- Vasárnap óta Miskolcon készül a magyar válogatott az előtte álló két fontos Eb-selejtező mérkőzésre. Milyen hangulatban folynak az edzések?

- Ez úgy pontos, hogy vasárnap csak hét emberrel érkeztünk, hiszen a Szekszárd - Győr bajnokit aznap este játszották, így az azokban a csapatokban szereplő játékosok csak hétfőn tudtak csatlakozni a kerethez. Ráadásul Cyesha Goree-nál egy, a fejére kapott ütés után felmerült az agyrázkódás gyanúja. Ezt meg kellett vizsgálni, amit Győrben meg is tettek az orvosok. Szerencsére kiderült, hogy nincs olyan ok, ami akadályozná őt abban, hogy velünk eddzen. Cyesha kedden kapcsolódott be a munkába. A játékosaim jó hangulatban dolgoznak, az én megítélésem szerint a csapatszellem nem változott, az erős is volt, és erős is lesz reményeim szerint. Egyébként kisebb sérülések hátráltatják a felkészülést. Sajnos Szabó Fanni térde rakoncátlankodik, az ő szerepléséről sajnos le kell mondanom mindkét mérkőzésen. Rajta kívül Zele Dorinának is meghúzódott a bokája egy rossz mozdulat következtében, így az ő játéka is kétségessé vált. A többiek hála Istennek egészségesek, és próbálunk minél több információt beletölteni a fejükbe az ellenfeleinkről.

- Szombaton az oroszok, szerdán Litvánia ellen kell pályára lépni. Hogyan látja az esélyeinket?

- Nem súlyozzuk a találkozókat, hanem őszintén odatesszük magunkat mindkét összecsapáson, ezt biztosan megígérhetem. Az oroszok elleni mérkőzés azért fontos, mert alapvetően annak hangulatából fogunk indulni a litvánok ellen. Fontos meccsnek tekintem az Oroszország elleni találkozót is, és a játékosok is így kell, hogy érezzék ezt. Nem beszélve arról, ha csak egy pici esélyünk lesz, akkor azt szeretnénk megragadni, és megnyerni azt a mérkőzést is. Nyilván az orosz csapat elméletileg nem a mi kategóriánk, gyakorlatilag azonban lehet, hogy mégis az lesz. Hazai pályán ne féljünk senkitől, törekedjünk egy szoros mérkőzésre, és lehetőleg nyerjük meg azt is. Litvánia válogatottja szerkezetileg hasonló az oroszhoz, de játéktudásban azért elmarad tőle. Van három-négy erős játékosuk, akik meghatározzák az egész csapat játékfelfogását. Remélem, hogy ellenük is jó meccset fogunk játszani. Az biztos, hogy egy esetleges litvánok elleni siker nagyon sokat lendítene azon, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra.

- Három diósgyőri játékos is tagja a válogatott keretének, de a fentiek alapján a pályán nem láthatják mindegyiküket a szurkolók.

- Igen, ahogy említettem az már biztos, hogy Szabó Fanni nem fog tudni játszani. Zele Dorina sorsa kérdéses. Raksányi Krisztinának semmilyen problémája nincsen, remélem ez így is marad. Rá teljes mértékben számítunk, csapatkapitányként is nagyon fontos tagja a csapatnak.

- Már Albánia ellen is remek hangulat volt a csarnokban. Mit üzen azoknak a szurkolóknak, akik a helyszínen tervezik megtekinteni a mérkőzéseket?

- Azt tudjuk, hogy Miskolcon hagyományosan nagy szurkolás és remek hangulat van a kosárlabda-mérkőzéseken, a helyiek hihetetlenül szeretik nemcsak a saját csapatukat, hanem a válogatottat is. Amikor helyszínt kerestünk ezeknek a találkozóknak, akkor ez egy nagyon fontos tényező volt számunkra. A kosárlabda népszerű játék, én gyanítom és bízom benne, hogy sokan lesznek a csarnokban szombaton és szerdán is. Aki pedig esetleg vacillál még, hogy eljöjjön-e, annak azt üzenem, hogy ne tétovázzon, hiszen amellett, hogy a helyszínen szurkolhat a magyar válogatottnak, nagyszerű sportélménnyel kecsegtetnek ezek a mérkőzések.

A miskolci mérkőzésekre egységesen 800 forintba kerülnek a belépőjegyek, a találkozó megtekintése 14 éves kor alatt és 65 év felett ingyenes.

A februári EB selejtezőkre elektronikusan a www.jegy.hu oldalon, illetve a Miskolci Jégcsarnok első emeletén található pénztárban hétfőtől csütörtökig 8 óra és 15 óra 30 perc, illetve pénteken 8 óra és 13 óra között lehet személyesen jegyet vásárolni.

A válogatott bő kerete

Raksányi Krisztina (Aluinvent DVTK)
Szabó Fanni (Aluinvent DVTK)
Zele Dorina (Aluinvent DVTK)
Bálint Réka (Atomerőmű KSC Szekszárd) 
Gereben Lívia (Atomerőmű KSC Szekszárd)
Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd)
Mansare Anna Manty (Atomerőmű KSC Szekszárd)
Theodoreán Alexandra (Atomerőmű KSC Szekszárd)
Dubei Debóra (Sopron Basket)
Határ Bernadett (Sopron Basket)
Krivacevic Tijana (CMB CARGO UNI Györ)
Simon Zsófia (CMB CARGO UNI Győr)
Varga Zsófia (CMB CARGO UNI Győr)
Goree Cyesha (CMB CARGO UNI Győr)
Medgyessy Dóra (VBW CEKK Cegléd)
Katona Szidónia (VBW CEKK Cegléd)

Szövetségi kapitány: Székely Norbert


Az Eb-selejtező programja

A 2019-es Eb-nek Szerbia és Lettország ad otthont, a két rendező ország mellett a csoportgyőztesek, valamint a hat legjobb második kvalifikálja magát.

2017. november 11., szombat (Kedainiai)
18:00 Litvánia - Magyarország 70-73

2017. november 15., szerda (Miskolc, Generali Aréna)
20:00 Magyarország - Albánia 137-48

2018. február 10., szombat (Miskolc, Generali Aréna)
17:00 Magyarország - Oroszország

2018. február 14., szerda (Miskolc, Generali Aréna)
18:00 Magyarország - Litvánia

2018. november 16., péntek
Albánia - Magyarország

2018. november 21., szerda
Oroszország - Magyarország