- Hogy érzed magad nálunk két hét után? Sikerült beilleszkedned?
Az első két hét rendkívül pozitív tapasztalat volt számomra. Keményen edzettünk és gyakoroltunk, szerintem kondíció fronton sikerült előnyhöz jutni sok más csapattal szemben. Nagyon jól érzem magam a srácok között, sikerült megismernem őket, és jó érzés velük együtt dolgozni napról napra.

- Csütörtökön volt az első mérkőzésetek együtt. Hogyan érezted magad a pályán? Sikerült az edzésen tanultakat alkalmazni?
Szerintem remekül szerepelt a csapat. Amint azt várható is volt, az első felkészülési meccs, több hónapos szünet után, mindig nehéz. A játékosoknak mentálisan is vissza kell térni a jégre, de úgy érzem, ez nekünk egész jól sikerült, már az első alkalommal csapatként játszottunk. Keményen dolgoztunk, és ez a legfontosabb, ebből lehet építkezni.

- Kívülről úgy tűnt, hogy a soroddal, kiváltképp Jankóval (Vas János) nagyon éreztétek egymást, mintha évek óta együtt játszanátok. Gyakoroltátok edzésen, vagy nálatok ez ösztönösen működött?
Jankóval remekül működött a kémia, nagyon jó érzés volt együtt játszani. Ő egy rendkívül tehetséges játékos, aki a legmagasabb szinteken játszott, és ez meg is látszik a játékán. Magas hoki IQ-val rendelkezik, és a csapat többi tagjához hasonlóan, keményen dolgozik minden nap. Én is úgy érzem, hogy megtaláltunk egy közös hangot, remélem ez a szezon alatt csak érlelődni fog. Két hete edzünk együtt, minden nap tanulunk egymástól, remélhetőleg ezt a közönség is észre fogja venni.

- Jól sikerült a bemutatkozásod az első mérkőzésen, szép játékot láthatott tőled a közönség. Várhatjuk tőled ugyanezt egész szezonban?
Igen, én is úgy éreztem, hogy jól ment a játék. Minden erőmmel azon dolgozom, hogy ettől csak jobb legyek, így biztos vagyok benne, hogy fog még ilyet látni a csarnok közönsége.

Ha jól tudom, a családod is nemrég csatlakozott hozzád, hogyan érzed magad Miskolcon?
Szerencsére itt van velem a feleségem, és a gyönyörű hat hónapos kislányunk. Amit eddig sikerült látni Miskolcból, az rendkívül pozitív. Remek környéken lakunk, tetszik a belváros, és a sok kiülős kávézó. Szeretném kicsit jobban megismerni nem csak a várost, de az országot, az itt élő embereket. A közönség fantasztikus, soha nem gondoltam volna, hogy ennyien eljönnek egy augusztus közepén tartott felkészülési meccsre. Nyugodtan mondhatom, hogy eddig mindhármunk számára szimpatikus mind a város, mind az itt élők.