A Putnok a DVTK tartalék csapatával egy osztályban, az NB III. Keleti csoportjában szerepel. Évről-évre rendre az élmezőnyben végeznek, jelenleg ötödikek a tabellán, mindössze négy pontra vannak a listavezetőtől. A tavalyi évben a negyedik, tavalyelőtt a második helyen zártak a bajnokságban. 2012-ben megnyerték az NB III. Mátra csoportját és fejutottak a másodosztályba, ahonnan egy év után búcsúzni kényszerültek. 

A DVTK második számú alakulatával az idei pontvadászatban szeptember elején találkoztak hazai pályán, és egy góllal le is győzték Sütő Szilárd csapatát.

A Putnok FC csapatát 1991-ben alapították a  Putnok Bányász Sport Egyesület jogutódjaként, a klub színe kék-fekete. 

Keretükben több olyan labdarúgó is szerepel, aki rövidebb vagy hosszabb ideig a DVTK utánpótlás csapataiban pallérozódott. Bocsi Patrik, Csirszki Martin, Czető Márk, Czégel Máté, Dávid Ferenc, Illés Richárd, Kovács Bence, Tóth András és Tóth Szabolcs is megfordult Diósgyőrben. Közülük Csirszki Martin az, aki a DVTK első csapatában is pályára lépett több alkalommal. A Putnok FC vezetőedzője a szintén egykori diósgyőri labdarúgó, Koszta Péter. 

További információk a Putnok FC weboldalán

Magyar Kupa 2016/2017 8. forduló

2016. november 30., szerda
Putnok FC (NB III.) - DVTK (NB I.)

További párosítások:

Dorog (NB II.) - MTK (NB I.)
Puskás Akadémia (NB II.) - FTC (NB I.)
ETO FC Győr (NB III.) - Vasas (NB I.)
Kecskemét (megyei I.) - Gyirmót (NB I.)
Budafoki MTE (megyei I.) - Videoton FC (NB I.)
REAC (NB III.) - Mezőkövesd (NB I.)
Soroksár (NB II.) - Bp. Honvéd (NB I.)
Érd (NB III.) - Haladás (NB I.)
Kozármisleny (NB II.) - Újpest (NB I.)
Baktalórántháza (megyei I.) - Szolnok (NB II.)
Celldömölk (megyei I.) - Szentlőrinc (NB III.)
Hatvan (NB III.) - Csákvár (NB II.)
Bicske (megyei I.) - Cegléd (NB II.)
Kaposvár (NB III.) - Sopron (NB II.)
Balmazújváros (NB I.I) - ZTE (NB II.)

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, pályaválasztó az alacsonyabb osztályú csapat. 

A DVTK a Magyar Kupában (2016/2017)

6. forduló

2016. szeptember 14., szerda
15:30 Eger SE - DVTK 1-3 (0-3)

7. forduló

2016. október 26., szerda
13:30 STC - DVTK 0-1 (0-1)

A DVTK szereplése évről évre a Magyar (Népköztársasági) Kupában

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!