Hazai környezetben folytatta szereplését a DVTK csapata szombaton a Jókai Mór református iskola tornatermében. Ellenfele a többszörös bajnok BVSC volt, amelyben a finn válogatott, de erdélyi születésű Oláh Benedek is szerepelt, aki a tavalyi budapesti Európa bajnokságon a legjobb nyolc közé jutott, illetve a csapat tagja volt az ifjúsági válogatott Bruckner Máté is.

A hazaiaknál Molnár, Széll és Reynholds lépett asztalhoz. A párost sajnos elvesztették a miskolciak 1:3-ra, csak a második szettben játszottak jól (7:11, 11:6, 6:11,6:11). 0:1 a BVSC-nek.

Molnár a nagy ellenfelével, Brucknerrel kezdett, sok mérkőzést játszottak már egymás ellen a versenyeken. A vendégjátékos agresszíven támadott,de  Molnár nyerte az első szettet 11:8-ra. Aztán sokszor rosszul fogadott, és csak tartotta a labdákat, 9:11 az ellenfélnek. A harmadik játékban rövidítésben nyert Molnár (12:10), majd a következő szett simán az ellenfélé (6:11). A mindent eldöntő ötödik szettben három mérkőzéslabdát hárítva nyert az ellenfél (12:14). 2:3. Már 0:2 oda. Kár volt ezért a meccsért.

Reynholds simán veszített Oláh ellen (5:11, 7:11, 7:11). 0:3 az ellenfélnek.

Széll lépett asztalhoz Do Phuong ellen és az első szettet nyerte 11:9-re, a második játszmában több játszmalabdája is volt, de elbukta (11:13). Aztán megjött az önbizalma a zuglói játékosnak és könnyedén nyert (8:11, 3:11) 0:4 a vendégeknek.

Molnár az ellenfél legjobbja, Oláh ellen játszotta következő meccsét. A DVTK játékosa végig nagyon agresszívan, erőszakosan játszott és meglepetésre 3:1-re lelépte ellenfelét (11:7, 5:11, 14:12, 11:6). Ezzel 1:4-re szépítettünk.

Széll rendkívül magabiztosan, mondhatni simán 3:0-re verte Brucknert (11:7, 11:4, 11:5). 2:4 az állás.

Sajnos Reynholds simán kikapott Do Puongtól 10:12, 5:11, 5:11. (0:3). Ezzel 2:5 oda.

Majd Oláh megrázta magát és magabiztosa, 3:0-ra verte Széllt, ezzel beállította a végeredményt. 2:6 a BVSC-nek.

Asztalitenisz Extraliga 13. forduló

DVTK-Volán - BVSC-Zugló 2-6

Nyertek: Molnár 1, Széll 1.

Vasárnap Pécsre látogattak a piros-fehérek, a tavalyi ezüstérmes otthonába. A hazaiaknál a többszörös magyar bajnok Pázsy, Demeter és a 2016-os Top.12 döntős Nagy Krisztián szerepelt. A vendégeknél a szokásos hármas, Széll,Molnár és Reinholds állt asztalhoz.

A párosban Széll-Molnár és Nagy-Demeter kezdett egymással, és nagy csatában 3:1-re nyertek a hazaiak. 1:0 a Pécsnek.

Reinholds-Demeter mérkőzésen csak futott az eredmény után a lett játékos sima 0:3 oda. 2:0 a hazaiaknak.

A másik asztalon Pázsy-Széll ellen jól kezdett, nyerte a hazai az első játékot, de aztán simán fordított a miskolci játékos és nyert 3:1-re. Szép győzelem volt! 2:1 a hazaiaknak.

Molnár Nagy Krisztián ellen támadólag lépett fel. Ez nem is tetszett a hazai játékosnak. 1:2-re vezetett Molnár a negyedik játékban 10:10 volt, de sajnos elment a szett. A döntő szettben 3:1-ről 3:9 lett Nagynak. Nagyon rossz széria volt... A vége 3:2 az ellenfélnek. 3:1 a pécsi csapatnak.

Demeter-Széll 3:1, jó mérkőzés volt, volt esélye a vendégjátékosnak, de a végjátékban biztosabbnak kellett volna lenni. 4:1 oda.

Pázsy-Molnár első szett, sima ide. A következő játszmákban Pázsy magára talált és nyert 3:1-re. 5:1 a hazaiaknak.

Nagy simán nyert Reinholds ellen, ezzel beállította a 6:1-es végeredményt.

Asztalitenisz Extraliga 14. forduló

PTE PEAC - DVTK-Volán 6-1

Nyert: Széll 1.