A csapatok egy-egy húzóemberét, valamint Király Sándort, a DVTK Kosárlabda Akadémia igazgatóját kérdeztük a menetelés titkairól, illetve arról, hogyan látják a további esélyeket.

- Szerintem a titok a csapategységben van: sok hasonló, jó képességű játékos alkotja a gárda gerincét - kezdte Peitl Fruzsina, a kadet csapat ponterős bedobója. - Mindig akad egy-egy ember, aki az átlagnál jobban teljesít, aki átlendíti a csapatot a holtponton. Az eddigi eredményekkel elégedettek lehetünk, hiszen mindegyik meccsünket viszonylag simán nyertük, annak ellenére, hogy még igazán nem is játszottunk jól, talán a Vasas elleni rangadót leszámítva. A jövőben azonban ennél még jobb teljesítményre lesz szükség, különösen, ha el akarjuk érni a célunkat, hogy az országos döntőben érmet szerezzünk. Addig azonban még nagyon sok munka vár ránk, és sok nehéz mérkőzésen kell helyt állnunk. Következő héten a bajnokság nagy esélyese, a Csata otthonába látogatunk, ahol szeretnénk szoros meccset játszani, bizonyítani, hogy az eddigi sikereink nem voltak véletlenek.

Az idén tavasszal a Nemzeti Leány Kadet Bajnokság nagydöntőjének bronzmérkőzésén a DVTK Akadémia 63-60-ra legyőzte a KSC Szekszárdot, ezzel az U16-os csapat megszerezte a klub első utánpótlás bajnoki érmét, amely csapatnak tagja volt az immár junior együttesben szereplő Vég-Dudás Anna. 

- Nagyon büszke vagyok a csapatra - mondta el Vég-Dudás Anna, a junior csapat válogatott centere, aki az idei U16-os Európa-bajnokságon Kaunasban a magyar válogatottal a 7. helyet szerezte meg. - A jó kezdés és az, hogy már zsinórban az ötödik meccsünket megnyertük, annak köszönhető, hogy a nehéz pillanatokban egymást biztatjuk, igazi csapatként küzdünk, soha nem adjuk fel. A siker titka még szerintem az is, hogy sokat gyakoroljuk a kinti dobásokat és távolról is eredményesek tudunk lenni. Mindemellett centertársammal, a felnőtt csapatban is játszó Kiss Angelikával egyre jobban megértjük egymást. Nagyon jó lenne ezt a veretlenségi szériát az alapszakasz végéig megtartani, amire reális esélyünk van. Ehhez az kell, hogy még jobban fejlődjünk, és ugyanolyan küzdőszelemben lépjünk pályára, ami eddig jellemezte csapatunkat. Az elmúlt szezonban a kadet csapattal bronzérmet szereztünk, minimális célunk hogy ezt a junior együttessel megismételjük, de azon leszünk, hogy minél fényesebb éremmel térjünk haza.

A DVTK Kosárlabda Akadémia szakmai vezetése évek óta tudatosan építkezik Miskolcon, valamint a megyében, amely munkának már a tavalyi évben is voltak látható jelei, hiszen nagyszerű eredményeket tudhatott magáénak a DVTK Kosárlabda Akadémia.

- Ha nem tudnám, mennyi munka van az eredmények mögött, akkor csodának tartanám, hogy a korábban az MVSI keretein belül csak vegetáló leány kosárlabda képzésben sikerült eljutnunk oda, hogy ilyen szép eredményeket tudunk hétről-hétre elérni - jelentette ki örömmel Király Sándor, a DVTK Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója. - Amikor néhány éve Szabó Tamás felkért a Kosárlabda Akadémia vezetésére, akkor még nagyon távolinak tűnt, hogy egyszer az utánpótlásban is az élmezőnybe tartozzunk, akkora volt a lemaradásunk az élcsapatokkal szemben. Remélem ezeknek az eredményeknek a hatására is egyre több szülő hozza majd el a gyermekét kosárlabdázni, és a DVTK felnőtt csapata jelentős részben saját nevelésű játékosokkal tud majd felállni a nem is olyan távoli jövőben.