Igencsak bekezdtek a csapatok, hiszen alig több mint két perccel a kezdés után mér tizenhárom pontot termeltek összesen, a DVTK Zele, Nagy és Fontenette kosaraival tapadt ellenfelére (7-6). A hazaiaknál főleg Cooper és Popović volt elemében, az ő ketteseiknek köszönhetően növelte előnyét a CEKK, majd Raksányi közelijére válaszolt gyorsan Maksimović (13-8). Mokango duplájával már hét ponttal megugrottak a vendéglátók, amikor elkezdte a felzárkózást a Diósgyőr Nagy Dorci révén, aki zsinórban szerzett hat pontot, közte egy hárompontos értékűt (15-14). A védekezésre a továbbiakban sem fordítottak sok energiát a csapatok, még hat perc sem telt el az első játékrészből, amikor Peckova hármasa és Cooper palánk alólija után olyan állást mutatott az eredményjelző, ami máskor egy negyed alatt sem jön össze (21-17). Törvényszerű, hogy ezt a tempót nem lehetett bírni sokáig, és a hátra levő három és fél perc alatt kevesebb kosár született. A hat ceglédi pontra Melnika felelt két duplával (27-21).

Popović és Medgyessy találataival gyorsan tíz lett közte, a legjobbkor szórta tehát Szabó Fanni az első hármasát, jóllehet a túloldalon a hazaiak válogatott irányítója ismét betalált (33-24). Brewer is feliratkozott a pontszerzők közé, majd Mokango kezdte el termelni a pontokat. Zele és Szabó hármasaival próbálta tartani a lépést a DVTK. Szabó duplájával és Raksányi triplájával zárkózott a vendég csapat, de Mokango tarthatatlannak bizonyult ebben a periódusban, a hazai center a mérkőzés tizennyolcadik percében már 16 pontnál járt (45-37). A félidő hajrája a Ceglédnek sikerült jobban, Popović hármasára Szabó még hasonlóval válaszolt, de a szerb légiós még két büntetőt is bedobott a szünetig (51-40). 

A fordulás után is remekül folytatta a házigazdák kongói centere, Mokango, az ő hét pontjára Zele hárompontosa, illetve Fontenette és Nagy duplái jelentették a választ (58-48). Fontenette büntetői és Brewer centergólja között ismét Mokango talált be, újdonságot jelentett, hogy Kányási is betalált a hazaiak közül. Cooper és Fontenette kosarai után is maradt a tíz pontos differencia (64-54). Szabó és Nagy révén faragni tudott a hátrányából a DVTK, időt is kért a Cegléd edzője (64-58). A negyedből hátra lévő szűk másfél percben Brewer csak az egyik büntetőjét dobta be, Popovic viszont egy hármassal megtörte a hazai csapat három perce tartó gólcsendjét, ráadásul ezután az utolsó kosarat is ő szerezte, visszaverve ezáltal a vendégek felzárkózási kísérletét (69-59).
 
Az utolsó felvonásban gyorsan igyekezett döntésre vinni a dolgot a Cegléd és zsinórban szereztek kilenc pontot, mire Peckova hármasával életjelet mutatott a Diósgyőr (78-62). Bach is megszerezte első pontjait, mindjárt hármat, de közben a ceglédiek sem tétlenkedtek, Cooper közelijével magabiztosan vezettek öt perccel a találkozó vége előtt (84-65). Fontenette és Brewer duplái közt Popovic is dobott egy ilyet, miközben sorra léptek pályára a ceglédiek cseréi. Közülük Révész be is dobta az egyik büntetőjét, a túloldalon Szabó viszont mindkettőt (87-71). Melnika büntetőzött jó, majd Kányási célzott pontosan közelről, aztán Brewer szórt egy hármast, kozmetikázva ezzel az eredményt (89-76). Az összecsapás végeredményét is ő alakította ki, de megérdemelten győzött a Cegléd (93-78). 

Női Kosárlabda NB I A-csoport, rájátszás az 5-6. helyért

Ceglédi EKK - Aluinvent DVTK 93-78 (27-21, 24-19, 18-19, 24-19)

Cegléd 600 néző. Játékvezetők: Györffy Pál Attila, Balogh Gyula, Goda László.
Cegléd: Medgyessy 4, Popović 28/12, Cooper 21, Maksimović 4, Mokango 27. Csere: Kányási 4, Révész 3, Serbán 2, Zsovár, Kobolák, Filipowicz. Vezetőedző: Cziczás László.
DVTK: Nagy 12/3, Fontenette 11, Raksányi 5/3, Zele 8/6, Brewer 12/3. Csere: Peckova 6/6, Melnika 6, Szabó F. 15/9, Bach 3/3. Vezetőedző: Ambrus Erzsébet.

Edzői nyilatkozatok

Ambrus Erzsébet: - A Cegléd ma extra napot fogott ki, három kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékossal, bár ehhez a mi asszisztálásunk is kellett a szellős védekezéssel. Sajnos centerposzton nem voltunk elég hatékonyak, így a mezőnyembereinknek is nehezebb dolga volt.