A szerdai aktív regenerációt követően csütörtök délelőtt kemény gyorsaság- és erőfejlesztő edzésen vettek részt a diósgyőri játékosok Dobos Attila erőnléti edző vezetésével. Az edzőpályán felállított 2x5 állomásból álló gyakorlatsor során a hétfői naphoz hasonlóan csak a sárga színű súlylabda került elő, de különböző gumiszalagok, TRX-kötél, gátak, póznák is segítettek abban, hogy tavasszal gyorsabbak és erősebbek legyenek a DVTK játkosai. A stáb talán már nem is vezényelt tengerparti regenerációt, olyan egyértelmű, hogy minden edzés a hideg vízben ér véget.

 

Délelőtt elfáradtak az izmok, délután viszont elsősorban az agyat kellett tornáztatni. A mezőnyjátékosoknak labdás feladatokkal indult az edzés, miközben Andrusch József kapusedző gyakorlatai a kapu előtti tömörülést, és a minden hájjal megkent csatárokat szimulálták. A foglalkozás gerincét a rögzített szituációk előtti helyezkedés felelvenítése, az újak számára a megtanulása adta. Bódog Tamás és Vas László vezetésével szépen sorra kerültek a védekező és támadó szögletek, szabadrúgások, de még a bedobások is.

 

Vacsora után tovább folytatódott az agytorna, a középső védők és a védekező középpályások feladatának elméletét mutatta be videókkal fűszerezve Bódog Tamás.

Pénteken ismét két edzés alkotja a programot, és esti videózás teszi teljessé a napot.