Hagyományra épülő modern

Buday Péter chef és csapata vette át a DVTK Edzőközpont konyhájának az üzemeltetését, ahol napról napra száz fiatal labdarúgók kap meleg ételt, és az első csapat tagjai is ott étkeznek.

- Egyetlen mondatban is össze tudom foglalni az elképzeléseimet: Miskolc gasztronómiai hagyományait a XXI. század egészséges étkezéséhez igazítva, és a versenysport szolgálatába állítva fogunk főzni a DVTK Edzőközpont konyháján - kezdte Buday Péter chef.

Emellett fontos szempont a költségek racionális szinten tartása, hiszen a minőség nem feltétlenül egyenértékű a méregdrágával. Meggyőződésem – és ez egybecseng a DVTK vezetői által megfogalmazott elvárással -, hogy lehetséges jó áron egészséges, modern étkeztetést biztosítani az utánpótlásban pallérozódó tehetségek számára.

- Világ életemben eredményes projektekben vettem részt, és szerettem az újdonságokat. A DVTK labdarúgói táplálkozásának megújítása is egy most induló, érdekes projekt, szerencsés vagyok, hogy részt vehetek benne. Abból indultunk ki, hogy a sikeres sportolók világszerte felismerték a tudatos táplálkozás fontosságát, ami igaz a nagy labdarúgó klubokra is. Ismereteim szerint hazánkban a csapatsportok közül elsők között indult el ebbe az irányba a DVTK.Buday Péter irányításával miskolci szakácsok főznek a DVTK utánpótlás és felnőtt labdarúgóinak, így a DVTK egyúttal munkahelyeket is teremt.

- A szakmai stáb igényei szerint az orvosi stáb táplálékbevitelre vonatkozó előírását betartva, színes, modern ételek várnak a labdarúgókra. Ennek érdekében szezonális, azaz friss, helyi, és kiváló minőségű alapanyagokat használunk, hiszen egy versenysportoló számára különösen fontos a tápérték. Miskolcon kezdjük az országban egyedülálló munkát, de a későbbiekben nyitottak vagyunk arra, hogy a DVTK partnerklubjainál, Egerben és Salgótarjánban nevelkedő fiatalok is megkóstolhassák a főztünket.

Buday Péter azt is elárulta, hogy elsősorban helyi ízekben gondolkodik, de a sok helyről érkező labdarúgók miatt mindenképpen úgy gondolja újra a fogásokat, hogy az mindenki számára ízletes legyen.

- De jóval többről beszélünk, mint arról, hogy más ételek lesznek az étteremben. A projekt fontos összetevője a labdarúgók oktatása, és ezúttal is hangsúlyozottan nem csak az első csapatról van szó, hanem az utánpótlásról is. Hiszen ha már fiatalkorban megtanulják, hogy egy reggelire gyorsan bekapott péksütemény nem elég, hanem zöldséget és salátát is kell fogyasztani, akkor profiként jobban bírja a szervezetük a terhelést. Tréningen fogom megmutatni nekik, hogy létezik olyan étel, ami íz és tápérték szempontjából egyaránt tökéletes.

 

Versenynaptárhoz igazodó menü

- Egy versenysportoló esetében az a legizgalmasabb kérdés, hogy hogyan lehet a teljesítményét fokozni - kezdte Dr. Szabó Zsolt, a DVTK kluborvosa. - Jó néhány legális teljesítményfokozásra alkalmas módszer létezik, amelyek közül a leghatékonyabb - ezt állítják az amerikai major sportok (NFL, NBA, NHL) szakemberei is - a megfelelő táplálkozás. A versenysportolók élettani folyamatait ismerve megfelelő menüsort tudunk összeállítani, ami tökéletesen megfelel a versenynaptárnak, hiszen a felkészülés során, amikor kemény fizikai igénybevételnek vannak kitéve a sportolók, egészen másként kell táplálkozni, mint egy regeneráló periódusban, vagy a verseny előtti napon. 

- Azt pedig, hogy egy sportoló - legyen az felnőtt, vagy utánpótlás korú - mikor mennyi fehérjét, szénhidrátot, ásványi sót, milyen vitamint visz be a szervezetébe, azt csak a tanult sportdietetikus szakember tudja meghatározni - folytatta a DVTK egészségügyi stábjának vezetője. - Ő azonban „csak” a fehérje, zsír, szénhidrát mennyiségét tudja előírni, az már egy mesterszakács feladata, hogy tartalommal töltse meg ezt a száraz összetevőhalmazt. Mégpedig úgy, hogy a nem mindig kívánatos összeállítás a sportolók számára fogyasztható, sőt kívánatos legyen.

- A következő lépés az egyénre szabott, versenysport specifikus étkezés, ami egyelőre a terveink között szerepel - vázolta föl Dr. Szabó Zsolt. - A sportolók felmérését követően (kinek mennyi a testzsír tartalma, soványizom-tömeg tartalma stb.) tudjuk egyénre szabni a menüt. Aki netalán túlsúllyal küzd, annak jelezni fogja a dietetikus, hogy például csak halat, friss zöldséget ehet, míg akinek csökken a teljesítménye, vagy fel kell tölteni a szénhidrátraktárakat, az például két adag tésztát kap. 

- Ezzel a tudással, a verseny- és egyén-specifikus étkezési szokásokra vonatkozóan kidolgozott módszerekkel jelenleg egyetlen komoly magyar sportklub sem rendelkezik, ezért számunka is egy tanulási folyamat következik. Ebben a tanulási folyamatban partnerünk lesz a Buday Péter által vezetett szakácsgárda. A dietetikus szakemberünkkel és az orvosi stábbal egyeztetve igyekszünk az elkövetkező hónapokban és években egy olyan védjeggyel ellátott étkezési rendszert kialakítani, ami mintaértékű lehet az észak-kelet magyarországi régióban, és egész Magyarországon is.

- A kezdés mindenesetre biztató, mert ilyet még nem tapasztaltam, hogy az elmúlt két napban sorra hívnak a labdarúgók, vagy küldenek SMS-t, hogy milyen finom az ebéd, tökéletesen meg vannak elégedve - osztotta meg a Dr. Szabó Zsolt.

 

A láthatatlan edzés

- Buday Pétert nem kell bemutatni a szurkolóknak, hiszen közismert és szakmájában elismert szakács - Benczés Miklós, a DVTK akadémiai igazgatója. - Az tárgyalások során azt tapasztaltuk, hogy számára nagy kihívás ez a feladat, ezért az együttműködés mindkét fél számára eredményeket hozhat. Nekünk az a legfontosabb, hogy amellett, hogy ízletesen főz, egyúttal törekszik arra, hogy ételei a fiatalok számára nélkülözhetetlen magas tápértéket tartalmazzák. Egy sportolónak figyelni kell arra, hogy a fehérjék, vitaminok, nyomelemek egyaránt bekerüljenek a szervezetbe. Az edzésen elvégzett munka, a pihenés és a táplálkozás együttesen adja az edzettséget, amiből az étkezés a láthatatlan edzés, ami alapvetően befolyásolja a sportoló teljesítményét - zárta gondolatait az akadémiai igazgató.