- Nagyon örülök, hogy végül profi szerződést tudunk adni Boros Gábornak - nyilatkozta Benczés Miklós sportigazgató. - Azzal eddig is tisztában voltunk, hogy tehetséges labdarúgó, aki egy emlékezetes győztes góllal mutatkozott be Nyíregyházán az élvonalban, és a tartalékcsapatban is ontja a gólokat, azonban az OTP Bank Liga idei kiírására megváltoztak a szabályok. Megszűnt az amatőr szerződés, csak profi szerződéssel lehet pályára lépni az NB I.-ben. Gabi felvidéki magyarként már négy éve Diósgyőrben nevelkedik, de hiába próbáltak korábban elődeim is profi szerződést kötni vele, képzési kártalanítás címén hatalmas összeget kellett volna fizetni szlovákiai klubjainak. Nagy köszönettel tartozunk Boros Gábor édesapjának, aki végül segített egy minden fél számára előnyös megegyezést aláírni, így Horváth Ferenc választási lehetősége nem csak támadó poszton bővül, hanem a bevethető, MLSZ által támogatott korú fiatal játékosok számában is.

- Nagyon boldog vagyok, hiszen régóta húzódott az ügyem - mondta el Boros Gábor. - Nem volt könnyű időszak, hiszen már többször közel voltunk a megegyezéshez, de ezzel már nem szeretnék foglalkozni, előre tekintek, és még egyszer mondom, most nagyon boldog vagyok. Egyelőre apróbb célokat tűztem ki, amennyiben a szakmai stáb számít rám, minél több mérkőzésen szeretnék pályára lépni a felnőtt csapatban. Tervem minél több gólt rúgni az első osztályban, és mivel a tartalék csapatban is jól megy a játék, van önbizalmam, érzem, hogy jó formában vagyok. A 14-es számot választottam magamnak, hiszen ez nálunk családi kabala, édesapám is ezt a számot viselte.

Boros Gáborral több mint három évvel ez előtt készítettük az első interjúnkat, majd ezt követte sorban a többi:

 

#DVTK #newcontract #igazolás #BorosGábor #welcome

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép,


Névjegy

Név: Boros Gábor
Születési idő: 1997. szeptember 26.
Születési hely: Rimaszombat (Szlovákia)

Magasság: 183 cm
Állampolgárság: magyar
Poszt: támadó

NB I.-es mérkőzés/gól: 4/1
Korosztályos válogatott (U18, U19)

Pályafutása

2016/2017 DVTK tartalék (NB III.) 9/7
2015/2016 DVTK (NB I.) 2/0
2015/2016 DVTK tartalék (NB III.) 23/8
2015/2016 DVTK U19 2/1
2014/2015 DVTK (NB I.) 2/1
2014/2015 DVTK U21 28/14
2014/2015 DVTK U18 2/1
2013/2014 DVTK U17 27/19
2012/2013 DVTK U17 14/4
2012/2013 DVTK U16 14/7
MŠK Rimavská Sobota
ŠK Tempus

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!