A DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatóját, Sütő Szilárdot - aki maga is Íroszágban szerezte UEFA Elite “A” lincencét - kérdeztük a látogatásról.

- Talán még soha nem járt magyar akadémián tanulmányúton ilyen rangos külföldi küldöttség. Hogyan sikerült meghívni az ír szövetség tanfolyamán résztvevőket Diósgyőrbe?
- Az Ír Labdarúgó Szövetség képzésein egész Európából vesznek részt hallgatók, sőt, amikor az Elit “A” tanfolyamra jártam, akkor Új-Zélandról is akadt társam. 
A vizsga utolsó része mindig a tanuló saját klubjában történik, ahol a szövetség egyik instruktora is részt vesz. Ekkor járt első alkalommal Diósgyőrben a The FAI képviselője. Nagyon tetszett, amit látott, illetve amit a vizsgaanyagban felvázoltam, így vetődött föl, mi lenne, ha a következő évi Elite “A”, azaz akadémiavezetői licence tanfolyam tanulmányútja hozzánk vezetne.
A brit szigeteken nagy az átjárás, szoros kapcsolatban áll egymással az angol, ír, walesi, északír és a skót szövetség. Tavaly az angliai Brightonban jártak az ír képzés résztvevői, és korábban is ez volt a legjellemzőbb úticél, hiszen Anglia a legjelentősebb felvevő piaca az ír labdarúgóknak. Viszont megismerve a DVTK Labdarúgó Akadémiát úgy döntöttek, hogy az itt látottak sokkal közelebb állnak az írországi lehetőségekhez, mint a dúsgazdag angol akadémiák. Ezen kívül a számukra fontos modern akadémiai jellemzők, amit szeretnének a gyakorlatban is megmutatni a tanulóknak mind megtalálhatók Diósgyőrben. Fontos hangsúlyozni, a világon bárhol szívesen látták volna a hallgatókat, de ők úgy döntöttek, hozzánk látogatnak.
Bekértek egy előzetes programtervezetet, amit utána módosítás nélkül elfogadtak. Ez számunkra kiváló visszajelzés arról, hogy olyan szellemi értékkel rendelkezünk, amivel az Ír Labdarúgó Szövetséget is ki tudjuk szolgálni. Arra pedig külön büszke vagyok, hogy a kollégák mindezt kivétel nélkül angol nyelven mutatják be vendégeinknek.

- Mit lehet kiemelni a programból?
- Hétfőn utazott a 19 tanuló és 5 instruktor Miskolcra a The FAI költségén, majd délután egy órától 8-ig, kedden pedig reggel 8-tól este 8-ig rendkívül intenzív programsorozaton vesznek részt, és szerdán indulnak haza. Az előadások mellett több bemutató edzést is láthatnak, ahol a gyakorlatban is megmutatjuk, mit hogyan csinálunk. 
Minden bizonnyal érdeklődéssel hallgatják majd a DVTK fejlődéséről szóló beszámolót, mert az előzetes jelzések alapján elképesztőnek tartják, hová jutott a diósgyőri utánpótlás az elmúlt nyolc évben (vizsgamunkámban bemutattam az akkori elmaradtott infrastruktúrát, illetve a másodosztályban szereplő csapatokat, valamint biztosan utána is néztek, hová utaznak). Felvázoljuk a fejlődés lépcsőfokait, hogyan építkeztünk szó szerint és átvitt értelemben is. 
Fontosnak tartom, hogy az U15-ös korosztálytól használjuk a GPS-alapú adatgyűjtést, és az elmúlt évben hatalmas adatbázist építettünk. Ennek a tapasztalataira - hogyan tudjuk ez alapján a napi és heti terhelést a periodizációhoz igazítani - már csak azért is kíváncsiak lehetnek, mert a PlayerTek  egy ír cég, amit később felvásárolt a Catapult. 
Szintén egy éve használjuk a játékosok pszichológiai felméréséhez a Vienna Teszt Rendszert, amely sok érdekes adatot szolgáltat a játékosok állapotáról, de azt is bemutatjuk, milyen terveink vannak a régiós partnerek segítségével olyan kluboknál, akik rosszabb helyzetben vanak, mint mi voltunk tíz éve.


- És mit kap a DVTK?
- Amellett, hogy jó hírünket viszik, a hosszú nap végén lehetőség nyílik a kötetlen kapcsolatépítésre, biztosan sok információval gazdagodnak a kollégák az írországi labdarúgó utánpótlás-neveléssel kapcsolatban. Sok egykori kiváló labdarúgó dolgozik a DVTK utánpótlásában, de biztosan nekik is emlékezetes lesz találkozni a százszoros ír válogatott, a Chelsea csapatával kétszeres Premier League-győztes Damien Duff-fal.