A 45 éves budapesti játékvezető, Szabó Zsolt 1996 óta tagja az NB I-es keretnek, 1999 óta pedig FIFA-kerettag, ő az NB I.-es csúcstartó a játékvezetők között.

Polgári foglalkozását tekintve pénzügyi elemző, tanácsadó, jelenleg profi játékvezetőként dolgozik. Két diplomája van, anyanyelvén kívül angolul és németül is beszél.

Szabó Zsolt 2001/2002-ben a Borsodi Liga legjobb játékvezetője lett. A Nemzeti Sportnál a 2002/2003 bajnoki évadban az Év Játékvezetője cím adományozásánál a második helyen végzett.

2003-ban Aranyszemüveg díjat nyert. A díjat a szurkolók szavazatai alapján a legjobb játékvezető kapja meg.

Szabó Zsolt ebben a bajnoki idényben egy mérkőzést vezetett eddig a DVTK-nak. A 10. fordulóban az FTC - DVTK összecsapáson bíráskodott.
 Az előző idényben három alkalommal fújta a sípot a Diósgyőr találkozóján. A 4. fordulóban éppen a DVTK - Budapest Honvéd, a 14. fordulóban a stadionbúcsúztató mérkőzésen, a DVTK - FTC találkozón, valamint az MTK - DVTK összecsapáson működött közre játékvezetőként.

Az OTP Bank Liga kiírása szerint a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető működik közre. Szabó Zsolt segítői az oldalvonalnál ifj. Tóth Vencel és Szalai Balázs, az alapvonal mellett pedig Farkas Ádám és Molnár Attila lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Horváth Róbert látja el.

A Szabó Zsolt által vezetett mérkőzéseink

2017/2018
2017. szeptember 23. FTC - DVTK 2-0

2016/2017
2017. május 20. MTK - DVTK 0-0
2016. október 29. DVTK - FTC 2-3
2016. augusztus 6. DVTK - Honvéd 0-3

2015/2016
2016. április 23. DVSC - DVTK 3-1
2015. október 24. DVTK - FTC 0-2
2015. szeptember 26. Honvéd - DVTK 2-1

2014/2015
2015. május 17. DVTK - ETO 4-1
2015. február 28. Haladás - DVTK 1-1
2014. november 22. MTK - DVTK 0-2
2014. szeptember 20. DVTK - Honvéd 2-1
2014. augusztus 24. PMFC - DVTK 1-2

2013/2014
2013. szeptember 28. Kaposvár - DVTK 0-2
2013. augusztus 11. DVSC - DVTK 4-0

2012/2013
2013. április 7. DVTK - Videoton 2-1
2013. október 21. DVSC - DVTK 2-0
2012. szeptember 1. DVTK - Győri ETO 0-3

2011/2012
2011. november 21. Bp. Honvéd - DVTK 2-1
2012. március 11. DVTK - Videoton 0-2

2010/2011
2011. április 2. Bőcs - DVTK 0-1

2009/2010
2010. február 26. DVSC-TEVA - DVTK 3-1

2008/2009
2008. augusztus 30. Paks - DVTK 1-1

2007/2008
2008. március 28. Bp. Honvéd - DVTK 0-1
2007. szeptember 15. DVTK - Nyíregyháza 0-0
2007. november 28. DVTK - Fehérvár 2-1 (Ligakupa döntő)

2006/2007
2007. április 28. Tatabánya - DVTK 5-3
2006. szeptember 22. DVTK -Vasas 1-2

2005/2006
2006. április 15. Sopron - DVTK 2-1
2005. november 19. DVTK - ZTE 3-0

Játékvezetők a DVTK bajnoki mérkőzésein (2017/2018)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető
 
alapvonali
játékvezető
 
tartalék
játékvezető
 
1.
 
Bognár Tamás
 
Kóbor Péter
 
Király Krisztián
 
Solymosi Péter Szilasi Szabolcs
 
Huszár Balázs
 
2.
 
Solymosi Péter
 
Albert István
 
Buzás Balázs
 
Bognár Tamás
 
Vad II István
 
Medovarszki János
 
3.
 
Farkas Ádám
 
Berettyán Péter
 
Horváth Róbert
 
Szabó Zsolt
 
Szilasi Szabolcs
 
Varga Gábor
 
4.
 
Pintér Csaba
 
Ring György
 
Király Krisztián
 
Berke Balázs
 
Takács János
 
Huszár Balázs
 
5.
 
Iványi Zoltán
 
Buzás Balázs
 
Medovarszki János Vad II István
 
Karakó Ferenc
 
Horváth Róbert
 
6.
 
Vad II István
 
Albert István
 
Berettyán Péter
 
Berke Balázs Szabó Zsolt
 
Georgiou Theodoros
 
7.
 
Andó-Szabó Sándor Király Krisztián
 
Szert Balázs
 
Iványi Zoltán Németh Ádám Medovarszki János
8.
 
Berke Balázs
 
Georgiou Theodoros Kóbor Péter
 
Molnár Attila
 
Vad II István
 
Becséri Gergely
 
9.
 
Solymosi Péter
 
Farkas Balázs
 
Becséri Gergely
 
Szőts Gergely
 
Gyarmati II Tibor Lémon Oszkár
 
10.
 
Szabó Zsolt
 
Lémon Oszkár
 
Horváth Róbert
 
Berke Balázs
 
Takács János
 
Szalai Dániel
 
11.
 
Farkas Ádám
 
Huszár Balázs
 
Varga Gábor
 
Németh Ádám
 
Takács János
 
ifj. Tóth Vencel
12 Pintér Csaba Berettyán Péter Kóbor Péter Karakó Ferenc Gyarmati II Tibor Huszár Balázs
13. Szabó Zsolt ifj. Tóth Vencel Szalai Balázs Farkas Ádám Molnár Attila Horváth Róbert