Busai Attila sokoldalú játékos, alapvetően támadó középpályás, de védőtől csatárig mindenhol játszott már. Pályafutását a Góliát FC-ben kezdte, élvonalbeli labdarúgó az MTK-ban lett. Tagja volt a Csehországban bronzérmet szerző U19-es csapatnak, majd Svájcban légióskodott. Az FTC hívására tért haza, ahol fokozatosan szilárdította meg a helyét.

 

#DVTK #football #training #gym #preseason #newplayer #BusaiAttila

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép,


- Busai Attilát már korábban is szerette volna a DVTK szerződtetni - nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Személye Horváth Ferenc szerint erősítést jelent a csapat számára, a szerződtetésének pedig én magam is kifejezetten örülök, hiszen az MTK-ban nevelkedett, ezért képzett, több poszton is bevethető labdarúgóról van szó. Több olyan csapatrészben is a segítségünkre lehet, ahol korábban problémáink voltak.

- Nagyon örülök annak, hogy a DVTK-hoz szerződtem - osztotta meg Busai Attila. - Készültem rá, hiszen ez a szerződés egy hosszabb folyamat eredménye volt. Egy éve jött az első megkeresés, majd tavaly nyáron is történt kapcsolatfelvétel, most pedig itt állhatok. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült pontot tenni az ügy végére. Voltak más ajánlataim is, de nem sokat gondolkodtam. Fontos volt, hogy olyan helyre kerüljek, ahol újra futballistának érezhetem magam. Bízom benne, hogy a mérkőzéseinkre nagyon sok szurkoló kilátogat majd és az ő buzdításuk mellett nem is lehet majd kérdés, hogy melyik csapat hagyja el győztesen a pályát. Izgatottan várom már az első tétmeccset.

Ezzel egyidejűleg Bognár István a mai napon a Ferencvároshoz igazolt. További pályafutásához sok siker kívánunk!

Busai Attila

Vezetéknév: Busai
Keresztnév: Attila
Születési idő: 1989. január 21.
Születési hely: Budapest
Állampolgárság: magyar
Magasság: 188 cm
Poszt: középpályás

Sikerei

U19-es Eb-bronzérmes (2008)
magyar bajnok (FTC, 2015/2016)
Magyar Kupa-győztes (FTC, 2014/2015)
Magyar Kupa-győztes (FTC, 2015/2016)
Ligakupa-győztes (FTC, 2014/2015)
Szuperkupa-győztes (FTC, 2014/2015)
Szuperkupa-győztes (FTC, 2015/2016)
magyar bajnoki ezüstérmes (MTK, 2006/2007)
magyar bajnoki ezüstérmes (FTC, 2014/2015)

Válogatott

Magyarország U17 7/0
Magyarország U19 9/2

Pályafutás

2016/2017 FTC (NB I.) 6/2
2015/2016 FTC (NB I.) 19/2
2014/2015 FTC (NB I.) 22/4
2013/2014 FTC (NB I.) 18/3
2012/2013 Szolnok (NB II. Keleti-csoport) 18/12
2012/2013 FTC (NB I.) 1/0
2011/2012 FTC (NB I.) 7/1
2011/2012 FC Wil 1900 (Svájc, 2. osztály - Challenge Leauge) 9/0
2010/2011 FC Wil 1900 (Svájc, 2. osztály - Challenge League) 22/0
2009/2010 FC Wil 1900 (Svájc, 2. osztály - Challenge League) 11/0
2008/2009 MTK Budapest II (NB II.)
2007/2008 MTK Budapest II (NB III.)
2006/2007 MTK Budapest (NB I.) 1/0 Debütált: 2007. május 25. MTK - Újpest 2-0 (19. perc)
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
Góliát FC