- Kérlek, elevenítsd fel a pályafutásod kezdetét!
- A szüleim Németországban dolgoztak, ezért születtem ott, és ugyan három éves koromban visszaköltöztünk Görögországba, de amikor Rostockba igazoltam, nem volt teljesen ismeretlen számomra a német nyelv. Az észak-görögországi Drama városában, a Pandramaikos csapatában kezdtem el focizni hat évesen, és egy másik klubban eltöltött rövid idő után 15 évesen lettem az Olympiacos játékosa. Nem is kell mondani, mekkora megtiszteltetést jelentett számomra Görögország legsikeresebb klubjának mezét viselni, akiknek az egész világon jól cseng a neve. Gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy labdarúgó leszek, és ők megnyitották előttem a kaput. Embert neveltek belőlem és profi labdarúgót, amiért örökké hálás leszek. 

- A kupában pályára léptél az első csapatban, bajnokin viszont nem sikerült bemutatkoznod. Mi hiányzott?
- Egy Olympiacoshoz hasonló klubban - amelyik minden évben a bajnoki címért küzd, a szurkolók csak a győzelmet fogadják el, és minden átigazolási szezonban várják a nagy neveket -, nagyon nehéz fiatal játékosként berobbanni. Közel jártam, és hogy a kupaszereplésem mekkora eredmény, azt mi sem jelzi jobban, hogy az ezt megelőző három évben egyáltalán nem volt saját nevelésű debütánsa a klubnak. Amikor jelezték, hogy kölcsönadnak, Bernd Storck vezetőedző (a magyar válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya - a szerk.) tanácsára a Hansa Rostock ajánlatát fogadtam el. Megkönnyítette a döntésem, hogy ott születtem, anyai nagynéném és apai nagybátyám jelenleg is Németországban él. Azt gondolom, a labdarúgásban, de a hétköznapi életben is mindig több lesz az ember, ha megismer egy másik kultúrát, legyen az Németország, vagy akár Azerbajdzsán. A legfontosabb, hogy tanuljon az ember. Én pedig sokat tanultam a tengerparti városban, jó csapatunk volt, kiváló közönség előtt szerepeltünk, és jól is ment a játék. 19 évesen óriási lehetőséget kaptam, hogy a felnőttek között is tapasztalatot szerezzek. A következő idényben hívott a Borussia Dortmund II és a holland Zwolle, a magasabb szint miatt döntöttem a holland első osztályú, kupagyőztes klub mellett. Így tagja lehettem a Szuperkupa-győztes csapatnak, illetve a Sparta Praha ellen játszottam az Európa Ligában is. Később azonban egyre kevesebb lehetőséget kaptam, és mivel továbbra is élt a dortmundi ajánlat, télen klubot váltottam. Életem egyik legszebb időszaka volt, a második szezonban többször is az első csapattal edzettem. Barátságos mérkőzésen még gólt is lőttem az első csapatban, nagyszerű érzés, és kitűnő iskola volt ilyen képességű játékosokkal dolgozni. 

- Ezt követően mégis hazatértél.
- A menedzseremmel azt a döntést hoztuk, hogy három év távollét után Görögországban folytatom, hiszen korábban nem szerepeltem az ottani első osztályban. Amikor két nappal az átigazolási időszak vége előtt sikerült szerződést bontani, az Asteras Tripoli várt tárt karokkal. Két szép évet töltöttem el abban a csapatban, végig játszottam, sok új tapasztalatra tettem szert. Majd úgy döntöttünk, hogy ismét külföldre igazolok.

- Miért a DVTK-t választottad?
- Több ajánlatot is kaptam különböző kluboktól, ezek közül a Diósgyőré volt a legvonzóbb. Beszéltem a vezetőedzővel a csapatról, a tervekről, az elképzeléseiről, emellett láttam az interneten, hogy épül az új stadion, fanatikusak a szurkolók. Ezek mind olyan tényezők, ami fontos egy profi labdarúgó számára, mielőtt döntést hoz. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, jó a csapat, és napról napra tovább fejlődik. Nehezen vettem föl a ritmust, mert ahogy a többiek mesélték, egy nagyon kemény felkészülési szezont nyomtak le, ami nekem kimaradt, pedig ez az év legfontosabb időszaka. Időre volt szükségem, hogy utolérjem a társakat és magam, eleinte minden edzésen és mérkőzésen rendkívüli módon elfáradtam. Ez csak további munkára sarkallt, és sokat segített Bódog Tamás támogatása is. Mostanra fizikálisan teljesen rendben vagyok, ennek megfelelően javul a formám is. A legutóbbi öt mérkőzésen jól játszottam, a csapat hasznára voltam, ami a legfontosabb számomra. Szeretem, ha két támadóval állunk fel, és van lehetőségünk játszani, mert a foci végső soron csapatjáték. Ezt mindenkinek szem előtt kell tartania, mert akár én lövöm a gólt, akár valamelyik társam, úgyis az a legfontosabb, hogy a lefújás után miénk legyen a három pont. 

- Az is feltűnt, hogy egyre többször cselezel, méghozzá nem is rosszul.
- Köszönöm szépen, edzéseken nagyon szeretek cselezni, bevetni valami trükköt, azonban néha a meccsen is elkap a hév, pedig ott célravezetőbb az egyszerű megoldást választani.

- A Paks ellen gólt lőttél, gólpasszt adtál, ez volt az eddigi legjobb meccsed a DVTK mezében?
- Ma is mérges leszek, ha visszagondolok arra a találkozóra. Jól játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, mégis ők nyertek, mert a négy kapura lövésből négy gólt szereztek, míg nekünk tizenvalahány kísérlet után is csak kétszer zörgött a háló. Természetesen boldogságot okozott a saját teljesítményem, ugyanakkor szomorkodtam a vereség miatt. Sajnos az utóbbi sokkal többet nyom a latba, mert a bajnokság végén a pontokat számolják össze, nem pedig azt, hogy melyik csapat adta a legtöbbször a meccs emberét. 

- Bódog Tamás egy Magyarországon kevéssé ismert felfogást honosított meg, számodra mennyire jelentett újdonságot?
- Öt éven keresztül dolgoztam az Olympiacos akadémiáján, ezen idő alatt megtanultam minden játékrendszert. Némelyiket szerettem, másikat kevésbé, de profi labdarúgóként képesnek kell lennem mindegyikben megoldani a feladatom.

- Bocsánat, hogy félbeszakítalak, de elsősorban nem a játékrendszerre gondoltam, hanem a futballfilozófiára, a magasan védekezésre, a labdavesztés utáni visszatámadásra.
- A labdavesztés utáni visszatámadás filozófiáját Németországban tanultam meg. Kemény időszak volt ez számomra, hiszen Görögországban senki nem játszik ehhez hasonlót sem, viszont nekem azt mondták, ha maradni akarok, akkor változtatni kell a játékstílusomon. Ez olyannyira sikerült, hogy most már azt mondom, támadóként is kifejezetten szeretek visszatámadni. Megvan az eredménye, mert szórakoztató, támadófocit játszunk és rengeteg helyzetet tudunk kialakítani.

- Hogyan lehet bírni azt a kettősséget, hogy a játék rendben van, de sorra nem hoz eredményt?
- Keményen dolgozunk, talán a legkeményebben Magyarországon, amit az is bizonyít, hogy a mi erőnlétünk a legjobb. Folyamatosan fejlődünk, meggyőződésem, hogy jobbak vagyunk, mint a bajnokság kezdetén. Mégis mi hiányzik akkor? Türelemre van szükségünk, egy kis szerencsére, és gólhelyzetben jobban kell koncentrálni. Amint meglesz az első pontunk, azt követni fogja az első győzelem, majd a többi, ebben biztos vagyok. Jó csaptunk van, független szakértők is elismerték, hogy a legutóbbi négy mérkőzés bármelyikét megnyerhettük volna. A családomnak is azt mondtam, ne csak az eredményeket nézzék, hanem azt is, ami mögötte van. Arra kértem őket, legyenek optimisták, mert meg fog fordulni ez a tendencia.

- A Videoton ellen mi hiányzott a trendfordításhoz?
- Előzetesen is tisztában voltam a Videoton játékerejével, hiszen rendszeresen nézem az összefoglalókat, és néhány teljes mérkőzésüket is láttam a televízióban. Ezek után most szombaton is jól játszottunk, szórakoztató mérkőzést láthattak a szurkolók. Újfent sok helyzetet alakítottunk ki, kettőt értékesítettünk is, azonban olyan egyéni hibákat követtünk el, ami meglátszódott az eredményen. Ismét azt kell mondjam, hiába játszottunk jól, ha megint nem szereztünk pontot. Jó dolog gólt lőni, de sokkal boldogabb lennék, ha ez végre eredménnyel is párosulna. A válogatott mérkőzések miatt tartott szünetben nekem és a csapatnak is keményen kell dolgozni a hibák kijavításán, hiszen alapjában véve jó formában vagyunk, élvezetes mérkőzéseket játszunk. Valamin azonban változtatnunk kell, hogy végre ismét gyarapítani tudjuk a pontjaink számát. 

- Miben különbözik a magyar bajnokság a görögtől?
- Magyarországon nagy a verseny, hasonló képességű csapatok alkotják a mezőnyt. Hazámban az Olympiacos és még 3-4 csapat kiemelkedik, nem kérdéses az eredmény, amikor egy élcsapat az utolsót fogadja. A magyar bajnokság ebből a szempontból jobban hasonlít egy topligára, ami a nézők számára is vonzóbb lehet, mint az előre lefutott meccsek sorozata. 

- Korábban rendre meghívót kaptál a görög korosztályos válogatottakba, látsz esélyt bemutatkozni az A-válogatottban is?
- Egy labdarúgó számára a válogatott szent, nincs nagyobb dicsőség, mint hazádat képviselni. Utánpótlás-játékosként rendszeresen szerepeltem a görög nemzeti csapatban, és bízom benne, egyszer eljön az ideje, hogy felnőttként is magamra húzhassam a nemzeti mezt. Rengeteg munka vár még rám, sok gólt kell szereznem, de ezért dolgozom nap mint nap.

- Amikor első alkalommal belépett Kocsis Gergő a diósgyőri öltözőbe, felismerted a magyar - görög U21-es meccsről?
- Nem, de amikor szóba elegyedtünk (ő is jól beszél németül), akkor mondtam neki, hogy játszottam korábban Magyarországon a válogatottal, lőttem is büntetőből egy gólt, bár kikaptunk 2-1-re, mire azt válaszolta, hogy azon a találkozón ő is pályára lépett. Innentől kezdve már könnyű volt felidézni a közös emlékeket. 

- Egyedül érkeztél Miskolcra?
- Nem, velem jött a barátnőm, akivel három éve alkotunk egy párt, Németországban is együtt éltünk. Jelenleg egyetemista, történelmet és régészetet tanul, de csak vizsgázni jár haza. És van egy francia buldogunk, ami mindkettőnk közös kedvence.

- Hogy érzed magad nálunk?
- Nagyon tetszik Miskolc és Magyarország. A szabadnapomon rendre szép helyeket keresünk föl, Miskolc látnivalói mellett jártam már természetesen Budapesten, Debrecenben, és éppen most javasolták, hogy Egert is érdemes fölkeresni. Profi sportolóként megköveteli a szervezetem a pihenést, de rövid az élet ahhoz, hogy ezeken a heti egy napokon semmi érdemlegeset ne csináljak. Ilyenkor tudok kikapcsolódni, és felhőtlenül élvezni az életet.

- Tudod, hogy Miskolcon sok görög él?
- Két családot ismerek Miskolcon, az egyik éttermet üzemeltet a belvárosban. Szoktam oda járni, a tulaj mesélt már erről is. Mindig könnyebbséget jelent, ha egy idegen országban találsz valakit, akivel egy nyelvet beszélsz, és szükség esetén tudsz kihez fordulni. És találkoztam már Teodoru Borisszal is, aki most a DVTK utánpótlásában dolgozik.

- Mik a hosszú távú terveid?
- Felelőtlenség lenne arról beszélni, hogy bajnok szeretnék lenni, sokkal inkább fontos számomra és a szurkolók számára is, hogy minden egyes mérkőzésen a maximumot adjuk ki magunkból. És ha ezt megtesszük, akkor nem is kell a célokról beszélni, hiszen mindent el tudunk érni. Igen, elsősorban a szurkolók megbecsülését kell elnyerni. Ez egy kölcsönös dolog, mert ők már kivívták a tiszteletemet, hiszen hatalmas dolog, hogy időt, pénzt nem sajnálva hétről hétre több száz kilométert utaznak a mérkőzéseinkre. Nehéz időszakot élünk át most, amit csak közösen tudunk átvészelni. A szurkolók és mi játékosok. 

- Tudod, hogy a DVTK indulójában szerepel az a mondat, hogy "Együtt vagyunk, győzni fogunk!"
- Pontosan erről beszélek én is: együtt sikerülni fog!