- Mindenképpen szerettük volna egy csatárral is megerősíteni a DVTK keretét, és Szarka Ákos személyében találtunk egy olyan játékost, aki beleillik Horváth Ferenc elképzelésébe - nyilatkozta Benczés Miklós. - Dunaszerdahelyen nyáron lejárt volna a szerződése, és ő újabb kihívást keresett, így nyílt lehetőség kivásárolni a szerződéséből. Többek között konzultáltam edzőjével, László Csabával is, aki keszségesen tájékoztatott Ákosról a felmerült szakmai kérdésekben.

- Nagyon örülök Szarka Ákos megszerzésének, - folytatta a DVTK sportigazgatója - mert Dunaszerdahelyen számtalan mérkőzésen bizonyította, hogy remek csatár, aki magassága mellett mozgékony és megfelelően koordinált mozgású. Góljai mellett agresszív játékával is felhívta magára a figyelmet, egy ilyen típusú csatár Diósgyőrben is hamar kedvenc lehet.

Szarka Ákos Dunaszerdahelyen és a Kisudvarnokon nevelkedett, majd a Slovan Bratislava figyelt fel tehetségére, az élvonalban viszont a szintén pozsonyi Petržalka csapatában mutatkozott be. Miután visszatért a kölcsönből, egészen 2013-ig a Slovan mezében játszott, többek között a Videoton elleni Európa Liga-selejtezőn is szerepet kapott a 2012/2013-as szezonban. Ezen időszakban hat alkalommal a szlovák U21-es válogatottban is pályára lépett.  2013 nyarán előbb kölcsönbe, majd végleg szülővárosába igazolt, ahol a DAC színeiben 64 élvonalbeli találkozón 21 alkalommal talált az ellenfelek kapujába. Legjobb mérkőzése kétségtelenül az előző bajnokságban lejátszott Podbrezová elleni találkozó, ahol négy találattal vette ki a részét az 5-1-es sikerből.

 

#DVTK #football #trainingmatch #preseason #newplayer #SzarkaÁkos

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép,


Keddtől Diósgyőrben készül Szarka Ákos, aki a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen már pályára is lépett. A DVTK-ban is a 27-es mezt fogja viselni.

- Azért jöttem, hogy hasznára legyek a csapatnak, szeretnék bekerülni a kezdőbe, gólokat lőni, és jó eredményt elérni a Diósgyőrrel - mondta el Szarka Ákos. - A DVTK már a szezon vége előtt megkeresett, korrektek voltak a vezetők és megtetszett az a jövőkép, amit láttam. A döntésemet az is befolyásolta, hogy Dunaszerdahelyhez hasonlóan Diósgyőrben is van érdeklődés a foci iránt. Szeretném mielőbb a pályán is megmutatni azt, hogy mire vagyok képes.

Névjegy

Név: Szarka Ákos
Születési idő: 1990. november 24.
Születési hely: Dunaszerdahely (Csehszlovákia)
Állampolgárság: szlovák
Magasság: 193 cm
Poszt: támadó
Mezszám: 27

Válogatott

Szlovákia U21 6/0

Pályafutása

2016/2017 tavasz DVTK
2016/2017 ősz FC DAC 1904 (Szlovákia, 1. osztály) 9/3
2015/2016 FC DAC 1904 (Szlovákia, 1. osztály) 20/9
2014/2015 FC DAC 1904 (Szlovákia, 1. osztály) 19/5
2013/2014 FC DAC 1904 (kölcsönben, Szlovákia, 1. osztály) 16/4
2012/2013 ŠK Slovan Bratislava (Szlovákia, 1. osztály) 15/0
2011/2012 ŠK Slovan Bratislava (Szlovákia, 1. osztály) 12/0
2010/2011 ŠK Slovan Bratislava (Szlovákia, 1. osztály) 6/0
2010/2011 ŠK SFM Senec (Szlovákia, 2. osztály)
2009/2010 FC Petržalka Akademia (kölcsönben - Szlovákia, 1. osztály) 13/0
2008/2009 ŠK Slovan Bratislava
FK Malé Dvorníky utánpótlás