- Hogyan lettél DVTK szurkoló?

- Egy olyan családban felnőni, ahol az édesapám és a tesóm is DVTK-szurkoló, nem volt nehéz nekem is azzá válnom. Mindig irigykedve figyeltem, amikor a bátyám és a barátai nálunk készülődtek, akár a hazai, akár az idegenbeli mérkőzésekre, de én lány létemre akkor még idegennek éreztem, hogy kijárjak egy-egy meccsre. Az első meccsem, ahova szintén lány unokatestvéremmel egyedül kiengedtek minket, az egy DFC - Győri ETO mérkőzés volt 1998. március 18-án, ahol 1-0-ra nyertünk. Onnantól kezdve minden hazai és elég sok idegenbeli meccsen is ott voltunk. Apukámmal kötelező programmá váltak a Diósgyőr-mérkőzések. Minden Nemzeti Sportot, illetve Gólörömöt elraktam, amiket még most is őrzök anyukámnál. Annyira magával ragadott a labdarúgás világa, hogy unokatestvéremmel beiratkoztunk labdarúgó játékvezetői tanfolyamra, ahol 1999. február 14-én sikeres vizsgát tettünk. Ketten voltunk lányok, és akkor nagy becsben voltunk tartva. (nevet - a szerk.)

- Mi az első emléked a csapatról?

- Az első emlékem talán az 1997-es, III. kerület elleni osztályozó visszavágó, ahol 2-0 -ra nyertünk és ezzel a győzelemmel feljutottunk. A konyhaablakból néztem végig, ahogy több ezer diósgyőri szurkoló ment végig a villamossíneken, egészen a belvárosig.

- Ha jól tudom, a férjed is diósgyőri.

- Igen, általam lett ő is az!  Sok időbe tartott, amíg sikerült megfertőznöm. (nevet - a szerk.) A televíziós közvetítések kötelező programok voltak otthon neki is. Az első meccse a 2014-es Újpest – DVTK Magyar Kupa döntője volt, ahova nem szívesen engedett volna el egyedül a barátnőmmel, így neki is muszáj volt jönnie!  Azóta mondhatnám, hogy fanatikusabb, mint én!

- Sokszor halljuk, hogy családok nem járnak meccsre. Ti vagytok rá az élő példa, hogy Diósgyőrben ez nem igaz. A gyerekeket mennyire fertőztétek meg?

- Amíg más anyuka altatót énekel a gyerekeinek, én a Diósgyőr indulót énekeltem nekik! Mondhatjuk, hogy ők már a magzatvízben megfertőződtek. Tudják, hogy zöldet nem veszünk semmiből, és amiben piros-fehér van, az csak jó lehet, hisz az diósgyőri. Külön odafigyelnek rá, hogy zöld-fehér, illetve piros-kék színek még véletlenül se legyenek rajtuk! A fiamat sikerült jobban megbolondítani! Ő minden szurkolói rigmust kívülről ismer már! Ivan Rados a példaképe, egy dedikált mezt is szeretne tőle, hogy abba mehessen oviba. Nála minden diósgyőri ereklye egy féltve őrzött kincs!

- Sok szurkolótársunkhoz hasonlóan ti is elhagytátok Miskolcot. Milyen gyakran tudtok eljönni egy-egy hazai meccsre?

- Székesfehérvár mellett lakunk, így sajnos a hazai meccsekre ritkán jutunk el! Ha akkor vagyunk otthon, amikor épp hazai meccs van, akkor természetesen ott vagyunk/voltunk a kanyarban!

- A budapesti és a Budapest környéki mérkőzéseink ezek szerint kötelező programnak számítanak?

- Amikor csak tudunk, mindig megyünk, ha a környékünkön játszanak a fiúk. Az ilyen meccsek már hétvégi családi programnak minősülnek nálunk, ahova már egy barátnőm is lelkesen jön velünk.

- Nem csak a párod és a gyermekeid szeretik a Diósgyőrt, hanem ha jól tudom, a bátyád is elég régóta tagja szervezett szurkolói csoportnak.

- Ahogy már említettem, a bátyám fertőzött meg engem! Eleinte ő a kanyarban, én az egyenesben szurkoltam, de meccs előtt és utána mindig találkoztunk. Később már én is a kanyar „állandó tagja” voltam.

- A kosárlabda- és a jégkorongmérkőzéseket látogatjátok, vagy csak labdarúgó meccsekre jártok?

- Amíg otthon laktam, a kosárlabda is ugyanolyan fontos volt számomra, mint a foci. Jégkorong meccsen még nem voltam, de már egy ideje tervben van, ha itt játszanak Székesfehérváron, akkor kimegyünk.

- Melyik volt a legemlékezetesebb meccsed, amin ott voltál? Miért?

- Több mérkőzést is ide tudnék sorolni, de az egyik legemlékezetesebb talán az 1998/1999-es szezonban játszott FTC - DVTK, ahol Kulcsár Sanyi duplájával, és Egressy Gabi, valamint Szabó Tibi góljaival 4-3-ra megvertük a Fradit! Apukám és unkanővérem anyukája nem volt hajlandó a vendégszektorba menni, így a hazai részen voltunk. Minden egyes diósgyőri gólnál felugrottunk, apukám alig bírt minket visszarángatni… A meccs vége előtt pár perccel el is jöttünk, hogy ne kössenek belénk.

- Mi a legkedvesebb lelátói történeted?

- Amikor két éve a kisfiam a Kispest - Diósgyőr meccsen felmászott a kerítésre és csak annyit mondott nekem, hogy: „Nyugi Anya! Keresztapa is így szokta!” (nevet - a szerk.)

- Mit üzensz a fiúknak?

- Legyenek kitartóak, harcoljanak és akkor az eredmények is jönni fognak! Addig is… Hajrá, Diósgyőr!

Címlapfotó: Hável Zsolt