Női Röplabda NB I. 10. forduló

2018. december 2., vasárnap
17:00 Szent Benedek Balatonfüred - DVTK FUX

Toma Sándor: - Összecsaptunk már tavaly is a Balatonfüreddel, és most ősszel is. Talán annyival stabilabbak, hogy egy-egy poszton van külföldi játékosuk is, akik a nehéz szituációkban segíteni tudnak nekik. Azóta sok mérkőzést játszottunk, én most már azt várnám, hogy idegenben is tudjunk legalább szettet nyerni. Legutóbb a TFSE ellen a sírból hoztuk vissza a meccset, de végül csak behúztuk azt a találkozót, így sikerélménnyel utazunk el holnap. Egy jó meccset szeretnénk játszani, ahol minden pontért meg fogunk dolgozni. 

Helyszín

Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Balatonfüredi Tagintézménye
Cím: 8230 Balatonfüred, Hősök tere 1.
(bejárat az Arácsi út 121. felől)

Egymás ellen

A két csapat már összecsapott a bajnokság alapszakaszában. Az október 19-én lejátszott találkozó után a Balaton-partiak örülhettek a győzelemnek. 

Női Röplabda NB I, alapszakasz 3. forduló

DVTK FUX - Szent Benedek Balatonfüred 0:3 (-21, -19, -19)

Miskolc, Generali Aréna, 200 néző. Játékvezető: Gyulai, Soltész.

DVTK FUX: Kovács E., Szajkó, Sitkey M., Kundrák, Kiss V., Kiss E. Csere: Nagy D., Nagy Zs. (liberók). Szakmai igazgató: Toma Sándor.