Az első támadását mindkét csapat kosár nélkül fejezte be, majd szépen fej-fej mellett haladva szerezték a pontjaikat. Medgyessy és Fontenette betörések után ziccereztek, aztán Kányási és Mokango dupláira Burkholder válaszolt a hazaiak részéről (6-6). Zele büntetőivel először vezetett a DVTK, hogy aztán a túloldalon Medgyessy 2+1-es akciójával újra a Pest megyeieknél legyen az előny, de csak pillanatokig, mert Melnika majd újfent a nagy kedvvel játszó Burkholder talált be (12-9). Kányási hármasára Peckova felelt hasonlóval, aztán Popović és Kányási céloztak pontosan, utóbbi ráadásul megint a hárompontos vonalon túlról, de Peckova egyenlített (17-17). A negyed utolsó periódusában Melnika szép centergóljaira Popović négy pontja illetve Mokango duplája volt a reakció, így a játékrész végére maradt az igazságos döntetlen (23-23).


A második negyedet a Diósgyőr kezdte jobban, Fontenette két büntetőpontja után Melnika, Peckova és Bach is betalált, míg a kék mezesek részéről ekkor csak Mokango volt eredményes (32-25). Popović kettesére Zele válaszolt egy szép középtávolival, majd Zsovár szórt egy hármast. Fontenette tempódobása majd Peckova könnyű kosara után kissé elhúzott ellenfelétől a Svitek-csapat (38-30). Kányási csak az egyik büntetőjét dobta be, a túloldalon Peckova vágta be a második hármasát. Medgyessy középtávolijára Zele felelt hasonlóval, majd Fontenette ívelt be a gyűrűbe egy szép tempót (45-33). Cziczás László időkérése után Serbán talált be, a hazaiaknál pedig Burkholder, aki még a fault utáni büntetőt is értékesítette (48-35).


Remekül kezdte a második félidőt a Diósgyőr, hiszen Raksányi és Zele is bevágott egy-egy triplát, és utóbbi még egy középtávolit is, így nem volt meglepő, hogy a ceglédiek időt kértek (56-35). De hiába, mert újfent Zele volt eredményes a palánl alól. Serbán egy büntetőpontja törte meg a vendégek vészes gólínségét, majd Raksányi szórt egy hármast (61-36). Egy lendületes akciót Zele fejezett be ziccerrel, aztán Medgyessy dobott be két büntetőt. Zsovár hármasára, sorra jöttek az újabb diósgyőri pontok. Burkholder és Raksányi könnyű kosárral, Fontenette két jó büntetővel ragadtatta tapsra a közönséget (69-41). Medgyessy két pontos büntetőjére Szabó palánkos kosárral, Aldazabal szép ziccerrel válaszolt. A negyed utolsó kosarát Popović szerezte (73-45).


Szabó Fanni két triplájával és Aldazabal 2+1-es akciójával adta meg az alaphangot a záró etaphoz (82-45). Vukov asszisztjából Raksányi szerzett újabb kosarat, majd a Cegléd is betalált Kányási és Mokango révén (84-49). Aldazabal és Szabó kosarai között Kobolák volt eredményes. A vendégeknél Révész iratkozott fel a pontszerzők közé, a túloldalon Szabó értékesítette büntetőit, majd Aldazabal tört be és dobott ziccert, és Zele is betalált a palánk alól. Nem csoda, hogy a szurkolók olyan rigmust kiabáltak, amit már nagyon rég: „Százat nekik!” (93-53). Kevesebb mint négy perc volt hátra ekkor a mérkőzésből, tehát volt realitása a drukkerek óhajának, de egy picit megtört a DVTK lendülete. Medgyessy duplája és Kányási faultos kosara közt Aldazabal értékesítette büntetőit, majd Zele is ezt tette (97-58). Egy perc maradt a játékidőből, de több találat már nem született, a diósgyőri szurkolók azonban így is elégedetten távozhattak a csarnokból, hiszen fontos győzelmet aratott csapatuk.

Női NB I A-csoport 14. forduló

Aluinvent DVTK - Ceglédi EKK 97-58 (23-23, 25-12, 25-10, 24-13)

Miskolc, Generali Arána 800 néző. Játékvezetők: Kapitány Gellért, Balog György, Varga-Záray Kata.
DVTK: Fontenette 10, Bach 2, Burkholder 11, Zele 19/3, Melnika 10. Csere: Szabó F. 12/6, Pecková 13/9, Raksányi 10/6, Aldazabal 10, Vukov. Vezetőedző: Štefan Svitek.
Cegléd: Zsovár 6/6, Medgyessy 13, Katona, Kányási 14/6, Mokango 8. Csere: Popović 10, Maksimović, Révész 2, Serbán 3, Kobolák 2. Vezetőedző: Cziczás László.

Edzői nyilatkozatok

Štefan Svitek: - Gratulálok a lányoknak, velük együtt örülök én is. Igazi csapatmunka volt a mai, jól küzdöttünk, és a kisdpadról érkezők is jól szálltak be a a játékba. Sőt, nemcsak tartották az eredményt, hanem, még rá is tudtak tenni egy lapáttal. Remélem, ennek a szép győzelemnek a jótékony hatásait továbbvisszük magunkkal a következő mérkőzésekre.

Cziczás László: - Gratulálok a hazai csapatnak, a mai napon kétség sem férhetett a győzelmükhöz. Mondjuk azután a munka után, amit a héten folytattunk, ezen nem is csodálkozom. Kicsit furcsa érzésem van, hiszen az elmúlt években győzni jártunk ide, de a mai napon esélyünk sem volt a bitangerős Diósgyőr ellen.

Az Aluinvent DVTK a következő mérkőzését jövő héten szombaton játssza az MTK ellen. A találkozó 17:30 órakor kezdődik a Generali Arénában.