- Napi két edzéssel készül a DVTK. Egymás megismerése miatt alakítottad így a programot, vagy a válogatott szünetet akkor is így tervezted volna, ha évek óta a csapattal dolgoznál?
- Intenzív időszakot élünk, mert nagyon sok saját elképzelést szeretnék viszont látni a mérkőzéseken, ezért sok időt kell a pályán tölteni. Meg kell érteni a játékosoknak, hogy mi a gyakorlatok célja, mire épül a taktikánk. Amennyiben régebb óta itt lennék, a bajnokság ezen szakaszában nem kellene az általam követelt módszerek tanításával foglalkozni, viszont ebben a különleges helyzetben erre is időt kell szakítani. Az edzések mellett nagyon sokat videózik a csapat, és egyéni beszélgetésekre is sort kerítek, azaz próbálok minél több mindent belesűríteni ebbe a rövid időszakba.
 


- Általános taktikai elképzeléseket mutatsz videón, vagy már az FTC elleni Magyar Kupa, vagy az Újpest elleni bajnoki mérkőzésre készültök?
- A mérkőzésekig van még némi idő hátra, jelenleg az a legfontosabb, hogy megértsék, milyen csapatmozgásra van szükség a sikerhez. Védekezésben és támadásban is kulcskérdés, hogy a csapat egy egységben mozogjon, ezt kell előbb megérteni, majd megvalósítani a pályán. Hoztam magammal videókat Lipcséből és a Brøndbytől, de rögzítjük az edzéseket is. Jobb, ha a játékosok is látják, nem azért szól négyszer az edző, mert nem találja szimpatikusnak, hanem azért, mert nem jól helyezkedik. 


- Mennyire nehezíti meg a munkád, hogy Murtaz Dausvili és Vitalijs Jagodinskis a grúz, illetve a lett válogatottal készül, valamint Makrai Gábor a magyar U21-es csapattal Görögországba utazott?
- A munkát nem nehezíti meg, azonban kétségtelenül hiányoznak a játékosok, mert őket is meg kell ismernem. Egyértelműen könnyebb dolgom lenne, ha a visszatérésük után nem kellene külön foglalkoznom velük. Ez az élet rendje, büszkék vagyunk a válogatott játékosainkra, még ha szerencsétlenül is jött, hogy az érkezésemkor utazott el a három játékos. Ugyanakkor, ha nem lenne a válogatott mérkőzések miatt szünet, akkor nem tudnék ennyit készülni a csapattal.