Amint arról korábban már beszámoltunk, a DVTK tartalék csapatát a következő idényben Kriston István irányítja. 

Az idei esztendőben az előző 18 csapatos bajnokság helyett 16 csapatos pontvadászat indul. A tavalyi bajnok Kazincbarcika az NB II.-ben folytatja. A csoportból kiesett a Debrecen és az Újpest második számú csapata, valamint a Hatvan, a Hajdúböszörmény és a REAC.

Újoncként csatlakozik a mezőnyhöz a DEAC (a Debreceni Egyetem csapata), a Balassagyarmat, a Füzesgyarmat és a Tiszafüred.

A harmadosztályt ezúttal is három csoportra osztotta a Magyar Labdarúgó Szövetség.

A három első helyezett feljut az NB II.-be, míg csoportonként a 14–16. helyezett, valamint a legrosszabb mutatóval záró 13. helyezett - összesen 10 csapat - kiesik a megyei I., illetve a budapesti I. osztályba.

Az idény augusztus 12-én rajtol és várhatóan 2018. június 3-án fejeződik be.

NB III. Keleti csoport

Balassagyarmati VSE
Cigándi FC
DEAC
DVTK tartalék
ESMTK
Füzesgyarmati SK
Gyöngyösi AK
Jászberényi FC
Monori SE
MTK Budapest II
Nyírbátor FC
Putnok FC
STC
Tállya KSE
Tiszafüredi VSE
FC Tiszaújváros