- Nagy örömünkre teljesült az egy éve, a DVTK - ‘60-as években megszűnt - női röplabda szakosztályának újjáalakulásakor megfogalmazott célunk: az első csapat rögtön feljutott az NB I.-be - fogalmazott Szabó Tamás, a DVTK röplabda szakosztályának ügyvezetője. - Idén az a legfontosabb, hogy az első osztályban is megálljuk a helyünk. Minden feljutó csapat elsődleges célja, hogy ne fenyegesse a kiesés réme. Amennyiben sikerül akklimatizálódni az NB I.-ben, magasabb célokat is kitűzhetünk magunk elé a következő szezontól. Továbbra is miskolci játékosokra építünk, ennek érdekében hazacsábítottuk azokat a játékosokat, akik az elmúlt években tapasztalt nehézségek miatt távoztak. Dömsödi Tamara, Kundrák Eszter, Bertók Bettina és Sitkey Mariann Jászberényből, Nyíregyházáról és Kaposvárról a DVTK színeiben tudják tovább építeni a karrierjüket. Jó keretet sikerült kialakítani, amely egészséges elegye a tapasztalt, és a fiatal röplabdásoknak, bízom benne, hogy sokan szurkolnak majd nekik a Generali Arénában!

- Öt hete kezdtük a felkészülést a bajnokságra - nyilatkozta Toma Sándor, a DVTK női röplabda szakosztályának szakmai igazgatója. - Az első négy hétben a folyamatos labdázás mellett a fő hangsúlyt a kondíció fejlesztésére helyeztük. Múlt hétvégén játszottunk először felkészülési mérkőzéseket, két tornán vettünk részt Gödöllőn és Várpalotán, ahol elsősorban minden játékosnak játéklehetőséget kívántunk adni. A folytatásban Rimaszombaton játszunk helyi élvonalbeli, és magyar Extraligás csapatok ellen. Jövő héten már elkezdődik a Magyar Kupa, utána pedig indulhat a bajnokság. A kibővült létszám miatt mérkőzésszituációban is tudunk dolgozni az edzéseken, egyre inkább körvonalazódik a kezdőcsapat, de szeretném úgy alakítani, hogy bárki bármikor bevethető legyen a szezon folyamán. Ha minden összejön, akkor a középmezőnyben végezhetünk, de mindenképpen szeretnénk elkerülni az osztályozót.


- Az első csapat feljutása mellett az elmúlt évben sikerült felépíteni a saját utánpótlást, ahol közel hatvan gyermek röplabdázik - folytatta Toma Sándor. - Minden korcsoportban megvan a kellő létszám, ami a bajnokságokban való induláshoz szükséges, illetve beindult a mini- és a manó korcsoportban is a képzés. A fejlődés érdekében a felnőttek mellett az U21-es csapat is elindul az NB II.-ben, így lesz olyan játékos, aki egy hétvégén 2 - de akár 3-4 - csapatban is számításba vehető.

- Nagyon örültem a DVTK megkeresésének, mert egyrészt vágytam haza, másrészt több játéklehetőséget szeretnék - osztotta meg Kundrák Eszter. - Hazai pályán mindenki ellen lesz esélyünk, idegenben pedig igyekszünk minél több bravúrt végrehajtani.


- Három évet töltöttem Jászberényben, szerettem volna váltani, ezért fogadtam el a DVTK ajánlatát - mondta el Bertók Bettina. - Hiányzott a hazai légkör, és sok jót hallottam az itt folyó munkáról. Bízom benne, hogy sok játéklehetőséget kapok, a csapat pedig jól szerepel, mindenesetre a legjobb úton haladunk ebben az irányban.

Az NB I. mezőnye

DVTK
Budaörs
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem
MTK Budapest
Palota VSN
Penta Gödöllői RC
Szent Benedek Gimnázium Balatonfüred
TFSE

A bajnokság menetrendje ide kattintva olvasható.