- Gratulálok a hat ifjú labdarúgónak élete első profi szerződéséhez - nyilatkozta Bódog Tamás szakmai igazgató. - Nagyszerű képességekkel és kiváló mentalitással megáldott labdarúgókról van szó, akik jó úton járnak, hogy a DVTK felnőtt csapatához kerüljenek. Többen már tréningeztek is a csapattal, és felkészülési mérkőzésen is bizonyíthattak. Teljesítményükkel mindenképpen pozitív benyomást tettek a szakmai stáb számára. A fiataloké a jövő, és bízunk benne, hogy fejlődésük töretlen lesz, tehetségüket pedig maximálisan kamatoztatva hosszú távon meghatározó tagjai lehetnek majd a Diósgyőrnek.

- Először is szeretnék gratulálni a fiataloknak a profi szerződéshez - tette hozzá Sütő Szilárd, a DVTK utánpótlás szakmai igazgatója. - Ezek a játékosok a tehetségükhöz méltó hozzáállással bizonyították, hogy hosszú távon számolhat velük a klub. Örülünk, hogy a DVTK-val kötötték meg mindannyian első profi szerződésüket, ezzel is példát mutatva és ösztönözve fiatalabb labdarúgóinkat, hogy igenis érdemes keményen dolgozni nap mint nap. Természetesen a sor nem zárul le. Folyamatosan figyelemmel követjük a játékosaink fejlődését, és aki arra érdemes, azzal mindenképpen hosszú távon tervezünk Diósgyőrben.  

Bánhegyi Donát 

Bánhegyi Donát diósgyőri nevelésként járta végig eddig a szamárlétrát a DVTK-nál. A fiatal kapustehetség a legutóbbi szezonban a DVTK U17 és a DVTK U16-os csapatának kapuját védte a bajnokságban és meghívót kapott az U16-os válogatott keretébe is.

- Nagyon örülök, hogy profi szerződést kaptam a nevelőklubomtól, hiszen egészen kiskorom óta erről álmodtam - mondta Bánhegyi Donát. - Tudom, hogy az enyém különleges poszt, hiszen egyszerre csak egy kapus kell a pályára, de azért dolgoztam eddig is, hogy egyszer majd én védhessem a felnőtt csapat kapuját. Annál nagyobb motiváció, hogy profi szerződést kaptam azt hiszem, nem kell, és mindent meg fogok tenni azért, hogy elérjem a célom.

Bánhegyi Donát

Születési idő: 2001. június 23.
Születési hely: Miskolc
Magasság: 186 cm
Poszt: kapus

Pályafutás

2016/2017 DVTK U17 11/0
2016/2017 DVTK U16 15/0
2015/2016 DVTK U15 29/0
2014/2015 DVTK U15 1/0
2014/2015 DVTK U14 25/1
2012/2013 DVTK U12 19/0
2011/2012 DVTK U11
2010/2011 DVTK U11
2009/2010 DVTK U10
2008/2009 DVTK U9

Bárdos Bence

Bárdos Bence a nyári felkészülés folyamán a DVTK felnőtt csapatának edzésén és edzőmérkőzésen is feltűnt már Bódog Tamás csapatában. A jó fizikumú szélső védő az előző két szezonban a DVTK U19-es csapatának meghatározó tagja volt.

- Boldog vagyok, hogy megkaptam életem első profi szerződését a Diósgyőrtől - nyilatkozta Bárdos Bence. - Volt egy komoly sérülésem, ami után nem hittem, hogy lesz visszaút, de sikerült újra felépíteni magam és úgy gondolom, jó úton járok, hogy a DVTK felnőtt csapatához kerüljek.

Bárdos Bence

Születési idő: 1998. február 5.
Születési hely: Ózd
Magasság: 190 cm
Poszt: védő

Pályafutása

2016/2017 DVTK tartalék 2/0
2016/2017 DVTK U19 24/5
2015/2016 DVTK U19 21/2
2013/2014 DVTK U16 16/4
2012/2013 DVTK U16 1/0
2012/2013 DVTK U15 20/8
2011/2012 DVTK U14 21/16
2010/2011 Kazincbarcika FC U13 15/0
2010/2011 Ózdi FC U13 10/3
2009/2010 Ózdi FC 23/16
2008/2009 Ózdi FC
2007/2008 Ózdi FC U11 12/10

Géringer Tamás

Géringer Tamás a DVTK U19-es csapatának meghatározó tagja és rendre helyet követel magának a korosztályos válogatottban is. A fiatal védő Balassagyarmaton ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, ám három éve a DVTK kötelékében futballozik.

- Nagyszerű érzés, hogy megkaptam életem első profi szerződését, hiszen nap, mint nap ezért dolgozom - nyilatkozta Géringer Tamás. - Rengeteg mindenben kell még fejlődnöm, de Diósgyőrben jó helyen vagyok és itt minden adott ahhoz, hogy jobb labdarúgó legyek. Szeretnék minél hamarabb az első csapattal készülni és bemutatkozni az élvonalban, így motivációból nem lesz hiány a jövőben sem.

Géringer Tamás

Születési idő: 1999. május 19.
Születési hely: Budapest
Magasság: 184 cm
Poszt: védő

Pályafutása

2016/2017 DVTK U19 25/3
2015/2016 DVTK U17 28/2
2014/2015 DVTK U17 14/0
2014/2015 DVTK U16 17/7
2013/2014 Balassagyarmat U17 22/8
2013/2014 Balassagyarmat U15 28/10
2012/2013 Balassagyarmat U15 26/2
2011/2012 Balassagyarmat U13 19/11
2010/2011 Balassagyarmat U13 26/3
2009/2010 Balassagyarmat U13 22/0
2008/2009 Balassagyarmat U11
2007/2008 Balassagyarmat U9

Kitl Krisztián

Kitl Krisztián Kiskunmajsán kezdett el futballozni, majd a Budapest Honvéd és a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia csapatában is pallérozódott. 2015 nyarán érkezett a DVTK-hoz. A fiatalabbik Kitl fivér elsősorban támadó középpályásként lépett pályára az előző szezonban a DVTK tartalék színeiben. 

- Örülök, hogy megkaptam életem első profi szerződését itt Diósgyőrben, hiszen gyerekkorom óta ezért dolgoztam - mondta Kitl Krisztián. - Mindenképpen motivációt jelent, és még több munkára sarkall. Remélem minél hamarabb sikerül felkerülnöm a felnőtt kerethez, és bemutatkozni az NB I-ben.

Kitl Krisztián

Születési idő: 1999. november 18.
Születési hely: Szeged
Magasság: 167 cm
Poszt: középpályás

Pályafutás

2016/2017 DVTK tartalék 25/0
2015/2016 DVTK U17 25/11
2014/2015 Mercedes-Kecskeméti LA U16 27/5
2013/2014 Mercedes-Kecskeméti LA U15 27/21
2012/2013 Kecskeméti TE U14 25/7
2011/2012 Kecskeméti TE U13 28/8
2010/2011 Budapest Honvéd U14 25/2
2009/2010 Kiskunmajsai FC U13 14/3
2008/2009 Kiskunmajsai FC

 

Mertse Ábel

Mertse Ábel egy szezon alatt bizonyította a DVTK-ban szakmai munkájáért felelős szakembereknek, hogy komoly lehetőség van benne. A 17 esztendős támadó a tavalyi szezont jobbára a DVTK U17-es csapatában töltötte, ahol 16 találatot szerzett. Bemutatkozott a DVTK tartalék együttesében is, sőt gólt is szerzett az NB III.-as bajnokságban.

- Nagyon örülök, hogy bár egy éve érkeztem a DVTK-hoz máris profi szerződést kaptam - nyilatkozta Mertse Ábel. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan sikerül meggyőzni a vezetőséget a játékommal, de hál’Istennek sikerült és szeretném megköszönni mindenkinek, aki az eddigi karrierem során segítette a fejlődésemet.

Mertse Ábel

Születési idő: 2000. február 23.
Születési hely: Kistarcsa
Magasság: 183 cm
Poszt: támadó

Pályafutása

2016/2017 DVTK tartalék 5/1
2016/2017 DVTK U17 21/16
2015/2016 Bozsik Akadémia Nyíregyháza 25/52
2014/2015 Gödöllői SK U16 39/48
2013/2014 Főnix ISE U14 30/41
2012/2013 Mogyoród KSK U13 22/53
2011/2012 Mogyoród KSK U13 21/16

 

 

Szalóczy Dávid

Szalóczy Dávid tavaly bemutatkozhatott az OTP Bank Ligában, amikor Vitelki Zoltán a Videoton - DVTK találkozón a kezdőcsapatba jelölte. A fiatal középpályás nem vallott szégyent első élvonalbeli fellépésén, ám az előző szezonban többnyire a DVTK tartalék csapatában kapott szerepet.

- Nagyon örülök, hogy az első profi szerződésemet egy olyan klubnál kaptam, ahol elképzeltem a pályafutásomat - mondta Szalóczy Dávid. - A tavalyi szezonban már sikerült bemutatkoznom az első osztályban, és remélem, hogy a mérkőzéseim száma ebben a szezonban gyarapodni fog. Köszönöm az eddigi edzőimnek, akik eddig segítettek a karrieremben.

Szalóczy Dávid

Születési idő: 1998. július 31.
Születési hely: Miskolc
Magasság: 176 cm
Poszt: középpályás

Pályafutása

2016/2017 DVTK 1/0
2016/2017 DVTK tartalék 25/0
2015/2016 DVTK U19 19/1
2014/2015 Honvéd-MFA U17 17/0
2013/2014 Honvéd-MFA U16 23/2
2012/2013 DVTK U15 30/0
2011/2012 DVTK U14 21/3
2010/2011 DVTK U13 29/6
2009/2010 Mezőkövesd U13 24/10
2008/2009 FC Tiszaújváros
2007/2008 Nyékládháza SE

A DVTK labdarúgó csapatával kapcsolatos hír továbbá, hogy a napokban közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a klub és Halmai Ramon. A játékos további pályafutásához sok sikert kívánunk!