Iványi Zoltán 1975. december 3-án született, Békéscsabán. Tagja a 12 fős profi játékvezői keretnek.

A játékvezetői vizsgát 2001-ben tette le, ezt követően megyéjében különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat.

Egy Vác - Paks (0-2) bajnoki mérkőzésen debütált az NB I.-ben.

A futsal, kispályás labdarúgó játékban is NB I.-es minősítésű. 2007-ben és 2009-ben a szakvezetők véleménye alapján az Év futsal Játékvezetője címet érdemelte ki.

2010-ben az Év Játékvezetője elismerésben részesült.

Iványi Zoltán ebben a kiírásban két alkalommal vezetett mérkőzést a Diósgyőrnek, az augusztusi DVTK - PAFC találkozón bíráskodott Debrecenben, valamint a 28. fordulóban az Újpest - DVTK mérkőzésen fújta a sípot.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a mérkőzéseken a játékvezetőn kívül két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék-játékvezető is közreműködik. Iványi Zoltán segítői az oldalvonalnál Buzás Balázs és Medovarszki János, az alapvonal mellett pedig Bognár Tamás és Bogár Gergő lesznek. A tartalék játékvezetői feladatokat Garai Péter látja el.

Iványi Zoltán az alábbi mérkőzéseinket vezette

2017/2018
2018. április 28. Újpest - DVTK 1-0
2017. augusztus 12. DVTK - PAFC 2-2

2016/2017
2017. május 13. DVTK - Mezőkövesd 2-2
2016. augusztus 17., Paks - DVTK 2-1

2015/2016
2016. április 20. DVTK - Honvéd 1-2
2015. november 21. DVSC - DVTK 1-0
2015. október 3. DVTK - Haladás 1-1
2015. július 30. DVTK - Videoton 1-2

2014/2015
2015. április 19. DVTK - Videoton 1-2
2015. április 4. DVTK - Paks 1-2
2014. október 4. DVTK - FTC 2-1

2012/2013 
2012. november 16. Pápa - DVTK 2-2

2011/2012
2011. október 2. DVSC-TEVA - DVTK 5-0

2010/2011
2010. augusztus 15. REAC - DVTK 2-2 (NB II.)

2009/2010
2009. augusztus 9. DVTK - Újpest 1-2

2008/2009
2009. április 18. DVTK - Győr 2-3
2009. március 15. MTK - DVTK 2-0
2008. szeptember 27. DVTK - Videoton 0-1

2007/2008
2007. augusztus 24. DVTK - Honvéd 2-2
2007. július 22. DVTK - DVSC 1-2

2006/2007
2006. november 3. Videoton - DVTK 2-0
2006. október 20. DVTK - DVSC 1-1

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2017/2018)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1.
 
Bognár Tamás
 
Kóbor Péter
 
Király Krisztián
 
Solymosi Péter Szilasi Szabolcs
 
Huszár Balázs
 
2.
 
Solymosi Péter
 
Albert István
 
Buzás Balázs
 
Bognár Tamás
 
Vad II István
 
Medovarszki János
 
3.
 
Farkas Ádám
 
Berettyán Péter
 
Horváth Róbert
 
Szabó Zsolt
 
Szilasi Szabolcs
 
Varga Gábor
 
4.
 
Pintér Csaba
 
Ring György
 
Király Krisztián
 
Berke Balázs
 
Takács János
 
Huszár Balázs
 
5.
 
Iványi Zoltán
 
Buzás Balázs
 
Medovarszki János Vad II István
 
Karakó Ferenc
 
Horváth Róbert
 
6.
 
Vad II István
 
Albert István
 
Berettyán Péter
 
Berke Balázs Szabó Zsolt
 
Georgiou Theodoros
 
7.
 
Andó-Szabó Sándor Király Krisztián
 
Szert Balázs
 
Iványi Zoltán Németh Ádám Medovarszki János
8.
 
Berke Balázs
 
Georgiou Theodoros Kóbor Péter
 
Molnár Attila
 
Vad II István
 
Becséri Gergely
 
9.
 
Solymosi Péter
 
Farkas Balázs
 
Becséri Gergely
 
Szőts Gergely
 
Gyarmati II Tibor Lémon Oszkár
 
10.
 
Szabó Zsolt
 
Lémon Oszkár
 
Horváth Róbert
 
Berke Balázs
 
Takács János
 
Szalai Dániel
 
11.
 
Farkas Ádám
 
Huszár Balázs
 
Varga Gábor
 
Németh Ádám
 
Takács János
 
ifj. Tóth Vencel
12 Pintér Csaba Berettyán Péter Kóbor Péter Karakó Ferenc Gyarmati II Tibor Huszár Balázs
13. Szabó Zsolt ifj. Tóth Vencel Szalai Balázs Farkas Ádám Molnár Attila Horváth Róbert
14. Karakó Ferenc Varga Gábor Bertalan Dávid Szőts Gergely Németh Ádám Szert Balázs
15. Farkas Ádám Lémon Oszkár Szalai Dániel Szabó Zsolt Zierkelbach Péter Vígh-Tarsonyi Gergő
16. Andó-Szabó Sándor Albert István Berettyán Péter Szilasi Szabolcs Lovas László Huszár Balázs
17. Pintér Csaba Ring György ifj. Tóth Vencel Takács János Zierkelbach Péter Szalai Balázs
18. Szabó Zsolt Király Krisztián Szécsényi István Berke Balázs ifj. Gyarmati II Tibor Vígh-Tarsonyi Gergő
19. Bognár Tamás Buzás Balázs Kóbor Péter Szilasi Szabolcs Zierkelbach Péter Farkas Balázs
20. Solymosi Péter Berettyán Péter Király Krisztián Szilasi Szabolcs Barna Gábor Huszár Balázs
21. Farkas Ádám Ring György Becséri Dániel Szabó Zsolt Takács János Vígh-Tarsonyi Gergő
22. Vad II István ifj. Tóth Vencel Albert István Andó-Szabó Sándor Molnár Attila Berettyán Péter
23. Bognár Tamás Buzás Balázs Szert Balázs Erdős József Takács János Varga Gábor
24. Erdős József Berettyán Péter Horváth Róbert Solymosi Péter Pintér Csaba Szalai Dániel
25. Karakó Ferenc Georgiou Theodoros Becséri Gergely Takács János Bogár Gergő Medovarszki János
26. Andó-Szabó Sándor Kóbor Péter Szalai Dániel Vad II István Szilasi Szabolcs Szécsényi István
27. Bognár Tamás Ring György Horváth Róbert Iványi Zoltán Gaál Gyöngyi Király Krisztián
28. Iványi Zoltán Szert Balázs Lémon Oszkár Pintér Csaba Szilasi Szabolcs Huszár Balázs
29.  Erdős József Berettyán Péter Szécsényi István Berke Balázs Takács János Varga Gábor
30. Farkas Ádám Albert István Georgiou Theodoros Bognár Tamás Bogár Gergő Szalai Balázs
31. Szőts Gergely Ring György Medovarszki János Molnár Attila Takács János Szalai Dániel
32. Berke Balázs Berettyán Péter Szert Balázs Erdős József Szilasi Szabolcs Bornemissza Norbert
33. Iványi Zoltán Buzás Balázs Medovarszki János Bognár Tamás Bogár Gergő Garai Péter