- Örülök, hogy sikerült megszereznünk Fülöp István játékjogát, aki már egy hete velünk készül, a Budaörs ellen pedig már pályára is lépett - osztotta meg Benczés Miklós. - Az utóbbi napokban alapos orvosi vizsgálaton esett át a játékos, illetve megnehezítette a gyors megegyezést az a tény, hogy az FC Botoșani vezetősége már a törökországi edzőtáborban tartózkodik a csapattal. 

- Pista egy több poszton, a bal szélen és az ék mögött is bevethető, gólerős támadó játékos, aki kiváló rúgótechnikával rendelkezik - mondta el a sportigazgató. - Nem csak pontrúgásból, hanem akcióból is képes távolról betalálni. Ék mögötti játékosként pedig akár Bognár István pótlásában is szerepet kaphat, hiszen korábban gólpasszaival is felhívta magára a figyelmet.

- Képességeit már bizonyította a román élvonalban, biztos vagyok benne, hogy a DVTK színeiben is sok örömet szerez a szurkolóknak - zárta Benczés Miklós.

A sáromberkei Fülöp István szülővárosában, az erdélyi Marosvásárhelyen kezdett focizni, ezt követően 16 évesen Nyárádszeredán mutatkozott be a felnőttek között a 4. osztályban. Pályafutását Szászrégenben egy osztállyal feljebb folytatta, majd karrierje során először igazolt Maros megye, sőt Erdély határain túlra. A moldovai FC Botosani színeiben meglódult a pályafutása, mert a csapattal az első évben feljutott az élvonalba, majd stabil első osztályú játékos vált belőle. Az idei bajnokságot fantasztikusan kezdte, 7 mérkőzésen 7 gólt szerzett, két alkalommal duplázott. Hét góljával a román első osztály egyik legeredményesebb labdarúgója, emellett két gólpasszt jegyzett eddig a bajnokságban. Bal oldali középpályásként vagy az ék mögött érzi magát a legjobban a pályán, de játszott már a jobb oldalon is.

Többször szóba hozták már különböző magyar klubokkal, de a DVTK lesz első határon inneni csapata. 

- Nagyon örülök annak, hogy Diósgyőrbe tudtam igazolni - mondta Fülöp István. - A csapat hamar befogadott. Amit eddig láttam, az nagyon tetszett, látszik, hogy mindenki mindent belead, hogy sikeres legyen a tavaszunk. Láttam, hogy nagyon nagy a DVTK szurkolótábora, alig várom már az első mérkőzést. A célom az, hogy segítsem a csapatot, mert a Diósgyőrnek nem hátul van a helye, és mint minden csatárnak, nekem is az a célom, hogy minél több gólt lőjek. Azonban nem szeretnék ígérgetni, a meccseken akarom majd megmutatni, hogy miért jöttem ide.  

Névjegy

Név: Fülöp István Sándor
Születési idő: 1990. május 18.
Születési hely: Marosvásárhely (Románia)
Állampolgárság: magyar, román
Magassága: 182 cm
Poszt: középpályás
Mezszám: 24

Pályafutása
2016/2017 tavasz DVTK
2016/2017 ősz FC Botoșani (Románia, 1. osztály) 12/7
2015/2016 FC Botoșani (Románia, 1. osztály) alapszakasz: 17/2, rájátszás: 11/3
2014/2015 FC Botoșani (Románia, 1. osztály) 17/3
2013/2014 FC Botoșani (Románia, 1. osztály) 31/7
2012/2013 FC Botoșani (Románia, 2. osztály) 15/3
2011/2012 Avântul Reghin (Románia, 3. osztály)
2010/2011 Avântul Reghin (Románia, 3. osztály)
2009/2010 Avântul Reghin (Románia, 3. osztály)
2008/2009 ACS Miercurea Nirajului (Románia, 4. osztály)
2007/2008 ACS Miercurea Nirajului (Románia, 4. osztály)
2006/2007 ACS Miercurea Nirajului (Románia, 4. osztály)
Marosvásárhelyi Sportiskola