- Sokat gondolkodtál rajta, hogy elfogadd a DVTK felkérését a vezetőedzői posztra?
- Már a DVTK megkeresése is megtisztelő volt, mert Magyarországon kevés olyan klub létezik, ahol hasonló lehetőségeket lehet kiaknázni, mint Miskolcon. Épül az új stadion, bővül az edzőközpont, fejlődik a klub, Leisztinger Tamás teljes mértékben a hátunk mögött áll, és egy olyan szurkolói bázissal rendelkezik a DVTK, ami egyedülálló. Ha eredményt tudunk felmutatni, akkor az egekig emelik a játékosokat. Tudom jól, hogy hazánkban sok helyen üresek a lelátók, de ha jól dolgozunk, akkor nekünk Diósgyőrben sikerülhet megtölteni az új arénát.
- Ezek szerint a nézőszámban méred majd a sikert?
- Az eredményesség mindennél fontosabb, és ha sikereket érünk el, akkor a közönség is ömleni fog a meccseinkre. Diósgyőrben nem kell lasszóval fogni a nézőket, jönnek maguktól is, ha jó és eredményes futballt láthatnak.
- Mennyire ismerted a DVTK keretét? És most milyen véleménnyel vagy a játékosokról?
- Dániában is figyeltem a magyar labdarúgást, de azt nem állítom, hogy tisztában voltam minden labdarúgó erényével és hiányosságával. Amikor megtörtént az első kapcsolatfelvétel, akkor igyekeztem minél több információt begyűjteni, és minél jobban képbe kerülni. Azért is mertem belevágni ebbe a feladatba, mert meggyőződésem, hogy ez a keret sokkal jobb, mint amit a helyezése mutat.
- Nehezítette a döntést az, hogy sok év után tértél ismét haza?
- Családos emberként nem csak a szakmai szempontok játszottak szerepet a döntésben, többször átbeszéltem a feleségemmel is a helyzetet. Amikor 1994-ben Ulmba igazoltam, akkor két évre terveztem, és most már 23 éve Németországban élek. Letelepedtem a családommal, az ikrek már ott születtek. Azonban magyar vagyok, hiába oda térek haza, ott mégis honvágyam van. Amikor Mainzban a labdarúgó pályafutásom vége felé közeledtem, akkor nagy lehetőséget kaptam, hogy csatlakozzak a második csapat edzői stábjához. Ez az időszak arra is jó volt, hogy számomra is kiderült, hogy tetszik ez a munka, szeretem csinálni. Végigjártam a ranglétrát, játékosként és másodedzőként is jó szakemberektől tanultam. Az eddig megszerzett tudást szeretném most Diósgyőrben kamatoztatni. Vezetőedző szerettem volna lenni, és a DVTK kedvéért érdemes volt otthagyni a kiváló körülmények között működő, az Európa Ligában induló Brøndby csapatát. Mondom ezt úgy, hogy a helyzet nem egyszerű, de megoldható.
- Milyenek az első benyomások a csapatról?
- Az a legfontosabb, hogy a játékosok vevők a közös munkára, próbálják azt és úgy megvalósítani, ahogy kérem. A klub többi munkatársáról is csak pozitívan tudok beszélni, mindenki maximálisan az első csapat mögött áll, és támogatja a saját feladatának megfelelően. Közös a cél, hogy bennmaradjunk az NB I.-ben.
- Milyen út vezet eddig a célig?
- Mindennek a rend és a fegyelem az alapja. Nem csak a pályán kívül, az öltözőben, a hétköznapokban, hanem a gyepen is rendnek kell lenni, taktikai fegyelem nélkül nem lehet eredményt elérni. Ennek érdekében az elején tisztáztunk néhány dolgot. Nem feltétlenül azért, mert baj lett volna korábban, hanem azért, mert - miként a világ minden táján, az új vezetőedző új elképzelésekkel érkezik - nekem is vannak olyan dolgaim, amire nagyobb hangsúlyt fektetek. A válogatott mérkőzése miatti szünetben próbáltunk egymáshoz csiszolódni.
- Kemény kezű edző vagy?
- Egykori labdarúgóként játékospárti vagyok, tudom, hogy mit lehet megengedni, és mit nem, de ahogy mondtam, szabályok nélkül nem működik semmi. Az a célom, hogy a mai szigorú szabályok - például, hogy mindenki tartsa a versenysúlyát -, egyszer olyan alapvetéssé váljanak, amiről nem is kell beszélni.
- Milyen elvárásaid vannak még a renden és fegyelmen kívül a csapat felé?
- A legfontosabb, hogy jól szerepeljünk, amihez tökéletes állóképességre van szükség. A stábbal mindent megteszünk, de kellenek a játékosok is az eredményhez. Nem csak a pályán, hanem az étkezéskor és a pihenőidőben is mindent meg kell tenni azért, hogy mindenki ki tudja hozni magából a maximumot.
- Kevés idő állt rendelkezésedre az első mérkőzés előtt, lehet-e ilyenkor futballfilozófiáról beszélni, vagy csak a cél elérése számít?
- A kettő keveréke. Két és fél hét alatt nem lehet maradéktalanul megvalósítani azt, amit látni szeretnék a csapattól. De ennek az időnek elégnek kell lennie arra, hogy valamit változzon a csapat kinézete, egységesebbek legyünk. Kis lépésekben haladunk, és bízom benne, hogy jó irányban.
- Mit sikerült elérni?
- Nyomja a jelenlegi helyezés a játékosok lelkét, azonban meg tudom nekik adni azt a segítséget, ami ahhoz szükséges, hogy ezt pozíciót elhagyjuk. Sikerült változtatni néhány dolgon a védekezés megszervezésében, a támadások felépítésében, vagy éppen a pontrúgásokon. Kihasználtuk a rendelkezésre álló időt, amit persze össze sem lehet hasonlítani egy teljes felkészüléssel.
- A taktikai és a fizikai felkészülés mellett a mentális felkészülésre is nagy hangsúly helyeztél, néhány napos összetartásra rendelted a csapatot.
- Számomra is fontos, hogy emberileg is képbe kerüljek a játékosokat illetően, mert ahogy mondani szokás, lakva ismeri meg egymást az ember. Könnyebb ilyenkor megszervezni az egyéni beszélgetéseket, és sok információt lehet abból nyerni, hogy ki kivel mozog, milyen az egymás közötti kapcsolat. Jól sikerültek a közös programok, és pozitív élménnyel töltődtek föl. Ha több időnk jutott volna erre, akkor még nagyobb hangsúlyt kap. Kloppóval (Jürgen Klopp - a szerk.) egyszer Norvégiában kajakoztunk a fjordokban négy napon keresztül a felkészülés előtt, sátrakban laktunk, és mindenki magának főzött. Megtanultuk, hogy számíthatunk a másikra, ami hatalmas pluszt adott. Ezek az apróságok is szükségesek ahhoz, hogy a bajnokság végén elérjük a kitűzött célt.
- Milyen labdarúgó voltál? Bódog Tamás vezetőedző beállítaná a csapatába Bódog Tamás labdarúgót?
- Lehet, hogy nem. Fiatalon, 19 évesen elszakadt a térdszalagom, emiatt nem számítottam gyors játékosnak, inkább hosszú labdákkal operáltam. Edzőként inkább a fürge játékosokat preferálom, akik rövid passzokkal építik a támadást. Esélyem talán a győzni akarásom miatt lenne, a hozzáállásommal soha nem volt gond. És az erőnlétemmel is kompenzáltam volna az egyéb hiányosságokat. A Bundesliga 2-ben jól éreztem magam, a Bundesliga viszont már erős volt számomra, ott teljesen más sebességgel közlekedtek a játékosok.
- Mennyiben tudsz támaszkodni az egykori profi karriered során szerzett tapasztalatokra?
- Akkoriban sokkal lassabb volt a játék, és, hogy mást ne mondjak, a kapus megfoghatta a hazaadást. Az azonban nem változott, hogy a futballban mindenki hibázik, csak az a kérdés, hogy ki kevesebbet, illetve mi történik utána. Döntő, hogy milyen hatékonysággal sikerül kihasználni az ellenfél hibáit, illetve a másik szemszögből nézve: a hibázót kisegítik-e a társak? Ezért fontos, hogy kompakt legyen a csapat, egy egységben mozogjon mindenki, mert akkor lehet javítani.
- Hogyan lettél annak idején légiós?
- Az említett térdsérülésemet követően azt jósolták, hogy csak pár évem van hátra a labdarúgásból, mégis leigazolt az Ulm csapata. A Regionalligában kezdtem, de az elejétől megvolt bennem a motiváció, hogy feljebb lépjek. Egészen a Bundesligáig jutottunk, elsősorban nem az egyéni képességekben, hanem a csapategységben rejlett az erőnk. Később a Mainz színeiben is sikerült a másodosztályból az élvonalba kerülni. Eleinte alig lézengett a nézőtéren néhány szurkoló a lelátón, később viszont állandóvá vált a 20-25 ezer néző. manapság pedig átlagban 30 ezren szurkolnak az új stadionban. Kétszer már átéltem, ugyanazt: kevés néző, jó játék, eredmények, telt ház, ebben bízok most is. Nem egyszerű feladat, de ki kell magunk el tűzni egy célt.
- Lipcsében már edzőként jártad végig ezt az utat.
- Az is nagy különbség, hogy ott nem a liga legkisebb költségvetésével céloztuk meg a feljutást. A mai napig visszaköszön az a játékstílus, amit annak idején kialakítottunk. A keret alkalmas volt arra, hogy negyedosztályból a másodosztály élmezőnyéig jussunk, viszont a feljutáshoz már kevésnek bizonyult. Miután minket elküldtek, jelentősen megerősítették a csapatot, ami ma már a Bundesliga második helyén áll. De a sikerek nem csak a pénznek köszönhetők, hanem rendkívül tudatos munka folyik a klubnál, illetve az egész Red Bull családban.
- Egy gramm súlyfelesleg sincs rajtad, és az edzéseken az is kiderült, hogy változatlanul jól bánsz a labdával.
- Még mindig játszok a Mainz öregfiúk csapatában. Nem szereplünk bajnokságban, de rendszeresen játszunk bemutató mérkőzéseket a régi társakkal. Emellett akkor érzem jól magam a bőrömben, ha fitten tartom magam, és a játékosoktól is akkor tudok követelni, ha én is úgy élek, és jó példát mutatok.
- Két iskola létezik, az egyik szerint a vezetőedző nevezi ki a csapatkapitányt, míg a másik szerint a játékosok választják. Te az előbbi képviselője vagy.
- Amikor elfogadtam a DVTK ajánlatát, akkor a döntésben a sok szempont között az is szerepet játszott, hogy tudtam, van az öltözőben egy olyan vezéregyéniség, akivel korábban dolgoztam együtt. Lipták Zoltán játékosként kiemelkedik a csapatból, és emberileg is kiváló, mindenképpen számítok a segítségére, ezért esett rá a választásom. Alkalmas rá, hogy közvetítse az elvárásaimat a csapat felé, és abban is biztos vagyok, ha a csapat részéről merül fel valamilyen kérdés, kérés, azt is megfelelően képviseli az irányomban. Azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy Zolira lehet építeni, de a csapatkapitányi karszalagot viselő játékosnak duplán kell teljesíteni, mert akkor fogadják el a társak.
- És a játékostanács?
- A játékostanácsot nem azért állítottam fel, hogy rábólintsanak minden döntésemre, hanem kíváncsi vagyok a véleményükre. Ennek az összeállítását a fiúkra bíztam. Ők vének tanácsának hívják, de ha három fiatalra esett volna a választás, akkor azt fogadom el. Rájuk azért van szükségem, hogy ne huszonegynéhány emberrel kelljen egyeztetni, hanem ők képviselik a teljes csapatot.
- Segítőt viszont hoztál magaddal, Vas László lesz a másodedződ. Miért rá esett a választásod?
- Régóta ismerem, mindketten Pécsett kezdtünk el focizni, bár soha nem játszottunk egy csapatban. Közel húsz esztendőt focizott Ausztriában, és amikor mindketten edzősködésre adtuk a fejünket, a sok beszélgetés során kiderült, mennyire hasonlóan gondolkodunk a futballról. A stábban szükségem volt egy olyan segítőre, aki már az első pillanattól ugyanazzal az elképzeléssel dolgozik, ugyanazt követeli a játékosoktól, mint én. Mivel én külföldön éltem, dolgoztam az elmúlt években, nagy segítségemre lesz azzal, hogy van rálátása a magyar labdarúgásra.
