A DVTK Jegesmedvék csapata megtizedelve érkezett meg Debrecenbe. A felek utolsó MOL Liga alapszakasz összecsapására nem tudott elutazni a sérült Sakaris és Johnston, valamint az utánpótlás-válogatottakkal készülő Kiss, Sági és Szopos. Ennek ellenére remekül kezdett csapatunk. Pavuk Attila adott egy szenzációs hosszú passzt Galanisz Nikandrosznak akinek távoli lövése kis szerencsével túljutott Orlovon, megszereztük a vezetést. A következő percekben kétszer is emberelőnyben támadhatott a debreceni csapat, de az ismét kiváló emberhátrányos védekezésünket nem tudták feltörni. Egy hazai támadás zavart meg a Pavuk-Galanisz kettős, előbbi egyedül léphetett ki és egy szemtelen cselt követően kettőre növelte előnyünket. Alig két perccel később pedig már a sor harmadik tagja is betalált. Emberelőnyben támadhattunk amikor Galanisz lövésébe tette bele ütőjét Magosi Bálint, mely után védhetetlenül vágódott a korong a hálóba. A gól érdekessége, hogy az egyik gólpasszt kapusunk Adorján Attila jegyezte. A harmadik gól után hamar jött a hazai szépítés. Egy szerencsés szituáció után Piskunov lőtt gólt.

A második harmadban is maradt a nagy tempó, mindkét oldalon akadtak nagy helyzetek. A helyzeteit a Debrecennek sikerült hamarabb gólra váltania. Piskunov ugrott meg a balszélen, és lőtt gólt Adorján válla felett. Mielőtt az egyenlítésért támadhatott volna a hazai csapat, hamar válaszoltak a piros-fehérek. Az este második emberelőnyét is sikerült gólra váltani, Miskolczi-Tóth-Gőz volt a korong útja, melynek végén hátvédünk szépen emelt a rövid felsőbe. A harmad végén pedig Pavuk Attila percei következtek. Előbb egy szép kombináció végén szerzett gólt a DVTK Jegesmedvék 12-ese, majd alig egy perccel később egy lecsorgó korongot bombázott védhetetlenül Orlov kapujába, amellyel megszerezte harmadik gólját a mérkőzésen. Csapatunk így megnyugtató előnnyel vonulhatott pihenőre.

A záró játékrészre kapust cserélt a hazai csapat és Gyenes Dávid állt a DHK kapujába. Alig telt el két perc a harmadból, amikor őt is sikerült felavatnia a diósgyőrieknek. Tóth Adrián passzából Miskolczi Márk lőtt szép gólt. Ezt a nagy különbségű állást már nehezen viselte néhány debreceni játékos, Varga Arnold egy csúnya szabálytalanság után 2+2 perces büntetést kapott. Ráadásul az egész este parádésan működő emberelőnyös játék ismét jó volt, Magosi Bálint gyorsan büntetett. A 8-2-es vezetés talán kicsit elaltatta a csapatunkat, és alig 8 másodperccel a középkezdés után Berta szépített. A játék helyét a fegyelmezetlenségek és a kisebb lökdösődések vették át, több játékosnak is hosszabb időre ki kellett ülnie a büntetőpadra. Ebből az időszakból a hazai csapat jött ki jobban és Németh hozta közelebb a két csapatot. A gól után újabb két kiállítást szenvedtünk el, és a kettős emberelőnyt hamar gólra váltotta a hazai csapat. Sőt alig egy perccel később a szimpla előnyt is gólra váltották, így hat gólos előnyünk kettőre olvadt négy perccel a vége előtt. Doug Bradley időt kért, hogy megnyugtassa csapatát amely sikerült is. Varga Arnold esett még neki Pavuk Attilának a végén, a verekedés után mindketten végleges kiállítást kaptak. Így ért véget az őrült mérkőzés, amelyet végül két góllal megnyert csapatunk. Folytatás hazai pályán a Dunaújváros ellen.

MOL Liga alapszakasz, MOL 142

Debreceni HK - DVTK Jegesmedvék 6-8 (1-3, 1-3, 4-2)

Debrecen 480 néző. Vezette: Varjú, Németh, Vincze, Váczi.
Debreceni HK: Orlov (Gyenes) – Németh, Hári, Saluga, Simth, Berta – Dancsfalvi, Kosourov, Piskunov, Sadikov, Varga – Vaszjunyin, Vincze, Godó, Pados, Hetényi – Wéber. Edző: Jason Morgan.
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Zakirov) – Pavuk, Galanisz,Magosi, Láda, Leppanen – Miskolczi, Hajós, Tóth, Vojtkó, Gőz – Popovics, Joe, Ritó, Cianfrini, Kuqali - Albert, Karda, Laczkó. Edző: Doug Bradley.

1. harmad: 02:29: Galanisz (Pavuk, Magosi) 0-1
1. harmad: 12:18: Pavuk (Galanisz) 0-2
1. harmad: 14:21: Magosi (Galanisz, Adorján) 0-3 emberelőnyből
1. harmad: 14:46: Piskunov (Kosourov, Varga A.) 1-3
2. harmad: 34:11: Piskunov (Kosourov) 2-3
2. harmad: 35:58: Gőz (Tóth, Miskolczi) 2-4 emberelőnyből
2. harmad: 38:31: Pavuk (Magosi, Gőz) 2-5
2. harmad: 39:39: Pavuk (Magosi, Galanisz) 2-6
3. harmad: 42:43: Miskolczi (Tóth) 2-7
3. harmad: 45:12: Magosi (Galanisz, Pavuk) 2-8 emberelőnyből
3. harmad: 45:20: Berta (Dancsfalvi, Vaszjunyin) 3-8 emberhátrányból
3. harmad: 51:08: Németh (Hári, Hetényi) 4-8
3. harmad: 54:43: Berta (Simth, Piskunov) 5-8 kettős emberelőnyből
3. harmad: 55:44: Sadikov (Kosourov, Dancsfalvi) 6-8 emberelőnyből

Doug Bradley: - Ez egy olyan meccs volt, amit alapvetően az edzők, így én sem szeretek. Nagyon szép gólokat lőttünk, nagy előnyre tettünk szert, de utána néhány fegyelmezetlenséggel felhoztuk az ellenfelet, így szorosabb lett a végeredmény mint amilyen lehetett volna. Ettől függetlenül örülök a győzelemnek, mert Debrecenben nehéz győzni, és ez egy rendkívül fontos három pont volt számunkra.

A MOL Liga állása

#
Csapat
M
GY
GYH
VH
V
SZG
KG
GK
P
1 DVTK Jegesmedvék 25 16 3 2 4 94 51 +43 56
2 MAC Budapest 25 16 2 2 5 104 56 +48 54
3 UTE 24 16 2 1 5 94 63 +31 53
4 ASC Corona Brasov 29 13 4 2 10 101 83 +18 49
5 Dunaújvárosi Acélbikák 26 14 2 2 8 95 70 +25 48
6 Debreceni HK 25 11 1 1 12 94 78 +16 36
7 Fehérvári Titánok 26 4 7 6 9 80 97 -17 32
8 Ferencvárosi TC 24 9 0 5 10 77 99 -22 32
9 Dunarea Galati 28 7 4 2 15 81 119 -38 31
10 HK Beograd 26 5 1 2 18 70 120 -50 19
11 Sport Club Csíkszereda 28 5 1 2 20 71 125 -54 19