- Már három hónap eltelt azóta, hogy csatlakoztál Horváth Ferenc stábjához. Hogyan érzed magad Diósgyőrben?

- Nagyon jól érzem magam, élvezem az ittlétet. Valódi kihívás számomra ez a munka több területen is. Pozitívnak ítélem meg minden szempontból az elmúlt heteket, hónapokat, ráadásul folyamatosan lépegetünk előre, és látszik, hogy van értelme a befektetett munkának.

- Érkezésedkor több célt fogalmaztál meg, amelyből az egyik az volt, hogy szeretnél egy hullámhosszra kerülni a játékosokkal. Sikerült?

- Szerintem igen. Sikerült kialakítanom a személyes kapcsolatokat. Szemmel láthatóan vevők a munkámra. Megértik azt, mi az, amit csinálunk, és miért csináljuk. Maximálisan együttműködnek velem, így mindig tudunk hova fejlődni, mindig van előrelépés. Amióta itt vagyok, mindenkivel sikerült megtalálnom a közös hangot, így pedig a közös munka is egyszerűbb.

- Hogyan oszlik meg a munka a szakmai stábon belül?

- Horváth Ferenc és Szamosi Tamás a szakmai feladatokra fókuszálnak, én pedig a fitnesz részére. Tanácsokat adok és javaslatokat fogalmazok meg számos technikai dologgal kapcsolatban. Például, hogy hogyan strukturáljuk az edzéseket és az elvégezni kívánt gyakorlatokat egy tudományosabb szempontból. Valójában eléggé megosztott a munka, mindenkinek megvannak a maga feladatai a szakmai stábon belül. Az én munkámat egy tanácsadói szerephez lehetne hasonlítani, de természetesen Feri a vezetőedző, ő hozza meg minden esetben a végleges döntést. Egy másik nézőpontot biztosítok a szakmai stáb számára, ezzel igyekszem segíteni a munkát.

- Ugyancsak célod volt ideérkezésedkor, hogy az edzések ritmusán emelj. Ezt sikerült elérni?

- Igen, bár az, hogy ez sikerült-e vagy sem, nehéz megítélni. A megfigyeléseinkre alapozva, valamint a Horváth Ferenccel és Szamosi Tamással való egyeztetéseink alapján az edzések tempója nagyobb, és a meccseken is nagyobb iramot tudunk diktálni, ami mindenképpen előrelépés.

- Sikerült elvégezni az eltervezett munkát?

- Igen. Úgy gondolom, amit előzetesen elterveztem, elterveztünk, azt sikerült végrehajtani. Voltak kihívások a felkészülés során, de a legtöbb pontot, amit felírtam magamnak, azt ki tudtam pipálni. Mindig van egy tervem, amit leírok magamnak egy papírra és soha nincs olyan hét, hogy minden pontot ki tudnék pipálni, és az adott hét tökéletes lenne. Ugyanakkor, amíg van egy terved és a szerint haladsz, és a rajta lévő dolgok többségét teljesíteni tudtad, akkor jól végezted a dolgodat.

A játékosok fizikailag jobban festenek. Végeztünk egy felmérést, még a felkészülés elején, amelyben felmértük az állapotukat. Ennek a kontrollját egyelőre még nem végeztük el, de a tervek szerint a válogatott miatti szünetben erre is sort kerítünk.  Az edzéseken tapasztaltak alapján azonban gyorsabbak és erősebbek a játékosok.  A hivatalos teszt ugyan még várat magára, így ez után tudnám kijelenteni biztosan azt, hogy fejlődtek a labdarúgók. Én az edzéseken azt tapasztalom, hogy sokkal erősebbek, fittebbek, és gyorsabbak vagyunk. Valamint kiemelném, hogy sokkal kevesebb sérülésünk van, ami nagyon nagy eredmény. Az edzőtáborból is úgy tértünk vissza, hogy minimális volt a sérülések száma. A legjobb játékosaink egészségesen várják a tavaszi folytatást, ami az egyik legfőbb célom volt. A tétmeccsek fogják bizonyítani, milyen munkát végeztünk az elmúlt időszakban. Szerintem jól nézünk ki.

- Sokan a téli felkészülést tartják a fontosabbnak, az erőnlét szempontjából mindenképp. Egyetértesz ezzel?

- Több időnk van a téli felkészülés során. Éppen ezért fontosabb lehet az ekkor elvégzett munka és több időm is van dolgozni a játékosokkal.  Ilyenkor általában figyelembe veszed a bajnoki helyezésed is, és itt jön képbe a mi helyzetünk, ami elnézve a tabellát most lehetne jobb is. Éppen ezért változtatnunk kell, hiszen szeretnénk előrelépni a tabellán, és úgy gondolom meghatározó lesz az, hogy minőségi munkát tudunk, tudtunk elvégezni a téli felkészülés során.

- Mennyire különbözik az ilyenkor végzett munka és a szezon közben elvégzendő feladatok? Lehet előrelépni a szezon közben?

- Nagyon is különböző időszakok ezek. A legfőbb cél a szezon során számomra az, hogy javítsuk a fizikai teljesítményt annyira, amennyire csak lehet, úgy hogy elkerüljük a sérüléseket. Az is nagyon fontos, hogy adott idő alatt regenerálódni tudjanak a játékosok a hétvégi bajnokira. Persze edzenünk is kell hét közben, nem csak pihenni. Fenn kell tartanunk az edzések szintjét, hogy végig meglegyen a megfelelő erőnléte a játékosoknak. A legfontosabb feladat az, hogy ki kell hozni a játékosokban lévő erőnlétet a meccseken hétről-hétre. Ez egy ismétlődő folyamat: maximálisan teljesítesz a hétvégén, regenerálódsz a következő szombatig, hogy aztán újra megismételhesd a következő mérkőzésen. A szezon közben nem az a fő cél, hogy fizikailag javuljanak a játékosok. Ha ki akarsz préselni mindent a labdarúgókból, akkor az a regeneráció rovására megy. Meg kell találni az egyensúlyt a kettő között.

A felkészülési időszak viszont pont az ellenkezője. Megpróbálod a határukig hajtani a játékosokat, ameddig csak lehet, és megpróbálsz annyit előrelépni a fizikális mutatókban, amennyit csak lehet. Persze ésszerűen, anélkül, hogy sérülést okoznál. Ha túl keményen dolgoztatod őket, ha olyan szintet vársz el tőlük, amit nem tudnak elérni, akkor nem bírják teljesíteni és könnyen megsérülhetnek. Van egy finom egyensúly a teljesítmény és a sérülés között.

A szezon közben is meg van ez az egyensúly: a teljesítményfokozás, valamint a regeneráció és a frissesség között. Azokat a gyakorlatokat, amiket elvégzünk hasonlóak. Sokkal inkább arról van szó, hogy mennyit csinálunk belőlük. Az intenzitás azonos a szezon közben is, de a terjedelem kevesebb. A megfelelő intenzitásra mindig szükség van. Ha nem megfelelő intenzitással végzik a játékosok a feladatot, akkor veszítenek az erőnlétből.

- Mennyire függ össze a fizikai frissesség és állapot a mentális felkészültség?

- Nagyban összefüggenek, hiszen lehetsz nagyon jó fizikai állapotban, de ha mentálisan stresszes vagy és leterhelt, akkor az nem csak mentálisan hat rád, például a döntéshozásban, de fizikai problémákat is okozhat neked. Ezek a dolgok kéz a kézben járnak.

- Milyen típusú munkát végeztek a labdarúgók?

- A felkészülési szezonban a fizikai képességeket szeretnénk fejleszteni, tehát fókuszálunk az erő, az aerob kondicionálás, a gyorsaság és a robbanékonyság fejlesztésére is többek között. De Különböző erősítések, például törzsedzés is szerepelt a programban. Igyekeztünk minden téren fejleszteni a játékosokat.

- Mennyit segít a felkészülés során az edzőtábor?

- Az edzőtáborban sok feladatunk volt és ez egy kemény időszak a játékosok számára. Egy nagyon jó lehetőség és intenzív időszak, ahol erőnlétet lehet szerezni. Sok mérkőzést is játszottunk, ami szintén a játékosok javára vált fizikailag és taktikailag egyaránt. Pszichológiai szempontjából pedig szintén egy nagyon jó időszak, amikor a csapat együtt van. A kemény edzések, amiket együtt csinálnak végig, panaszkodhatnak egymásnak az edzésről, vagy együtt pihenhetik ki a fáradalmakat. Szerintem nem csak fizikai szempontból hasznos számunkra az edzőtábor, a sok edzés mellett huzamosabb ideig van együtt a társaság, ami a közös munka mellett össze is kovácsolja a játékosokat.

- A csoportos edzések mellett egyénileg is foglalkozol sokakkal.

- A munkám legnagyobb részét az egész csapattal végzem. Nincsen elég óra egy napban, hogy mindenki külön-külön beleférjen. Ráadásul nem lehet mindig dolgozni. Sokat kell regenerálódniuk a játékosoknak. Általában a csapattal egyszerre foglalkozom. Ezen alkalmakkor mindenki ugyanazt csinálja, és ilyenkor szeretek bizonyos területeket megcélozni. Vannak játékosok, akik valamiért máshol tartanak, például azért mert még fiatalabbak, vagy mert sérülésből tértek vissza. Velük egy kicsit másabb munkát végzünk. Döntő többségben mindenki ugyanazt a munkát végzi, és vannak futball specifikus esetek, amire külön figyelünk a munka során.

Kommunikációs szempontból viszont szeretem egyénként kezelni őket. Néhány játékossal csak egy-két szót váltok, és nekik lehet ez bőven elég, mert nem akarnak egész nap engem hallgatni. (nevet - a szerk.) Másokkal van, hogy 15 percet is beszélgetek, ők érdeklődnek az edzésről, és tanácsokkal igyekszem ellátni őket. Mindenkit igyekszek úgy kezelni, ahogy épp igényli, és ahogy jó neki. Próbálom eljuttatni hozzájuk az üzenetet arról, amit csinálunk. Az én munkám lényege az, hogy a játékosoknál elérjem, hogy elvégezzék az edzést biztonságos és hatékony módon úgy, hogy közben javítsam a teljesítményüket. Ehhez elengedhetetlenek a személyes kapcsolatok

- A konditermi edzések során minden játékos egy-egy papírlapra jegyzi a saját eredményeit. Lesz ezeknek a papíroknak szerepe a jövőben?

- A papírokat egyéni ellenőrzési céllal használom, amely segít nyomon követni a teljesítményüket. Tudom, hogy melyik napon milyen munkát végeztek el, és lehet hat hónap múlva szükség lesz rá, hogy visszanézzük ezeket. Ez ugyanolyan, mint az összes többi szakmai munka a futballban. Megpróbálunk minél több adatot rögzíteni, hogy később visszanézhessük őket. Ez a játékosoknak is jó, hiszen láthatják a fejlődésüket. Amikor bejönnek az edzésre láthatják, hogy a múltkor azt végeztem el, akkor most ezt fogom. Ösztönzőleg hathat a fejlődésükre. Máskülönben minden alkalommal bejönnének, és ugyanazt csinálnák. Egyrészt belefásulnának, másrészt így nem javítanának az erőnlétükön. Ezeken a papírokon láthatják, mennyi súlyt emeltek, és ez egyfajta visszaigazolása az ő munkájuknak, hiszen egy jó vizuális segédeszköz számukra. Tudom, hogy a futballban kevés ideig vannak a játékosok egy helyen, de össze tudod hasonlítani az egyik hat hónapodat a másik hat hónappal és láthatod, mennyit léptél előre.

- Van különbség az idősebb és a fiatalabb labdarúgók között? Mennyire fejlődőképes egy idősebb játékos?

- Minél idősebb vagy, annál kevesebb lehetőséged van előrelépni, szóval egy idősebb játékos nem valószínű, hogy sokat tud már fejlődni. Náluk szinten tartásról van inkább szó. Egy idősebb játékos esetében, aki a karrierje végéhez közeledik, arra kell ügyelni, hogy elkerüljük a sérüléseket, és arra, hogy annyi munkát végezzenek, hogy fenn tudják tartani a szintjüket. De ha a fiatalokat vesszük, akkor őket tudod hajtani, hiszen keményen edzenek, mindig megcsinálják a dolgokat. Ez által ők is tudnak fejlődni.

- A DVTK új egészségügyi stábja mennyiben segíti a munkát?

- Az egészségügyi stáb az én esetemben legfőképp a kommunikációban segít. Sok gondolatomat át tudtam juttatni az orvoson keresztül, melyek remélhetőleg célba érnek. Sok időt töltöttünk együtt, beszélgettünk, hogy hogyan lehetne végrehajtani dolgokat a klub egészét tekintve. Haladunk ezeken a területeken is. Ha a játékosok egészségesek és erősek, valamint jobban tápláltak és mentálisan is foglalkoznak velük, akkor az megkönnyíti az én munkámat is.

- Végezetül, milyen állapotban van a csapat?

- Szerintem jó állapotban vannak a labdarúgók. A felkészülés sikeres volt, kevés sérültünk van - ezt fentebb említettem is -, ami egy hatalmas pipa az egész szakmai stábnak. Az edzések intenzitása magasabbnak tűnik, szóval boldog vagyok azzal, ahol tartunk. De a legfontosabb dolgokat a meccsen fogjuk látni. Nagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával és teljesen biztos vagyok benne, hogy már most olyan fizikai állapotban vagyunk, hogy bármelyik csapattal felvesszük a versenyt.