A mérkőzést a poprádi együttes kezdte aktívabban, igaz ehhez hozzájárult, hogy a játékvezetők az első négy percben két miskolci játékost is a büntetőpadra küldtek, előbb Galanisz Nikandroszt, majd Kiss Dánielt. Az emberelőnyök során elsősorban a kék vonalról eleresztett lövésekkel veszélyeztetett a kék mezes csapat, de Adorján rendre szépen hárított, a kipattanókat pedig a védők jól takarították el. Egyenlő létszámban a játék képe is megváltozott, a DVTK is többször eljutott Vošvrada kapujához. Az első nagyobb vendég helyzet a 10. percben alakult ki, amikor Galanisz és Szappanos is közelről próbálkozhatott, de a hazai kapus hárította a kísérleteket. Egy perc múlva ismét emberelőnybe kerültek a hazaiak, hiszen Crawford ütője lendült túl magasra. A következő két percben rengeteg kapuralövést kellett hárítania Adorjánnak, amit hiba nélkül meg is tett. A vezetést végül a 19. percben sikerült megszerezniük a hazaiaknak, amikor Abdul passzával Mlynarovič lépett be a támadó harmadba, lekészítette a korongot Svitana-nak, aki a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).
 

A második harmad egy áthúzódó kiállítással kezdődött, hiszen az első játékrész utolsó másodperceiben túl sok vendég játékos tartózkodott a jégen. Mindössze 11 másodperc telt el a játékból, amikor Harrison is a kiállítás sorsára jutott. A közel két perces kettős emberhátrányt sikerült kivédekeznie hősiesen a miskolci csapatnak, azonban egyenlő létszámban is folytatódott a hazai nyomás, ami Abdul helyzetében csúcsosodott ki. A 25. percben Glen Hanlon vezetőedző időt kért, nem tetszett neki ahogy kezdődött a második harmad. A játékmegszakítás megtörte a hazaiak lendületét, majd a 28. percben következhetett az első miskolci emberelőny, hiszen Mlynarovič gáncsolta Ritót. Sorra alakította ki a helyzeteket a DVTK, előbb Milam majd Loiseau próbálkozott a gólszerzéssel sikertelenül. A játék képe gyökeresen megváltozott, a játékosok javarészt a hazai harmadban tartózkodtak. A 36. percben egy vendég letámadásnak köszönhetően Paukovček emelte ki a korongot a pályáról, ezért újabb vendég előny következett, de gól ezúttal sem született, nem úgy, mint a 39. percben. Szirányi készítette le lövésre a korongot Hajósnak, aki egy lövőcselt követően visszatette a játékszert a feladónak, a védő pedig a kék vonalról lőtt a kapuba (1-1). Nem sokáig maradt egyenlő az állás, másodpercek voltak csak hátra a második harmadból, amikor Paukovček oldalról élesen lőtt a kapu elé, Samuel Takáč pedig a levegőben lévő korongba tudott beleérni, ami így Adorján kapujába jutott (2-1).  
 

A harmadik harmad első perceiben felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Négy perc elteltével Mlynarovič kiállítása nyomán két percig emberelőnyben próbálkozhatott az egyenlítéssel a fehér mezes gárda, de az egyenlítő találat csak a 49. percben jött össze. Jed Rusk lövése kipattant Vošvrada kapusról, a leggyorsabban pedig Magosi reagált és a hálóőr felett a kapuba emelt (2-2). A maradék bő tíz percben mindkét együttes megszerezhette volna a három pontot, Bondra, Fabian, Galanisz, Szappanos és Somogyi előtt is adódott lehetőség de maradt a döntetlen állás.
 

A hosszabbításban 3-3 mezőnyjátékos tartózkodhatott a jégen, ami kifejezetten nyílt játékot eredményezett. A ráadás első percében Kiss Dániel tört egyedül kapura, de lövését védte Vošvrada. A 63. percben egy poprádi helyzetnél Adorján lábbal elmozdította a kaput, tettét pedig a játékvezetők szándékos mozdulatnak ítéltek, ezért büntető következett, amit Svitana gólra váltott (3-2).
 

Tipsport Liga

8.forduló

2018. október 2. 17:00

HK Poprad - DVTK Jegesmedvék 3-2 h.u. (1-0, 1-1, 1-0, 1-0)

Poprád, Zimný Štadion, 1063 néző, játékvezetők: Daniel Konc, Ondrej Kalina, Martin Smrek, Andrej Bogdaň

HK Poprad: Vošvrada (Grančar) – Kozák, Salija, Svitana, Mlynarovič, Abdul, Brejčák, Petran, Takáč, Paukovček, Bondra, Fabia, Ťavoda, Zagrapan, Heizer, Koyš, Česánek, Paločko, Bjalončik, Macik, Vezetőedző: Roman Stantien

DVTK Jegesmedvék: Adorján (Duschek) – Crawford, Kiss, Szirányi, Rusk, Milam, Láda, Vojtkó, Galanisz, Magosi, Pance, Kulmala, Somogyi, Harrison, Vas, Loiseau, Ritó, Vince, Hajós Szappanos, Vezetőedző: Glen Hanlon

1-0 18:27 Svitana (Mlynarovič, Abdul), 1-1 38:57 Szirányi (Hajós), 2-1 Takáč (Paukovček) 2-2 48:20 Magosi (Vas, Rusk) 3:2 62:49 Svitana


Statisztika

Kapuralövés 49-27
Védés 25-46
Büntetés percek 6-10
 

Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGY

HV.

V

G

P

1.

HC Kosice

9

7

0

0

2

32:15

21

2.

HC Nové Zámky

9

6

1

0

2

27:13

20

3.

HKM Zvolen

8

5

0

2

1

31:16

17

4.

HK Nitra

9

5

1

0

3

30:21

17

5.

HK Poprad

8

4

2

0

2

22:16

16

6.

HC’05 Banska Bystrica

9

4

0

3

2

22:26

15

7.

MHK L. Mikulas

8

3

2

1

2

22:15

14

8.

DVTK Jegesmedvék

9

4

0

1

4

29:34

13

9.

HC 07 Detva

9

3

1

0

5

20:25

11

10.

Dukla Trencin

8

2

2

0

4

19:21

10

11.

MsHK Zilina

9

2

1

0

6

26:35

8

12.

MAC Újbuda

9

1

0

3

5

16:29

6

13.

HK Orange 20

8

0

0

0

8

13:43

0


Értékelés

Glen Hanlon: Gratulálok a poprádi csapatnak és vezetőedzőjének a győzelemhez. Úgy gondolom, hogy egy pontot mindenképpen megérdemeltünk a mai mérkőzésen. A kapusteljesítményünknek és a védekezésünknek köszönhetjük a pontszerzést.

Roman Stantien: Köszönjük a gratulációt. A miskolci együttes nagyon kemény ellenfélnek bizonyult, remekül védekeztek. A csapatom az első perctől az utolsóig mindent megtett a sikerért, aminek meg lett az eredménye.