A keretszűkítés után Magosi Bálint egyedül képviselte a DVTK Jegesmedvéket a magyar válogatott múlt heti mérkőzésein (Fotó: jegkorongblog.hu). Helyettes csapatkapitányunk Kanada ellen még pihenőt kapott, de a EIHC torna minden mérkőzésén szerepet kapott. Legjobb mérkőzése, az előzetesen legesélyesebbnek tartott dánok ellen volt, amikor két rendkívül fontos gólpasszt jegyzett, nagyban hozzájárulva nemzeti csapatunk sikeréhez. Játékosunk a másik két mérkőzésen is remekül játszott. A magyar csapat a második helyen zárta a tornát, miután a döntőben Dél-Korea csapata egy góllal jobbnak bizonyult.

Az U20-as válogatott az olaszországi Asiagoban szerepelt egy Négy Nemzet Tornán. A DVTK Jegesmedvék csapatából kapusunk, Kiss Bence, valamint Sági Martin voltak a keret tagjai. Kiss Bence a házigazda olasz csapat ellen kapott lehetőséget. A vereség ellenére Rich Chernomaz külön dicséretben részesítette a mérkőzés után. Sági Martin egy kisebb sérüléssel utazott el a csapattal, de elhivatottságát jelzi, hogy így is vállalta a hosszú utazást és a három kemény mérkőzést. Martin is jól teljesített az egész hétvége folyamán, teljesítményére az utolsó franciák elleni mérkőzésen tette fel a koronát. Góljának is köszönhetően sikerült győznie a válogatottnak, amely sikerrel a második helyen zárták a tornát.

Teljesítményükhöz is ezúton is gratulálunk!

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!