A nagyvállalat évtizedek óta elkötelezett a társadalmi szerepvállalás terén, ennek része a mostani megállapodás is a diósgyőri klubbal. Korábban a Market Építő Zrt. sportszertámogatás keretei közt hozzájárult a DVTK Akadémia sikereihez, a mostani támogatással pedig további célja, hogy az NB I.-es női kosárlabdacsapat, illetve az NB I.-es futballcsapat eredményes szezont zárjon. 

„Nagyvállalatként fontos kiállnunk a sport, a testmozgásban gazdag egészséges életmód mellett. Remélhetőleg egy lepéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy a következő időszakban még nagyobb sikereket tudjanak elérni ezek a nagymúltú klubok. A Market ezzel a támogatással szeretné hangsúlyozni a kosárlabda és a futball iránti elkötelezettségét, célunk, hogy mind anyagilag, mind pedig szakmailag hozzátegyünk a sportágak színvonalának növeléséhez, a sportolók lehetőségeinek kiszélesítéséhez. A helyi szurkolók már jól ismerheti a Market csapatát, hiszen évek óta jelen vagyunk körülöttük, velük együtt építjük a létesítményeket” - mondta el a támogatásról Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója. 

„Büszkék vagyunk, hogy hazánk egyik legjelentősebb építőipari vállalatcsoportja a DVTK mellé állt, köszönjük a bizalmat! Reményeink szerint ez csak az első lépés, és eredményeink meg fogják győzni a Market Építő Zrt. tulajdonosait és vezetőit, hogy nem csak rövid, hanem hosszú távon is érdemes a DVTK a támogatásukra. Minden sportolónk és munkatársunk azért fog dolgozni nap, mint nap, hogy jövőre a támogatási szerződés meghosszabbításáról tudjunk majd beszámolni” - nyilatkozta a DVTK képviseletében Szabó Tamás.

A magasépítő vállalat felel a miskolci, csaknem 15 ezer férőhelyes DVTK Stadion és az MVSC spottelep fejlesztésért, mely aréna építése a terveknek megfelelően halad, hamarosan már a gyepszőnyeg terítésére kerül sor. A régi stadion bontása tavaly novemberben kezdődött, az új aréna alapkövét pedig 2016. december 1-jén tették le. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás július végére került szerkezetkész állapotba, a tervek szerint 2018 tavaszára készül el.