkét szélen kipróbáltak, a DVTK-ban pedig belső védőként számítottak rám. Viszont nemrégiben ismét játszottam védekező középpályást, nagyon tetszik a kombinatív játék lehetősége, hogy kreatívabbnak kell lenni, de a labdarúgó ott játszik, ahová az edzője állítja.

- Miután Oláh Bálint az első kerethez lépett elő, te vetted át tőle a tartalékcsapat kapitányi szalagját. Választottak, vagy kijelöltek?
- Sütő Szilárd még az edzőmeccsek előtt jelentette be, hogy ebben az évben én leszek a kapitány. Nagy megtiszteltetés, és még nagyobb felelősség ez a pozíció. Utóbbihoz hozzá vagyok szokva, mert a belső védőkre nagy felelősség hárul, ezen a poszton nem lehet hibázni, és a társakat is irányítani kell. 

- Az előző bajnokságot úgy kezdtétek, mint ahogy egy tartalékcsapatnak „kell”, ahol a sok új játékosból időbe telt csapatot gyúrni, tavasszal viszont sorra jöttek a szép eredmények. Idén viszont úgy tűnik, gyorsabban összeállt a csapat. Hogyan látod a DVTK tartalék szereplését?
- Számomra még rosszabb volt az ősz, mert egy sérülés miatt nagy a részét kihagytam, hosszú rehabilitáció után csak az utolsó fordulókra tértem vissza a pályára. Én a nagy különbséget abban látom, hogy minden utánpótlás-játékosnak időbe telik, míg megszokja a felnőttfoci ritmusát, még akkor is, ha NB III.-ról beszélünk. Tavaly ez tovább tartott, idén többen már egy évvel rutinosabbak vagyunk, és tudtunk segíteni az U19-ből idén felkerülőknek is.

- És az első csapat szereplése?
- Nyár óta az első csapattal edzek, bajnokin Gyirmóton játszottam először. Szokás mondani, hogy néhány tíz mérkőzést még a szél is összefúj, részemről majd ötven, de lehet, hogy száz mérkőzés után mondom majd azt magamról, hogy NB I.-es játékos vagyok. Akkor talán a hasonló kérdésekre is tudok válaszolni, de nem könnyen, az biztos.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!