- Hogyan jött a megkeresés?

- Amikor Benczés Miklós és Sütő Szilárd felkértek, hogy vállaljam el az NB III.-as csapat irányítását, megtiszteltetésnek vettem és örömmel elfogadtam, hiszen úgy gondolom, hogy ez egy következő lépcsőfok az edzői pályafutásomban. Azon leszek, hogy megfeleljek az elvárásoknak és annak a filozófiának, amit szeretnénk követni az elkövetkező évben.

- Diósgyőrben nem úgy működik az NB III.-as csapat, mint pl. a közeli Putnokon, vagy Tiszaújvárosban, ahol adott egy 24 fős keret, mely minden nap együtt edz. Mekkora kihívást jelent ez számodra?

- Ehhez tudni kell alkalmazkodni. A rendszert úgy építjük fel, hogy a tavalyi U19-es csapatból kiöregedő labdarúgók mellett a legtehetségesebb idei U17-es és U19-es játékosok fognak velünk edzeni. Számukra is egy nagy kihívás lesz, hogy hétről-hétre megpróbálják magukat beverekedni az NB III.-as kezdőcsapatba. Hozzájuk csatlakoznak azok, akiket Bódog Tamás „visszaad”nekünk a hétvégi mérkőzés előtt. Ebből kell nekünk összegyúrnunk azt a keretet és azt a csapatot, amely pályára fog lépni.


- Megvan már, hogy kik alkotják a csapat magját? 

- Már kialakult, hogy kikre fogok számítani a keretben és hogy kik edzenek velünk. 14-16-18 mezőnyjátékossal és két kapussal fogunk folyamatosan dolgozni, ez többnyire attól függ, hogy a felnőtt csapat igény tart-e hét közben a keretből néhány labdarúgóra, vagy sem.

- Tudjuk már, hogy kik azok a tavalyi keretből, akikre biztosan nem számíthatsz?

- Lőrincz Patrik, Mahalek Marcell és Boros Gábor már Kazincbarcikán edzenek. Rajtuk kívül van több olyan ’95-ös, ’96-os és ’97-es születésű játékos, aki az U19-es csapatba már nem fér be. Az ő jövőjük a következő hetekben fog eldőlni. Elképzelhető, hogy a fejlődésüket az fogja szolgálni leginkább, ha kölcsönadjuk őket, hogy a megfelelő szinten tudjanak játszani.

- Mi lehet a cél a tavalyihoz képest talán erősebb és kevesebb csapatos bajnokságban?

- A vezetőséggel úgy beszéltük meg, hogy az elsődleges cél az, hogy a bennmaradásunk ne forogjon veszélyben. E mellett ugyanennyire fontos, hogy a felnőtt futballra felkészítsük azokat a srácokat, akik most lehetőséget kapnak. El kell érnünk, hogy Bódog Tamás bármikor számíthasson rájuk és szükség esetén azonnal beilleszthetőek legyenek az első csapat keretébe. Mind a kettő nagy kihívás.


- Ez azt is jelenti, hogy hasonló játékstílusban és hasonló felfogásban fog játszani a tartalék csapat is, mint Bódog Tamás együttese?

- Igen. Ez klubfilozófia is. Nekünk a felnőtt csapathoz alkalmazkodnunk kell. Ugyanazokat a taktikai, technikai, mentális és kondicionális alapelveket kell követnünk. Őszintén mondom, hála Istennek az én gondolkodásommal is egyezik, amit Bódog Tamás próbál bevezetni a felnőtt csapatnál, így mondhatjuk, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

- Kik alkotják majd a szakmai stábot?

- Sverla Béla másodedzőként, Dobos Attila erőnléti edzőként, Szalma Pál pedig kapusedzőként segíti majd a munkámat.  

- Hogy néz ki a felkészülési program?

- Hat edzőmérkőzést terveztünk, NB III.-as együttesekkel, egy szlovák csapattal, az Egerrel és az NB II.-es Kazincbarcikával is fogunk találkozni. Hat hetünk van az első meccsig, ennek elégnek kell lennie, hogy megfelelően fel tudjunk készülni.


DVTK tartalék

Vezetőedző: Kriston István
Pályaedző: Sverla Béla
Erőnléti edző: Dobos Attila
Kapusedző: Szalma Pál
Masszőr: Vígh Márton
Technikai vezető: Horváth Ádám

Az első edzésen részt vettek:

Bárdos Bence
Bodnár Dominik
Farkas Marcell
Galambosi Máté
Gantner Bence
Jambrich Sámuel
Kacsó Attila
Kitl Krisztián
Konyecsik Ferenc
Korbély Kristóf
Lakatos László
Málik Mihály
Mertse Ábel
Mikolka Márk
Molnár Martin
Orosz Marcell
Szabó II Balázs
Timkó István
Tóth Kristóf (próbajáték, Pétervására)
Vitelki Balázs

Rehabilitációs edzésen vett részt:

Gergely Ákos (Keresztszalag műtét után)
Géringer László (Sérvműtét után)

A DVTK tartalék felkészülési programja

2017. július 3., hétfő

A felkészülés kezdete

2017. július 12., szerda
DVTK tartalék - Salgótarjáni BTC

2017. július 15., szombat
Eger SE - DVTK tartalék

2017. július 19., szerda
DVTK tartalék - MFK Rožňava

2017. július 22., szombat
Kazincbarcika BSC - DVTK tartalék

2017. július 29., szombat
DVTK tartalék - FC Tiszaújváros

2017. augusztus 1., kedd
Cigánd SE - DVTK tartalék

NB III. Keleti csoport

1. forduló

2017. augusztus 13., vasárnap
(a sorsolás még nem ismert)