- Milyen érzés volt visszatérni Salgótarjánba a múlt szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen?

- Rendszeresen járok a városban, mert ott él a családom, és a feleségem családja is. Viszont játszani már valóban régen játszottam Salgótarjánban, akkor is többnyire a másik pályán, az SBTC stadionjában. Jó érzés töltött el, ismerősök vártak, hiszen a sógorom az STC tulajdonosa, apukám is besegít a csapatnál, és a testvérem is ott dolgozik. Miattuk rendszeresen járok a bajnoki mérkőzéseikre, mondtam is a társaknak, hogy nehogy könnyedén vegyék, mert NB II.-es kerettel rendelkezik az STC, ami be is igazolódott. Végig szoros volt az eredmény, hiszen csak egy góllal nyertünk, de ezt magunknak köszönhetjük, mert nem lőttük be a helyzeteinket. Végül mindkét fél elégedett lehet, mert a sógorom a sorsolás után azért izgult, nehogy 5-6 gólt kapjanak, számunkra pedig a továbbjutás volt a legfontosabb.

- Korábban elárultad, hogy nem esett messze az alma a fájától, édesapád is profi labdarúgó volt.

- Igen, több mint kétszáz meccset játszott Salgótarjánban a másodosztályban. Nálam támadóbb felfogásban játszott, kiváló bal lába volt. Technikásabb, jobb játékos volt nálam, sikeresebb pályát is befuthatott volna.

- Mit örököltél tőle?

- A bal lábát biztosan nem, de a rúgótechnikájából valamennyit igen, még ha nekem inkább a jobb lábam a jobb. Persze ez sem jött magától, rengeteget gyakoroltam, és gyakorlok a mai napig edzéseket követően is. A hosszú indításokat ifista korom óta kifejezetten szeretem, mert így a védősorból is tudom segíteni a támadásokat. Amikor a Videoton labdarúgója voltam, Mezey György tartott nekem egyéni képzést, és akkor kezdett rohamosan fejlődni a technikám.

- Elvárás feléd, hogy alkalomadtán lépj be a támadásokba?

- Szeretek focizni, és lehet, furcsán hangzik, de néha unatkozok hátul, ezért szeretném jobban kivenni a részem a támadásokból. Valamennyire meg van kötve a kezem, hiszen mégis csak védő vagyok, de amikor tehetem, akkor elindulok az ellenfél kapuja felé. Mostanában kezdem visszafogni magam, talán óvatosabb lettem, talán most vannak előttem olyan játékosok, akik jobban tudnak támadni. Amikor Győrben Horváth Ferenc volt az edzőm, kifejezetten kérte, hogy lepjem meg az ellenfelet egy-egy előretöréssel, most viszont a háromvédős rendszerben mindhárman hátul maradunk.

- Nem sok védőnek jár az esze annyira a gólszerzés körül, mint neked. Mintha támadó lennél.

- Amikor egy pontrúgás előtt az ellenfél kapuja elé kerülök, akkor teljesen úgy viselkedek, mint egy csatár, minden idegszálammal a gólszerzésre koncentrálok. Az iskolai csapatban, kispályán soha nem játszottam védőt, mindig mentem előre, mert imádok gólt lőni. Minden csapatban lőttem a gólokat, Diósgyőrben viszont nem sikerült, csak a tartalékcsapatban találtam be az első évben. Nemhogy a meccsek, hanem minden edzés után zrikáltak a társak, hogy már a szertáros is lőtt gólt, csak én nem. Hasonlóképpen jártam Győrben is, ott is kellően feszült voltam, azonban a második idényben átszakadt a gát, és meg sem álltam négyig, majd a következő idényben is négyszer találtam be. Diósgyőrben most már kettőnél járok, bízom benne, ismét meglehet a négy, talán még több is.

- A Haladás ellen magas hátvédtől megszokott módon, fejjel találtál be, az Újpest ellen viszont egy középtávoli bombából.

- A szabadrúgásnál az ötösön kellett volna helyezkednem, azonban hiába futottam fel és kiabáltam, nem vártak meg a társak, így a kipattanó labda a 16-os vonalánál talált meg. Nem nagyon gondolkodtam, rászúrtam, és bement. Az azt követő időszak nincs meg, annyira euforikus állapotba kerültem a vezetéstől. Sajnos a hazai csapat fordítani tudott, végül mégis sikerült gólpasszom után egyenlíteni, és pontot szerezni.

- Egyre több gólt szerez a DVTK pontrúgások után. Sokat gyakoroljátok?

- Minden mérkőzés előtti edzésen külön gyakoroljuk a pontrúgásokat, és minden alkalommal öt új figurával lépünk pályára. A beadás előtt Elek Ákos vagy én bemondjuk a variációt, de ahogy telik az idő, lassan erre sem lesz szükség, szavak nélkül is érteni fogjuk egymást. Legalább ennyire fontos, hogy pontosan jönnek be a labdák, anélkül nem lennénk ennyire eredményesek. Nagyon fontos szerintem a rögzített helyzetek gyakorlása, mert mérkőzéseket lehet vele eldönteni, csak oda kell érkezni, ahová a szakmai stáb felrajzolja.

- Középső védőként munkaköri kötelesség jóban lenni a kapusokkal, de te különösen jó viszonyt ápolsz Antal Botonddal és Rados Ivánnal is.

- Az egész csapaton belül nem tudok olyan játékost mondani, akivel ne találnám meg a közös hangot, de kétségtelen, hogy az első perctől kezdve Boti a szobatársam az edzőtáborokban, az idegenbeli mérkőzések előtt. Ivan pedig mellettem ült a stadionban az öltözőben, és ugyan az edzőközpontban már egymással szembe kerültünk, de a mai napig szomszédnak szólítjuk egymást. A pályán is sokat számít a jó viszony, mert a hangjából, de akár csak a nézéséből pontosan tudom, milyen állapotban van.

- Legutóbb egy aranyos kislánnyal láttunk a DVTK - Videoton mérkőzést követően. Sokat számít, ha ott van a lelátón a családod?

- Meccs közben csak a játékra koncentrálok, de a kivonuláskor azért felpillantok a lelátóra, és jó érzéssel tölt el, ha integet a kislányom. Hamar megfertőzte a diósgyőri közeg, meccsnapon nem lehet vele bírni, alig várja, hogy elinduljon ő is. Egy ideje azzal nyaggatott, hogy ha győz a csapat, akkor bejöhessen a pályára. Ezért is örültem a Videoton elleni sikernek, mert végre bevihettem magammal, tapsolt ő is velünk együtt, talán még jobban is.

- Felidéznéd pályafutásod legfontosabb pontjait?

- Kilenc évesen kezdtem Somoskőújfalun focizni, ötven méterre állt a pálya nagyszülői háztól. Mindig jártam apukám meccsére, nem erőltették a szüleim, hogy én is játsszak, de örültek neki, amikor elkezdtem edzésre járni. Salgótarjánban a Salgó Öblösben és az SBTC-ben folytattam, ahonnan az egykori diósgyőri edző, Vágó Attila hívásra igazoltam Szolnokra 17 évesen. Bemutatkoztam az NB II.-ben, és rendszeresen hívtak az utánpótlás válogatottakba is, akkoriban még védekező középpályást játszottam. Pápán lettem élvonalbeli játékos, és ott csinált belőlem Szentes Lázár (szintén egykori diósgyőri edző, szakmai igazgató - a szerk.) középső védőt.

- Nem vágysz vissza a régi posztodra?

- Mind a két pozíciónak megvan az előnye és a hátránya is. Védekező középpályásként a sűrűben kell játszani, ahol rengeteg ember vesz körbe, ezért nagyon kell figyelni minden irányban, azonban hiba esetén kisegíthetnek a védők. Viszont, ha a középső védő hibázik, akkor azt megbünteti az ellenfél. Ezzel együtt ma már jobban szeretek hátul játszani

- Két angol klubban is játszottál, viszont egyszer sem töltöttél sok időt a szigetországban. Mi volt ennek az oka?

- Pápáról a harmadosztályú Southend United hívott próbajátékra, ahol megfeleltem. Nagy bizakodással tekintettem 21 évesen az új kihívás elé, mert fizettek értem, ehhez képest bajnoki mérkőzésen egy percet nem játszottam. Azóta sokat gondolkodtam, mi lehetett a gond, és arra jutottam, fejben nem voltam elég érett. Nem beszéltem a nyelvet, és nem is közeledtem a csapattársakhoz, másként kellett volna hozzáállnom ebből a szempontból a dolgokhoz. Amikor eltelt az első év, egyik fél sem akarta a folytatást. Másodszor a másodosztályú Southamptonhoz kerültem kölcsönbe három hónapra. Ez az időszak már teljesen más volt, minden mérkőzésen kerettag voltam, hét találkozón játszottam is, azonban a csapatnak nem ment, kiesett az év végén. Én pedig úgy döntöttem, hogy inkább hazajövök.

- Több külföldi lehetőséged nem is volt?

- Szívesen kipróbáltam volna magam egy topligák után következő valamelyik bajnokság mondjuk középcsapatában. Amikor hívtak, akkor itthon maradtam, és a Videotonnal bajnoki címet nyertem, van két bajnoki-, és két kupaezüstöm is, 18 alkalommal szerepeltem a magyar válogatottban, ezek ismeretében is nehezen tudnék ma dönteni egy hasonló helyzetben. Legutóbb Kínából kaptam ajánlatot, amit agglegényként valószínűleg el is fogadok, de a feleségem, és főleg a kislányom miatt nemet mondtam.

 - Szép évek vannak mögötted. Gyakorlatilag mindent elértél már, kétszeres bajnok vagy és sokszoros válogatott, mi az, ami még motivál?

- Hála Istennek megadatott számomra, hogy magyar bajnoki címet ünnepelhettem kétszer is, illetve ezüstérmet is nyertem kétszer. Egy valami hiányzik, az pedig a Magyar Kupa győzelem, de remélem, hogy a DVTK játékosaként magasba emelhetem majd a trófeát. Két döntőt már játszhattam még győri, illetve fehérvári játékosként. Bízom abban, hogy lesz még rá alkalmam, hogy kupadöntőben szerepeljek, és abban még inkább, hogy meg is nyerem a csapatommal.

- Diósgyőrt miért választottad másfél éve?

- Az ETO megszűnése után több klub hívott, mint amennyi nem. Azért döntöttem a DVTK mellett, mert itt nagy célok vannak, illetve ellenfélként is szerettem ide járni a fantasztikus hangulat miatt. Nagy várakozásokkal érkeztem, ehhez képest az első év nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ezt az idényt jól kezdtük, majd hullámvölgybe kerültünk, azonban az utóbbi egy hónapban érezhetően elindult valami.

- Mi történt?

- Megmondom őszintén, én hülyeségnek tartottam a válogatott mérkőzései miatti szünetben az edzőtábort, azonban Simán már azt éreztem, hogy hamarabb lett volna szükség erre. Egész nap együtt voltunk, és a kétszer öt órás pszichológiai foglalkozás jó irányba fordította a csapat szekerét. Kibeszéltük magunkat, szemtől szembe tisztáztuk, hogy kinek mi nyomja a lelkét. Az erőnléttel, a taktikával eddig sem volt gond, a játékosállományunk is jobb annál, mint a helyezésünk mutat, de valami hiányzott. Az előző két mérkőzés azt mutatja, hogy most már egymásért is tudunk küzdeni, és sokat segít, hogy pozitívan viszonyulunk egymáshoz.

- A Videoton elleni mérkőzés után szólt a taps a lelátóról, Angyalföldön pacsizni hívtak a szurkolók, úgy tűnik, ismét normalizálódik a helyzet a szurkolók és a csapat közti viszony.

- Aki Diósgyőrben játszik, az tisztában lehet vele, hogy nagy a nyomás a szurkolók részéről, teljesíteni kell. Nekem „szerencsém” volt, hiszen átéltem hasonlót Újpesten, amikor rosszul szerepeltünk, akkoriban ültünk 2-3 órát az öltözőben, mert kint vártak a szurkolók. Megértem a szurkolók elkeseredettségét, de bízom benne, hogy helyre tudjuk hozni, amit elrontottunk.

- A Ferencváros ellen utoljára léptetek pályára a Diósgyőri Stadionban…

- Nagyon rosszul kezdtük a találkozót, hiszen két elkerülhető góllal kerültünk hátrányba. De a csapat erejét, és a fejlődésünket mutatja, hogy fél évvel ezelőtt, amikor a Ferencváros otthonában ugyanilyen szituáció volt, most nem roppantunk össze és fel tudtunk állni, sőt 2-2-nél úgy éreztem, hogy akár meg is tudjuk nyerni a mérkőzést. Aztán kaptuk a harmadik gólt, ami szintén elkerülhető lett volna, és nagyon sajnáljuk, mert nem így szerettünk volna búcsúzni a stadiontól. A játék és a hozzáállás mindenesetre bíztató volt, most már jönnie kell az eredménynek is.


- A korábbiakhoz hasonlóan az FTC ellen is bemutattál egy Lipták-szólót, ami gólt érdemelt volna. Mennyire tudatosak ezek a megindulások?

- Mindig a játék hozza magával ezeket a dolgokat. Ha van előttem üres terület, akkor kérik, hogy lépjek be a játékba. Amennyiben lehetőség adódik én meg is teszem, ha lesz a Honvéd ellen is rá lehetőségem elindulok, de elsősorban a védekezés továbbra is a fő feladatom, és ezt kell maximálisan megoldanom.

- Szombaton a jó formában lévő Honvéd vendégeként lép pályára a DVTK, milyen mérkőzésre számítasz?

- Biztosan egy nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen a Honvéd nagyon jó formában és nagyon jó állapotban van. Nem állnak rosszul a tabellán, ráadásul jó meccseket játszanak a bajnokságban, ami óvatosságra inthet minket is. Nekünk azonban most már mindenféleképpen győzni kell, ennek tudatában utazunk Budapestre.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!