A Szirmai katolikus temetőben, Rakaczki Bence sírjánál a róla elnevezett Rakaczki Bence Alapítvány kuratóriumának tagjaival közösen, a DVTK vezetésének nevében Tamás Gábor, a DVTK SE elnöke, és Veréb György, Bence egykori és a DVTK jelenlegi kapusedzője, az egykori játékostársak és a jelenlegi csapat nevében pedig Bacsa Patrik és Eperjesi Gábor rótta le kegyeletét.  

 

Ahogy már hosszú évek óta hagyomány, a klubvezetők az idei évben is ellátogattak a Vasgyári temetőbe, a DVTK egyik alapítójának, a diósgyőri egyesület első elnökének, az 1963-ban elhunyt Wanger Vilmos sírjához is. A sír előtt egy néma főhajtást követően Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője és Szemán Norbert, a DVTK operatív igazgatója mécseseket gyújtottak és elhelyezték a DVTK koszorúját is.

 

A DVTK labdarúgó csapata mécsest gyújtott a Rakaczki Bence emléktáblánál is. Bence, valamint minden elhunyt diósgyőri sportoló emlékére, akik ma már nem lehetnek itt velünk.

 

Emléketek megőrizzük!

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!