Az találkozó első helyzete Alexis Loiseau előtt adódott a harmadik percben, amikor egy kipattanó került a csatár elé, de előbb Skapski kapus, majd egy blokk állta a korong útját. A vendég csapat elsősorban távoli lövésekkel próbálta bevenni Adorján kapuját, Špirko, Vandane és Chovan is a kékvonal közeléből próbálkozott a gólszerzéssel. 12 perc telt el a mérkőzésből, amikor Somogyi és Galanisz támadhatott két védő ellen, Somogyi egy csel után a lövést választotta, de Skapski bravúrral védett. Nagy tempóban játszottak a csapatok, játékmegszakítás és kiállítás nélkül, azonban komolyabb helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem. A harmad utolsó percében Gőz lövése után kipattant a korong Skapskiról éppen Loiseau elé, aki nagy helyzetben nem tudta a kapuba juttatni a játékszert.


A középső játékrész első percében megszületett a mérkőzés első gólja, amit Miskolczi Márk szerzett. A csatár lövése felpattant egy védő blokkján és a kapus felett a kapuba esett a kroong (1-0). Két perccel később az első kiállítás is megszületett, Rúžička magas bottal való játékért kapott két perces büntetést, majd a játékvezetővel került szóváltásba, amiért plusz 10 perces büntetést is kapott. A hazai emberelőnyből mindössze 22 másodperc telt el, amikor Pance bravúrosan tartotta a korongot a harmadba, ami Vashoz pattant, aki a támadóharmad közepéről egy tökéletes lövéssel vette be a vendég kaput (2-0). A gól utáni cserében Milam palánkralökésért ült ki a büntetőpadra, az emberhátrány alatt Adorján két alkalommal is bravúrosan védett. Egy perccel azután, hogy kiegészült Glen Hanlon csapata három gólosra nőtt a hazai előny. Magosi szerzett korongot az ellenfél kékvonalánál, majd Harrisonhoz került a játékszer, a kanadai csatár keresztpasszából pedig Magosi óriási gólt lőtt kapásból (3-0). A folytatásban egy kimaradt hazai emberelőny után magasabb fokozatba kapcsolt a listavezető, Adorjánnak több bravúrtt is be kellett mutatnia, hogy ne szülessen meg az első vendég találat. 


A harmadik harmad Miskolczi Márk ziccerével indult, ami során Skapski hatalmasat védett. Mindent megtett a gólszerzés érdekében a zólyomi csapat, de a miskolci védelem jól működött és remekül pörgették a hátralévő másodperceket. A 46. percben Vandas kapott két perces büntetést, ami alatt ugyan nem alakított ki nagyobb helyzet a piros mezes hazai csapat, de két perccel így is közelebb kerültek a győzelemhez. Ezt követően Magosi is a kiállítás sorásra jutott, az öt a négy elleni játék során pedig záporoztak a lövések Adorján kapujára, eredménytelenül. Hosszú hajrát nyitott Andrej Podkonicky csapata és a vezetőedző már 6 perccel a vége előtt lehozta kapusát, így hat vendég mezőnyjátékos próbálkozott a gólszerzéssel. Gólhelyzetek azonban mégis az üresen maradt zólyomi kapu előtt alakultak ki, de több próbálkozás is az üres kapu mellé ment. Végül Tomás Slovák a saját harmadából kiemelt korongja talált utat a kapuba, így kialakult a végeredmény (4-0).

Tipsport Liga

26. forduló

2018. november 25. vasárnap 18:00

DVTK Jegesmedvék - HKM Zvolen 4-0 (0-0, 3-0, 1-0)

Miskolci Jégcsarnok, 1.110 néző, játékvezetők: Martin Korba, Vladimír Snášel, Martin Smrek, Rastislav Gajan

DVTK Jegesmedvék: Adorján (Vay) - Crawford, Kiss, Szirányi, Slovák, Gőz, Milam, Láda, Pance, Vas , Kulmala, Harrison, Magosi, Loiseau, Somogyi, Miskolczi, Galanisz, Ritó, Hajós, Vojtkó Vezetőedző: Glen Hanlon

HKM Zvolen: Skapski (Tomek) - Vandane, Ulrych, Zelenák, Rúžička, Drgoň, Pufahl, Roman, Pöyhönen, Vandas, Špirko, Handlovský, Šišovský, Lušňák, Obdržálek, Kytnár, Chovan, Zuzin, Petráš, Holovič, Marcinek, Vezetőedző: Andrej Podkonicky

1-0 20:55 Miskolczi (Vas, Szirányi)
2-0 23:59 Vas (Szirányi, Pance)
3-0 27:50 Magosi (Harrison, Loiseau)
4-0 58:12 Slovák

Statisztika

Lövés 38-33
Védés 33 (100.00 %) : 35 (92.11 %)
Büntetés percek 6-18
Buli elhozatal 35/62 (56.45 %) : 27/62 (43.55 %)

Értékelés

Glen Hanlon: Köszönjük szépen a szurkolóinknak a nagyszerű búzdítást, remek atmoszféra volt a csarnokban. Egy kíváló ellenfelet sikerült ma legyőznünk, akik modern, gyors hokit játszanak. Örülök, hogy csapatként küzdöttünk és kapusunk nagyszerű teljesítményének is.

Andrej Podkonicky: Gratulálok az ellenfelünknek a megérdemelt győzelemhez. Sajnos a mai nap nem találtuk meg a módját annak, hogy a kapuba találjunk, illetve a hazaiak kapusa is remek napot fogott ki. Küzdöttünk, de ez ma nem volt elég a pontszerzéshez.


Tabella

#

Csapat

LM

GY

HGY

HV

V

G

P

1.

HKM Zvolen

28

17

4

2

5

113:60

61

2.

HC Kosice

28

19

1

1

7

99:58

60

3.

HK Poprad

28

17

2

1

8

81:58

56

4.

HC'05 Banska Bystrica

26

15

1

4

6

74:58

51

5.

HK Nitra

27

14

3

1

9

99:66

49

6.

HC Nove Zamky

28

13

3

2

10

70:59

47

7.

Dukla Trencin

27

13

2

1

11

63:60

44

8.

DVTK Jegesmedvék

28

9

2

4

13

74:86

35

9.

MHK 32 L. Mikulas

28

10

2

1

15

73:85

35

10.

HC 07 Detva

28

9

1

4

14

71:94

33

11.

MAC Újbuda

27

8

1

5

13

71:89

31

12.

MsHK Zilina

28

5

5

0

18

71:101

25

13.

HK Orange 20

21

0

0

1

20

26:111

1


Összefoglaló