A nyár eleje óta tartanak a Magyar Kupa 2017/2018 évi kiírásának küzdelmei. Az első öt fordulóban területi alapon találkoztak egymással a csapatok, és az így kialakult mezőnyhöz most csatlakoznak ez első-, másod- és harmadosztályú (a tartalékcsapatok kivételével) ellenfelek.
A DVTK a harmadosztályú Veszprém ellen lép pályára idegenben.
Hivatalos játéknap
A találkozók hivatalos játéknapja 2017. szeptember 20., szerda.
Továbbjutás
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Döntetlen esetén hosszabbítás, amennyiben továbbra sincs döntés, 11-esek következnek.
VLS Veszprém
Az 1912. július 28-án alapított Veszprémi Torna és Futball Club számtalan néven szerepelt az évek során. Az élvonalba 1988-ban jutottak fel először, ahol 1993-ig szerepeltek. Ebben a korszakban több alkalommal találkoztak a Diósgyőrrel előbb az NB II.-ben, majd az NB I.-ben.
A jelenleg VLS Veszprém elnevezésű csapat az NB III. Nyugati-csoport 14. helyén áll öt fordulót követően. Egyetlen győzelmüket a Gyirmót II ellen aratták idegenben, a többi mérkőzésen vereséget szenvedtek.
Az előző idényben az NB III. Nyugati-csoport 11. helyén végeztek 32 mérkőzésen szerzett 40 ponttal (11 győzelem, 7 döntetlen, 14 vereség, 32-49-es gólkülönbség).
A vezetőedző Orbán Tamás.
Játékoskeret
Kapusok
Szűcs Lajos 20 éves
Mikler Dániel 21 éves
Mezőnyjátékosok
Bognár Bence 22 éves
Boromisza Gábor 28 éves
Dobsa Gergő 22 éves
Felber Patrik 19 éves
Fridrich Dávid 23 éves
Gulyás Gergő 20 éves
Gunther Zsolt 34 éves
Hoffer Levente 20 éves
Hoós Patrik László 22 éves
Irmes Dávid Zsolt 21 éves
Kocsis Gergő 24 éves
Kókány Péter 22 éves
Miskei István 28 éves
Polareczki Roland 27 éves
Simon Benjamin 22 éves
Szabó Bence 22 éves
Szanyó Dániel 20 éves
Veszprémi Városi Stadion
Cím: 8200 Veszprém, Wartha Vince u. 3.
A Veszprémi Városi Stadion a DVTK történetének egyik kiemelt helyszíne, hiszen 1980. május 21-én itt nyert másodszor Magyar Népköztársasági Kupát Szabó Géza csapata, miután a döntőben 3-1-re verte a Vasast. A diósgyőri gólokat Kutasi László, Fekete László és Szalai István szerezte.