A DVTK február 1-jén utazik Törökországba a Miskolc-Budapest-Antalya-Belek útvonalon. Az első félkészülési mérkőzést szombaton játssza, majd kedden, és ismét szombaton lép pályára a csapat, végül február 11-én tér haza - ezúttal Kassán keresztül - Miskolcra.

Az ellenfelek

FC Prishtina

Az 1922-ben alapított az FC Prishtina története első fél évszázadát alacsonyabb osztályokban töltötte, 1983 és 1988 között viszont a rendkívül erős jugoszláv élvonalban szerepelt. A kilencvenes években még kétszer feljutott - az ekkor már a horvát és szlovén csapatok kiválásával jelentősen meggyengült - élvonalba.

A koszovói háborút követően a kék-fehér csapat országot váltott, és 10 alkalommal végzett eddig a koszovói Superliga élén, legutóbb a 2012/2013-as szezon végén ünnepelhettek bajnoki címet. A koszovói kupát ötször nyerték meg, legutóbb a 2015/2016-os kiírásban. Az előző bajnokság végén a második helyet szerezték meg a koszovói élvonalban. 

A csapat jelenleg, 18 fordulót követően két ponttal lemarad le a listavezető mögött. A keretet zömmel koszovói és albán labdarúgók alkotják, de néhány fiatal afrikai játékosuk is van.

Alapítva: 1922
Szín: kék-fehér
Vezetőedző: Mirel Josa
Bajnokság: Vala Superliga, Koszovói 1. osztály

Sikerek
10x koszovói bajnok (1992, 1996, 1997, 2000, 2001, 2004, 2008, 2009, 2012, 2013)
5x koszovói kupagyőztes (1994, 1995, 2006, 2013, 2016)
9x koszovói szuperkupa győztes (1995, 1996, 2001, 2004, 2006, 2008, 2009, 2013, 2016)

Rubin Kazan

A Rubin Kazan az oroszországi Tatárföldről utazik Törökországba. Az 1958-ban alapított csapat a szovjet időkben alacsonyabb osztályokban szerepelt, 2003 óta játszik az orosz élvonalban, amikor rögtön bronzérmet ünnepelt a csapat a bajnokság végén. 2008-ban, története során először megnyerte az orosz első osztályt, majd a következő évben megvédte bajnoki címét. A 2011/2012-es szezonban az Orosz Kupát nyerte meg a piros-zöld együttes, míg 2010-ben és 2012-ben az Orosz Szuperkupát hódította el a csapat. 

Az előző bajnoki kiírásban a kilencedig helyen zárt az együttes, míg a 2017/2018-as pontvadászatban jelenleg 20 mérkőzést követően a tabella 11. helyén áll az együttes 23 megszerzett ponttal. 

A klub legnagyobb sztárja a 30 esztendős védekező középpályás Alexandre Song, aki korábban a katalán Barcelona, majd az Arsenal színeiben is futballozott, illetve Fulhamtől kölcsönben lévő, 74-szeres izlandi válogatott Ragnar Sigurðsson, aki a 2016-os Eb-n a negyeddöntőig menetelt országa csapatával. De rajtuk kívül több orosz, francia és iráni egykori és jelenlegi válogatott is megtalálható a játékoskeretben. 

Alapítva: 1958
Szín: piros-zöld
Vezetőedző: Kurban Berdyev
Bajnokság: Premjer Liga, Orosz 1. osztály

Sikerek
2x orosz bajnok (2008, 2009)
1x Orosz Kupa győztes (2012)
2x Orosz Szuperkupa győztes (2010, 2012)

A DVTK felkészülési programja

2018. január 14., vasárnap (DVTK Edzőközpont)
14:00 A felkészülés kezdete

2018. január 15. - január 16.
Orvosi és erőnléti felmérés

2018. január 21. - január 24.
Edzőtábor Szlovákiában (Magas-Tátra, Csorbató)

2018. január 28., vasárnap (DVTK Edzőközpont)
11:00 Diósgyőri VTK - MŠK Rimavská Sobota

2018. február 1. - február 11.
Edzőtábor Törökországban (Belek)

2018. február 3., szombat (Belek, Törökország)
15:00 (közép-európai idő szerint) FC Prishtina - Diósgyőri VTK

2018. február 6., kedd (Belek, Törökország)
10:00 (közép-európai idő szerint) Rubin Kazan - Diósgyőri VTK

2018. február 10., szombat (Belek, Törökország)
??? - Diósgyőri VTK

2018. február 17., szombat
Debreceni VSC - Diósgyőri VTK (a mérkőzés kezdési időpontja és helyszíne szervezés alatt)

Magyar Kupa 9. forduló, 1. mérkőzés

2018. február 20., kedd (Mezőkövesd, Városi Stadion)
18:00 Diósgyőri VTK - Vác FC

OTP Bank Liga 20. forduló

2018. február 24., szombat
Paksi FC - Diósgyőri VTK