A válogatott mérkőzése miatt szünetelt a bajnokság, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy az új vezetőedző saját képére formálja a csapatot.

- Két és fél hét kevés idő arra, hogy egy vezetőedző maradéktalanul megvalósítsa, azt, amit szeretne - mondta el Bódog Tamás. - Ettől függetlenül próbáltam teljes mértékben átadni az elképzeléseimet, és a játékosok mindent megtettek, hogy átvegyék, és alkalmazzák ezeket, mert ahogy sokszor elmondták: korábban “nem ezt kellett, nem így kellett”. Mivel jelenleg a tabella hátulján foglalunk helyet, mindenekelőtt rá kellett venni a játékosokat, hogy zárják ki a fejükből ezt a tényt - fűzte hozzá.

Miben sikerült előre lépni? - kérdeztük a vezetőedzőt.

- Taktikailag mindenképpen, és ugyan a Nyíregyháza elleni mérkőzés hajrájában kapott gólok száma nem ezt mutatja, de védekezésben előre léptünk. Támadásban egységesebbek vagyunk, talán ötletesebben futballozunk. A csapat együtt mozog, és nem szakadnak szét a különböző csapatrészek - válaszolta. 

Murtaz Dausvili és Vitalijs Jagodinskis kedden egymás ellen játszik felkészülési mérkőzést a válogatottban, ők szerdán érkeznek vissza Magyarországra, így csak a lelátóról szurkolhatnak a társaknak. Ott lesz viszont a pálya mellett Bódog Tamás, aki első alkalommal irányít vezetőedzőként tétmérkőzésen csapatot. 

- Tisztában vagyok vele, hogy mi fog történni, de vezetőedzőként egészen más ráhatásom lesz az eseményekre. Az biztos, hogy sokkal nagyobb nyomás lesz rajtam, mert én felelek mindenért. Kíváncsian, ugyanakkor pozitívan és optimistán várom a találkozót. 

A következő hetekben felpörögnek az események a DVTK számára, szerda-szombat ritmusban következnek a bajnoki és kupameccsek. 

- Egyértelmű, hogy számunkra a bajnokság a fontosabb, de a Magyar Kupában is mindent megteszünk a jó eredmény elérése érdekében. Számomra az a legfontosabb, hogy csapatként jól működjünk, mert ha ez megvan, az hozza magával az eredményt is - osztotta meg Bódog Tamás.

A DVTK az Eger SE, az STC Salgótarján, a Putnok FC és a Ceglédi VSE búcsúztatásával jutott el a negyeddöntőig, ahol az FTC ellen játszik. A továbbjutás két mérkőzésen dől el, mit vár az első találkozótól a vezetőedző?

- Magabiztos a csapat, vissza kell köszönnie a sok elvégzett munkának, még ha arra nincs is garancia, hogy ez már két hét után megtörténik. A játékosok is átérzik a felelősségüket - bizakodott. 

Bódog Tamás labdarúgó pályafutása legnagyobb sikerét a Magyar Kupában érte el, 1990-ben aranyérmet nyert. Szóba került ez a felkészülés során?

- A Honvédot vertük 2-0-ra Tatabányán, sajnos a döntőben sérülés miatt nem léphettem pályára. Azonban most nem a nosztalgiázás ideje van, az előttünk álló feladatra kell koncentrálni!

A Magyar Kupa negyeddöntő párosítása

Első mérkőzés

2017. március 28., kedd
17:00 Mezőkövesd Zsóry FC (NB I.) - Szolnoki MÁV (NB II.)

2017. március 29., szerda
16:00 Budafoki MTE (NB III.) - Swietelsky-Soproni VSE (NB II.) 
19:00 Ferencvárosi TC (NB I.) - Diósgyőri VTK (NB I.)
20:00 Újpest FC (NB I.) - Vasas FC (NB I.) tv: M4 Sport

Második mérkőzés

2017. április 5., szerda
17:00 Szolnoki MÁV (NB II.) - Mezőkövesd Zsóry FC (NB I.)
18:00 Swietelsky-Soproni VSE (NB II.) - Budafoki MTE (NB III.)
18:00 Diósgyőri VTK (NB I.) - Ferencvárosi TC (NB I.)
20:30 Vasas FC (NB I.) - Újpest FC (NB I.)

A DVTK a Magyar Kupában (2016/2017)

10. forduló (negyeddöntő)

2017. március 29., szerda (Budapest, Groupama Aréna)
19:00 Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK

2017. április 5., szerda (Mezőkövesd)
18:00 Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC

9. forduló (nyolcaddöntő)

2017. február 14., kedd (Albertirsa)
14:00 Ceglédi VSE - Diósgyőri VTK 0-1 (0-1)

2017. március 1., szerda (Mezőkövesd)
18:00 Diósgyőri VTK - Ceglédi VSE 2-0 (2-0)

8. forduló

2016. november 30., szerda
12:00 Putnok FC - DVTK 1-4 (1-1)

7. forduló

2016. október 26., szerda
13:30 STC Salgótarján - DVTK 0-1 (0-1)

6. forduló

2016. szeptember 14., szerda
15:30 Eger SE - DVTK 1-3 (0-3)