Az ide évzáróra - a tavalyihoz hasonlóan - a Tiszaújvárosi Sportfesztivál keretében került sor. Június 9-én a Tiszaújvárosi Sportcentrumban a közel 300 főt felvonultató játékos, sportos megmozduláson, a kosárlabda mellet egyéb szórakoztató programok tették felejthetetlenné a napot. A rendezvényre a megyei bázisokról (Ózd, Edelény, Encs, Mezőcsát, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tiszaújváros) is szép számmal érkeztek résztvevők. 

Király Sándor akadémia igazgató megnyitójában kiemelte, hogy ismét nagyon sikeres évet tudhatnak maguk mögött. A DVTK utánpótlás csapatai minden korosztályban bejutottak az országos döntőkbe. Az U16-os korcsoportban történelmet írva megszerezték a DVTK utánpótlásának első bajnoki érmét, miután a kadet bajnokságban a harmadik helyen végeztek.  Hangsúlyozta, hogy a korosztályos válogatottakba, kiválasztó-képző táborokba is kapósak a DVTK-s lányok, az idén már 10-en kaptak meghívót.

 

A dzsemborin több helyszínen zajlott a program: az edzőcsarnokban vidám sorversenyek, a nagycsarnokban kosármeccsek, a külső helyszíneken pedig változatos gyermekprogramok várták a kosaras gyereket.  Az eseményt az edzők-gyerekek vidám hangulatú All Star mérkőzése zárta.