- Hogy vagy?
- Köszönöm jól! Jól esett szusszanni egy kicsit, de most már hiányzik a kosárlabda. Már nem vagyok húsz éves, könnyebben veszem a sérülést, nem stresszelem magam azzal, hogy minél hamarabb visszatérjek a pályára. Tina Jovanović adta saját tapasztalata alapján azt a tanácsot, hogy nem érdemes rohanni, inkább szánjam rá az időt, mert én is láttam elég sportolót, aki idejekorán kezdte újra a játékot, és még nagyobb lett a baj.

- Mivel telnek a napjaid?
- A keresztszalag-műtétet követő első másfél hónap nagyon szenvedősen telt, a fájdalom miatt rendesen aludni sem tudtam, egész nap nyűgös voltam, rosszul éltem meg ezt az időszakot. Korábban műtötték mindkét vállamat, de ezúttal a térdsérülés miatt még a mozgásomban is korlátozott voltam. Szerencsére ebben az időszakban mentem férjhez, olyan kellemes kötelezettségeim voltak, mint a leánybúcsú, lakodalom és a nászút.

- Menyasszonytánc azért volt?
- Nem, de csak azért, mert nem csináltuk végig lépésről lépésre a hagyományos esküvő minden részét, hanem 11 órakor felvágtuk a tortát, utána pedig kezdetét vette a buli.

- És találkoztunk az Üllői úton is.
- Szeretem a focit, imádtam a diósgyőri mérkőzések a hangulatát, ezért néztem meg a helyszínen az FTC - DVTK meccset is. Jelenleg Zalaegerszegen élek, ami kicsit messze van, viszont már jártam a ZTE Arénában is. 

- Hol jársz most a visszatérés útján? 
- Reggelente még érzem, hogy melyik lábam műtötték, azt is hallottam már, hogy teljesen tünetmentes egy év múlva lesz. Jelenleg 75-80 százalékos állapotban van a lábam. Járok konditerembe kardiózni, mert van mit erősíteni a combomon, de még gyógytornász is foglalkozik velem, ugyanakkor már nekiálltam dobálni is. A kutyasétáltatás ismét az én feladatom, csak a reggeli penzumot adom át a férjemnek. A délutáni és az esti mozgás jól is esik a friss levegőn, még ha nem is ez a fő rehabilitációs tevékenység. Most jön a legfélelmetesebb rész, visszatérni a parkettre. A dobótechnika szerintem olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni, az igazi gondok majd akkor jönnek elő, amikor beszállok az öt az öt elleni játékba. Megmondom őszintén, kicsit tartok attól, hogyan reagálok fizikailag és pszichikailag a kontaktra. Biztos óhatatlanul is kímélni fogom a műtött térdemet, fizikálisan is vissza kell küzdenem magam a régi szintre. Hiába tekerem a biciklit és futok, egészen más a sprint-ütközés-sprint tempó. 

A rosszban az a jó, hogy a nyári szünetektől eltekintve most élünk először közös háztartásban a férjemmel, ráadásul a zalaegerszegi otthonunkat közösen rendeztük be. Ez is könnyebbé teszi a rehabilitációs időszakot. Mert kosárlabdázóként - és valószínűleg hasonló cipőben jár minden csapatsport képviselője - nagyon nehéz egyedül úszni, tekerni. Kosarasként sem csak móka az edzés, de mindig ott vannak melletted a társak, akik egy viccel könnyebbé teszik a legmonotonabb feladatot is, ami egy rossz napot is fel tud dobni. Most értettem meg, milyen jó egy közösséghez tartozni.

- Diósgyőrben is jó közösség volt az előző idényben?
- Igen, Timivel, Ritával és Tinával máig tartom a kapcsolatot (Czank Tímea, Rasheed Rita és Tina Jovanović - a szerk.), valamint Szabó Petrával is, aki most Győrben játszik. Illetve nem játszik, mert neki is elszakadt a keresztszalagja, hívott is egyből a baj megtörténte után. 

- Hogy emlékszel vissza az itt töltött évre?
- Az egész szezonra szívesen emlékszem - a sérülést leszámítva. Az idei Európa Kupa-szereplés nem jött össze, mert hihetetlenül erős csoportba került a DVTK, de nem csak ezzel szembe állítva, hanem önmagában nézve is kiválóan szerepeltünk tavaly a nemzetközi kupában. Nagyon büszke vagyok rá, hogy milyen sokáig eljutottunk, nem hiszem, hogy bármelyik magyar csapat 12 EK-mérkőzést fog játszani a közeljövőben. 

- És a Magyar Kupa? 
- Egy érzelmekkel teli három napra emlékszem, nagyszerű hangulatú mérkőzéseket játszottunk. A döntő előtt sorra hallottuk a szurkolóktól, hogy milyen jó lenne kupát nyerni, mert milyen rég volt az előző, ami miatt ugyan nem stresszeltem, de éreztem a nyomást magunkon. A Sopron elleni mérkőzésen ez a teher átalakult erővé, fantasztikus meccset játszottunk, és a végén mi emelhettük magasba a kupát. 

- Tekintsünk egy kicsit előre, láthatunk a közeljövőben diósgyőri mezben?
- Biztos vagyok benne, ha egyszer visszatérek Diósgyőrbe - ahol nagyon jól éreztem magam -, akkor a klubvezetők és a szurkolók azt a Horti Dórát szeretnék látni, akit megismertek, én pedig nem szeretnék csalódást okozni. Jelenleg úgy érzem, hogy jövő február, március környékén biztosan nem leszek olyan állapotban, hogy egy nagy célokat maga elé kitűző csapat hasznos tagja legyek. Sok minden függ attól, hogyan reagál a testem a terhelésre, menet közben lehet meghozni a döntést arról, mikor játszhatok ismét mérkőzést.