Székely Norbert szövetségi kapitány együttese novemberben Litvániát vendégként (73-70), míg Albániát házigazdaként (137-48) győzte le. Az orosz együttes ugyancsak mindkét eddigi mérkőzését megnyerte, míg a szerdai rivális, Litvánia két vereséggel áll.

A szombati csatában a magyarok 4-3-ig vezettek, majd főként Studer Ágnes jóvoltából 17-18-nál közelítették meg ismét a vendégeket. A folytatásban egyre jobban leszakadtak a házigazdák, és a nagyszünetben már 14 pontos hátrányban voltak (23-37).

Térfélcsere után a centerposzton rendkívül erős oroszok tartották a 15 pont körüli különbséget, majd a 27. percben húsz pontra megléptek (33-53). Székely Norbert időkérését követően sikerült közelebb kerülni az ellenfélhez, sőt a zárószakaszban három ízben is már csak hét pont volt a hátrány. A csapatkapitány Raksányi Krisztina kosarával 63-68 állt az eredményjelzőn, ám az utolsó két percben az orosz válogatott büntetőzött jobban.

A 2/1-es győzelmi mérleggel álló magyarok szerdán a két forduló után nyeretlen litvánokat fogadják Miskolcon.

Forrás: MTI

Női kosárlabda Eb-selejtező C csoport, 3. forduló:

Magyarország - Oroszország 64-71 (10-18, 13-19, 21-21, 20-13)

A mérkőzés statisztikája ide kattintva olvasható.

Székely Norbert, szövetségi kapitány: - A szünet után esélyt teremtettünk a felzárkózásra, a lányok a második félidőre elhitték, hogy van keresnivalójuk. A harmadik negyed hozzáállásával úgy gondolom, el lehet bukni. Bánt a vereség, de ebből építkezni lehet, és talán le tudjuk győzni szerdán a litvánokat.

A teljes találkozó visszanézhető a FIBA YouTube csatornáján:

Az Eb-selejtező programja

A 2019-es Eb-nek Szerbia és Lettország ad otthont, a két rendező ország mellett a csoportgyőztesek, valamint a hat legjobb második kvalifikálja magát.

2017. november 11., szombat (Kedainiai)
18:00 Litvánia - Magyarország 70-73

2017. november 15., szerda (Miskolc, Generali Aréna)
20:00 Magyarország - Albánia 137-48

2018. február 10., szombat (Miskolc, Generali Aréna)
17:00 Magyarország - Oroszország 64-71

2018. február 14., szerda (Miskolc, Generali Aréna)
18:00 Magyarország - Litvánia

2018. november 16., péntek
Albánia - Magyarország

2018. november 21., szerda
Oroszország - Magyarország