A nyitrai találkozóhoz hasonlóan ezúttal is balszerencsésen indult a találkozó, hiszen előbb Kiss Dániel szenvedett sérülést, amikor a korong arcon találta, majd Jakub Suja szerezte meg a vezetést a hazaiaknak. A kassai támadó McDowell kék vonalról eleresztett lövésébe ért bele, a korong pedig Duschek hálójába került (1-0). A gól után Somogyi révén először került veszélybe a hazai kapu, majd Netik és Hričina próbálkozott a gólszerzéssel. A 9.percben megduplázta előnyét a hazai gárda. Spilár passzával Suja lépett be a támadó harmadba és kiszorított helyzetből lőtt Duschek mellett a kapuba, megszerezve ezzel csapata és saját maga második gólját (2-0). A találat után Glen Hanlon vezetőedző azonnal időt kért, hogy megnyugtassa játékosait. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen a kassai nyomás valamelyest alábbhagyott, majd sorrendben Szirányi, Kulmala és Magosi lövései találták el a kaput. A 16.percben Vojtkó Mátyás kiállítása miatt emberelőnyben játszhatott a nyolcszoros bajnok, amit rögtön gólra is váltott. Rövid korongjáratás után Kafka passzolt a szélen álló Dudašnak, aki kapásból kilőtte a hosszú sarkot (3-0). Az első harmad Duschek szép védésével zárult.

 

A második harmad is hazai fölénnyel és kapuralövésekkel indult, a 24.percben ismét Duschek védett nagyot egy hazai kontra végén. A 26.percben kettős emberelőnybe kerültek a vendéglátók, amit 28 másodperc után ki is használtak. Marcel Haščák lőtt kapura, a korong pedig Slovák blokkjáról éppen az üresen álló Šoltés elé pattant, aki nem hibázott és a kapuba talált (4-0). A negyedik gól után azonban egy csapásra megváltozott a játék képe. Egyre többször folyt a játék a hazai harmadban. A 29.percben pedig egy agresszív letámadásnak köszönhetően az ellenfél harmadában szerzett korongot Kulmala, aki rögtön kapura is lőtt. Somogyi zavarta a kapust és bele is tudott érni a korongba, ami így a hálóba jutott Habal kapus mellett (4-1). Szűk tíz percig kellett várni a következő gólra, ami szinte hasonló körülmények között született, mint az előző. Miskolczi, Magosi és Loiseau támadott le eredményesen, aminek következtében az alapvonalon Magosi szerzett korongot, majd visszatette az érkező Alexis Loiseau elé, aki egy csel után a kapus lábai között juttatta a korongot a kapuba (4-2). Egy perccel a játékrész vége előtt ismét csökkent a DVTK Jegesmedvék hátránya. Láda Balázs vitte be a korongot a támadó harmadba és tette ki azt a szélen érkező Kulmalának, aki élesen a kapu elé játszott és az érkező Láda szép mozdulattal ért bele a játékszerbe, megszerezve ezzel a harmadik vendég találatot (4-3).

 

Az utolsó játékrészben óvatosan kezdtek a csapatok, komolyabb gólhelyzet az első percekben nem alakult ki. Az 50.percben három kassai csatár vihette a korongot egy miskolci védőre, aminek az lett az eredménye, hogy Galamboš egyedül maradt, így nem passzolt, hanem kilőtte a hosszú sarkot (5-3). Egy perccel később Jed Rusk lökte a palánkra ellenfelét, majd érkezett Dudáš, aki elégtételt szeretett volna venni a miskolci játékoson, ezért egy komolyabb verekedés tört ki kettőjük között. A játék hosszú percekig állt, mire a játékvezetők eldöntötték, hogy milyen büntetéssel sújtsák a játékosokat. Az 54.percben dőlt el a találkozó, amikor kettős emberelőnyben támadott a hazai csapat. Gyors korongjáratás után Netík kapásból lőtte a korongot Duschek kapujába, beállítva ezzel a végeredményt (6-3).

 

Tipsport Liga

3. forduló

HC Košice - DVTK Jegesmedvék 6-3 (3-0 ,1-3 , 2-0)

Kassa, Steel Arena, 4238 néző, játékvezetők: Daniel Konc, Miroslav Štefik,Rastislav Gajan, Martin Smrek,

HC Košice: Habal - Lenďák, Dudáš, Pretnar, Koch, McDowell, Pulli, Čízek, Žitny, - Netík, Brophey, Kafka - Spilar, Suja, Nagy - Haščák, Galamboš, Šoltés - Hričina, Klíma, Krajnák, vezetőedző: Roman Šimíček

DVTK Jegesmedvék: Duschek (Adorján) – Crawford, Kiss, Szirányi, Slovák, Rusk, Milam, Láda, Vojtkó – Miskolczi, Galanisz, Magosi, Pance, Kulmala, Somogyi, Harrison, Vas, Loiseau, Ritó, Hajós, Vince, vezetőedző: Glen Hanlon

 

1:0 02:41 Suja (McDowell, Nagy), 2:0 08:22 Suja (Spilar, Lenďák), 3:0 16:24 Dudáš (Kafka, Pretnar), 4:0 26:33 Šoltés (Haščák, Nagy), 4:1 28:27 Somogyi (Kulmala), 4:2  37:48 Loiseau (Magosi, Miskolczi), 4:3 39:03 Láda (Kulmala), 5:3 49:08 Galamboš (Šoltés, Koch), 6:3 53:54 Netík (Kafka,Pretnar)

 

Statisztika

Kapuralövés 35:34

Védés 31-29

Buli 29/54 (53,70%) - 25/54 (46,30%)

Büntetés percek 14-47

 

Értékelés

Glen Hanlon vezetőedző: Gratuálok a kassai csapatnak a győzelmükhöz. Az első harmadban egyértelműen jobbak voltak nálunk, ami végül döntőnek bizonyult, azonban a csapatom erejét mutatja, hogy a második harmadtól megfordítottuk a játék képét és izgalmassá tettük a mérkőzést.

Marcel Šimurda másodedző: Nagyszerűen kezdtük a találkozót és magabiztos előnyt építettünk fel. A második harmadban szenvedtünk, nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. A második szünetben rendeztük a sorainkat és végül a játékosok azt tették, amit kértünk tőlük.

 

Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGy.

HV.

V

G

P

1.

MHC Nové Zámky

4

4

0

0

0

17:4

12

2.

HC Kosice

3

3

0

0

0

15:6

9

3.

MHK 32 L. Mikulás

3

1

1

1

0

12:8

6

4.

HK Nitra

3

2

0

0

1

10:6

6

5.

HC 07 Detva

4

2

0

0

2

11:14

6

6.

Dukla Trencín

3

1

1

0

1

8:6

5

7.

HC’05 Banska Bystrica

3

1

0

1

1

6:10

4

8.

HKM Zvolen

2

1

0

0

1

8:6

3

9.

HK Poprad

3

1

0

0

2

6:9

3

10.

MsHk Zilina

4

1

0

0

3

13:17

3

11.

DVTK Jegesmedvék

3

1

0

0

2

10:14

3

12.

MAC Újbuda

3

1

0

0

2

6:10

3

13.

HK Orange 20

4

0

0

0

4

5:17

0

 

fotó: matuszetak.com