Tajti Mátyás 2014-ig a Puskás Akadémia felcsúti akadémiáján tanulta a labdarúgás alapjait, majd a spanyolországi gigász klub, a Barcelona utánpótlás műhelyébe, a La Masiá-ba igazolt. Két évet töltött a katalán klubnál, majd 2016 nyarán a fejlődése érdekében országon belül váltott klubot és a Málaga játékosa lett. Az első éven az utánpótlás csapatban szerepelt, majd az előző idényben a Málaga B csapatával megnyerte a spanyol negyedosztályt. 

Szerepelt korábban a magyar U17-es, és U18-as válogatottban is, majd 2018. június elején meghívót kapott a magyar U21-es nemzeti csapat összetartására. Első mérkőzésén góllal debütált az Azerbajdzsán elleni 3-3-as mérkőzésen.

- Rendkívül boldog vagyok, hogy végre itt lehetek, és elkezdhetem a csapattal és Fernando Fernandezzel a közös munkát - nyilatkozta Tajti Mátyás. - Konkrét célokat nem szeretnék megfogalmazni, azért fogok dolgozni, hogy minél sikeresebben szerepeljünk. Itt voltam a Videoton elleni utolsó hazai meccsen, magával ragadott a szurkolók által teremtett atmoszféra, már nagyon várom, hogy ilyen közönség előtt játszhassak. Ez lesz az első évem a magyar élvonalban, készen állok arra, hogy megmutassam magam.

- Úgy gondolom, hogy Tajti Mátyás leigazolása remek hír a klub és a szurkolók számára - tette hozzá Fernando Fernandez, a DVTK vezetőedzője. - Kiváló fiatal játékos, akinek ha a fejlődése töretlen lesz, akkor az U21-es válogatott egyik alapembere lehet. Köszönettel tartozunk a Málagának, mert mindenben együttműködtek velünk annak érdekében, hogy Matyi Diósgyőrben folytathassa a pályafutását. Biztos vagyok benne, hogy a segítségünkre lesz.

Névjegy

Név: Tajti Mátyás
Születési idő: 1998. június 2.
Születési hely: Budapest
Magasság: 183 cm
Poszt: középpályás

Sikerei

Magyarország U21 1/1
Magyarország U18 3/1
Magyarország U17

Pályafutása

2018/2019 Diósgyőri VTK
2016-2018 Atlético Malagueño (spanyol IV. osztály)
2014-2016 Barcelona, La Masia
-2014 Puskás Akadémia FC