Az utóbbi években kevés diósgyőri nevelésű játékosnak adatott meg, hogy szerepeljen a felnőtt csapatban. A Faggyas, Huszák, Menyhért, Rebecsák, Verpecz, Kleiber, Lipusz hetes fogatnak azonban ez sikerült, közülük viszont már csak utóbbi két játékos tagja a keretnek. Lipusz Norbert szinte már rutinos labdarúgónak számít, de a drukkerek szimpátiáját nemcsak a városhoz való kötődésével, hanem teljesítményével is kiérdemelte.

Milyen érzések törnek elő benned, amikor pályára lépsz nevelőegyesületed színeiben?

- Boldogság és öröm. Boldog vagyok, mert amikor 1994-ben, nyolc évesen elkezdtem itt játszani, csak reméltem, hogy egyszer majd én is pályára léphetek a felnőtt csapatban. Örülök, hiszen labdaszedőként, meccsre járó szurkolóként is sokszor eljátszottam a gondolattal, vajon milyen lehet akár bajnoki, akár kupa vagy akár csak edzőmérkőzésen a nagyok között játszani?

Ennyi lenne a titka annak, ha egy utánpótlás játékos be akar kerülni a nagyok közé?

- Nincs semmiféle titok. Dolgozni kell, hajtani keményen az edzéseken, a meccseken és előbb-utóbb meg lesz az eredmény. A foci szeretetét nem lehet megtanulni, azt érezni kell, muszájból nem szabad az edzéseket látogatni. Aztán fontos még a szerencse, ami nélkül én sem mentem volna semmire. Nagyon sok tehetséges gyerek kezd el Diósgyőrben játszani, majd különböző okok miatt nem lesz belőlük felnőtt futballista. Valaki megsérül, valaki inkább a tanulást választja vagy nincs benne kellő kitartás, szorgalom. Szóval, sok mindenen múlik ez.

Csalódott voltál, amikor a DVTK 2007 telén fél évre kölcsön adott Dunaújvárosba?

- Először meglepődtem, aztán az akkori vezetőedző, Csank János megnyugtatott, hogy számít rám a későbbiekben, de a játéklehetőség szempontjából jól jöhet nekem a dunaújvárosi ajánlat. Egy fiatal, hajtós csapatba kerültem és igaza volt a mesternek, mert fiatalon rengeteget jelent, ha valaki folyamatosan játékban van.

Az pedig már sejtetni enged valamit, ha a köztudottan idősebb, rutinosabb futballistákat kedvelő Csank János azt mondja egy fiatal játékosnak, hogy számít rá.

- Ezért is mondom, hogy hajtani, dolgozni kell, és soha nem szabad feladni, mert olyan elvhű trénereket is meg lehet győzni a teljesítménnyel, mint Csank mester. Persze ugyanúgy bizonyítanom kellett Gálhidi Györgynek, Zoran Kunticsnak vagy Pajkos Jánosnak arról, hogy helyem van a csapatban.

Közelítesz a 30.-ik NB I-es fellépésedhez. Biztos van már olyan emlékezetes meccsed, amit soha nem fogsz elfelejteni.

- Amikor a Pajkos János-Zoran Kuntics páros a Honvéd elleni hazai rangadón a 80.-ik percben szólt: ,,Lipi, beállsz!" Bár csak a hajrára küldtek be, de akkor is nagy élmény maradt a számomra. Felfogni sem volt időm, hogy ennyi ember előtt, egy ilyen rangos meccsen szerepet kapok. Aztán öt perccel később Horváth Feri egy beadásból befejelte a győztes gólt, én pedig azt se tudtam hova szaladjak örömömben. Minden diósgyőri nevelésű játékosnak azt kívánom, tapasztalják meg milyen érzés ilyet átélni.

Gyarmaty Attila