- Sikerült-e már kipihenni az ünneplés okozta fáradalmakat?
- Most még tart a pihenés, eddig mondhatni a fieszta zajlott. Úgy gondolom, hogy azokat a fáradalmakat, amelyek a MOL Liga, illetve a bajnoki rájátszás velejárói, az utolsó győzelemmel egyből kipihente mindenki már ott az ünneplés alatt.  De persze napról-napra könnyebb már a láb, és frissebb lesz az ember. 

- A szombati nap abszolút rólatok szólt, hiszen egy panoráma busszal jártátok be a várost, majd a kettes számú jégpályán és a sportcsarnokban folytatódott a közös ünneplés.
- Fantasztikus érzés. Az egész délután nagyszerű élmény volt, ami elmondhatatlanul jó érzéssel tölti el az embert. Nagyszerű volt ismét átélni ezeket a pillanatokat. Látszott mindenkin az a szabadságérzet, amit a bajnoki győzelem okozott, mindenkinek fülig ért a szája. A közös szurkolás pedig a kosármérkőzésen az ultrákkal, leírhatatlan volt, amiket még az unokáimnak is biztosan mesélni fogok majd.

 

#DVTK #DVTKJegesmedvék #icehockey #GőzBalázs #HungarianCup

DVTK (@dvtkinstagram) által megosztott bejegyzés,

- Milyen érzés háromszoros MOL Liga győztesnek lenni?
- Aki a csapatban elmondhatja ezt magáról, azok nevében is beszélhetek, nagyon jó és büszke érzés tölt el. Mindenképpen meg kell említenem, hogy ez volt az eddigi legnehezebb szezon, ahol nem feltétlenül végső esélyesként indultunk el. Ennek tudatában még jobban esett ez a győzelem mindenkinek és azt gondolom, hogy ez különösen feldobja ezt az egészet, mert óriási teljesítményt nyújtott a csapat a döntőben. 

- Mivel volt másabb ez a MOL Liga szezon?
- Már az alapszakaszban is meglátszott, hogy sokkal kiélezettebbek voltak a mérkőzések, főleg a felsőházban. A rájátszásban a Fradit választottuk, és mint utólag kiderült, velük volt a legnehezebb feladatunk.  Az a párharc is megmutatta, hogy a rájátszásban mindenki a nulláról indul, és bárki elkaphat bárkit. Úgy gondolom, az az összecsapás nagyon fontos volt a csapat életében, hiszen az kovácsolta össze igazán az együttest, és az tett minket igazi csapattá, ahol mindenki a másikért tudott dolgozni.

- Ahogy említetted te is, sokan nem a DVTK-t tartották a favoritnak a döntő előtt, mégis egy sima 4-1-es siker lett a vége. Mivel volt jobb a Diósgyőr a MAC-nál?
- Karakter. Akaraterő. Szív. Ez a három tényező, ami kulcsfontosságú volt a sikerünkben. Mi csapatként tudtunk dolgozni, mindenki felvállalta a feladatát, kinek több, kinek kevesebb jutott, de mindenki kivette a részét a sikerből. Mindenki, akinek volt feladata, abban 110 százalékot nyújtott, illetve tényleg mindenkit a szíve vitt előre. Meglátszott az, hogy mi csapatként működünk a jégen és a jégen kívül is. Ez volt az idén a leginkább meghatározó jelensége a csapatnak. A csapat szót nem tudom eléggé hangsúlyozni a sikerünkben. 

 

#dvtkshop #DVTKJegesmedvék #icehockey #match #molliga #finals #goalscorer #GőzBalázs

DVTK (@dvtkinstagram) által megosztott bejegyzés,

 

- Lehet különbséget tenni győzelem és győzelem, csapat és csapat között?
- Minden év más. Ahogy az elmúlt két szezonban volt egy elődöntő és egy döntő, amit söpréssel nyertünk meg, az éven már volt egy negyeddöntő is a rájátszásban. Ráadásul az előző két idényben a csapatnak nem kellett megmutatni annyira a karakterét, mint ebben a bajnoki kiírásban, köszönhetően ennek a plusz körnek. Idén a Fradi ellen volt, hogy benne voltunk mi is a pácban, 0-2-ről sikerült felállni, és úgy gondolom nem feltétlenül a győzelmeknél és a sikereknél látszódik meg egy együttes valódi ereje és karaktere, hanem amikor baj van, arra hogyan képes reagálni a társaság. Azt gondolom, minket az tett naggyá, hogy a bajban sem egymásra mutogattunk, hanem mindenki beleállt a munkába, tette a dolgát és ez vezetett minket a végső sikerhez.  

- Mennyivel másabb számodra saját nevelésű játékosként a triplázás?
- Jóval inkább a szívemen viselem ezeket az eredményeket, és még nagyobb boldogsággal tölt el az, hogy saját nevelésű játékosként sikerült elérnem ezeket a sikereket. Tudom azt, hogy régen hol tartott a miskolci jégkorong, és hol tart most, a DVTK család tagjaként. Ha akkor megkérdezték volna tőlem, hogy gondolnám-e azt, hogy háromszoros MOL Liga győztes lesz a csapat, akkor valószínűleg mosolyogtam volna rajta egyet. Az erőnket mutatja, hogy sikerült ezeket az eredményeket elérni, és azt bizonyítják a sikerek, hogy jó munka folyik a háttérben. A vezetőktől kezdve a stábon keresztül a felszerelés menedzserig mindenki jó munkát végez. 

- Hogyan tovább, hiszen következik a válogatott összetartása, amelyen részt veszel, majd jön a jól megérdemelt pihenés?
- Egyelőre a válogatottság szerepel következő pontként a saját listámon. A héten még jégen, illetve szárazon készülünk, majd törekszem bekerülni a válogatott keretébe, ahol hasonló sikereket szeretnék elérni ebben az évben, mint Diósgyőrben.