A miskolci születésű Tóth Borisz július 7-én múlt 16 éves. Az előző évben az U17-es csapattal nyert bajnoki címet, nyártól pedig már az első csapattal készül, az ESMTK elleni kupameccsen 1-1-es állásnál beállva vette ki a részét a továbbjutásból.

- Tóth Borisz játékintelligenciája miatt a kombinatív játékra alkalmas, olyan középpályás, aki szó szerint játssza a focit - mutatta be a fiatalt Tajti József sportigazgató. - Az első csapattal csinálta végig a nyári felkészülést, volt időnk alaposan megismerni a felnőttek között is. Egy hete a Magyar Kupában tétmérkőzésen is bemutatkozott a DVTK első csapatában, és meghívót kapott az U17-es válogatottba. Ezen tapasztalatok alapján hoztuk meg azt a döntést, hogy profi szerződést adunk neki. Rengeteget fejlődött az utóbbi időben, de még több potenciál van benne, biztos vagyok benne, hogy sok örömet okoz még a szurkolóknak. 

- Hat esztendős korom óta Diósgyőrben focizok, nem is lehetett más a célom, minthogy egyszer profi labdarúgóként segítsem a klubot - tette hozzá Tóth Borisz. - Nyár óta az első csapattaL készülök, nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a Magyar Kupában már becserélt Fernando Fernandez. Alig várom már, hogy ebben a csodálatos stadionban az ország legjobb szurkolótábora előtt bizonyíthassam be, hogy jól döntött a klubvezetés, amikor bizalmat szavaztak nekem. Nagyon fogok igyekezni. Hajrá, Diósgyőr!

Névjegy

Név: Tóth Borisz
Születési idő: 2002. július 7.
Születési hely: Miskolc
Poszt: középpályás

Pályafutás
2018/2019 DVTK (NB I.) 
2018/2019 DVTK tartalék (NB III.) 
2018/2019 DVTK 17
2017/2018 DVTK U17
2016/2017 DVTK U17, U16, U15
2015/2016 DVTK U15, U14
2014/2015 DVTK U14
2008-2018 DVTK utánpótlás