Medgyessy mindjárt az első hazai támadást egy gyors palánk alólival fejezte be, de a következő percekre rányomta bélyegét a nagy tét, sokáig nem született újabb gól. A Reyer ötödik akciója De Pretto 2+1-esével fejeződött be, majd Šulciute forintos labdáját Walker-Kimbrough váltotta pontokra. Šteinberga szórt egy hármast, amelyre Medgyessy válaszolt egy laza tempóval (6-6). A csereként beállt Szabó Fanni hamar bemutatkozott egy bátor betörés utáni ziccerrel, és Mokango is megszerezte első pontjait, klasszikus centermunka eredményeként. Walker-Kimbrugh kettesére Goree válaszolt, de a negyed utolsó pontja a velenceieké volt Gorini révén (12-10).


Shatori és Gorini gyors kosárváltásával indult a második etap, majd egy olasz büntető után ritmust váltott a DVTK, és Škorić valamint Kiss Angelika ketteseivel kiharcolt egy vendég időkérést (18-13). A nagy kedvvel játszó Medgyessy dobta be az egyik büntetőjét, majd Škorić és Walker-Kimbrough dupláival tíz lett közte (23-13). Steinberga szépített ugyan, de jött Mokango, aki szintén kezdte elkapni a fonalat, az olasz csapat ismét időt volt kénytelen kérni. Ez hatásosnak is bizonyult, mert a következő öt pont az övék volt, ezért nagyon jól jött Škorić közelije (27-20). A félidő hajrájában Madera talált be, majd a dudaszó előtt Anderson is bevágott egy hármast, szorossá téve ezzel a találkozót (27-25).


Zele büntetőjével és Mokango közelijével folytatódott a játék a szünet után, azonban De Pretto is pontosan dobta a büntetőit, és kicsit később Carangelo is betalált (30-29). Škorić középtávolija a legjobbkor jött tehát, a saját palánkja alatt pedig Mokango osztott ki egy szép sapkát. Bestagno csont nélkülijére Škorić válaszolt hasonlóval a festékből, majd újfent ő villant egy betörés után (36-31). A Venezia azonban nem hagyta magát leszakítani, De Pretto és Gorini révén ismét egy pontra zárkóztak. Sőt, Szabó két hármas kísérletét már nem is hagyták megtorlatlanul és valamivel több mint két perccel a negyed vége előtt De Pretto kettesével átvették a vezetést is (36-37). Cziczás László időkérése használt, mert Zele triplájával folytatódott a játék, néhány elhibázott támadás után De Pretto egalizálta az eredményt büntetőkből (39-39).


Goree közelijével kezdődött a záró felvonás, Medgyessy palánkos tempóval reagált erre. Gorini vágott be egy hármast, a hazaiak litván középjátékosa azonban lemásolta a produkciót, majd ugyanő csinált meg egy szép egyéni akciót, és máris nagyobb hangerőre kapcsoltak a hazai szurkolók (46-44). Medgyessy is pontosan tette fel a ziccerét egy szép betörés után, jött is a Venezia időkérése a játékrész felénél. Steinberga büntetőivel faragott a hátrányból, de a túloldalon Šulčiūtė mindhármat bedobta. Šteinberga hármasával egyenlítettek az olaszok, majd Škorić kettese után megint az olaszok lett légiósa villant. Walker-Kimbrough dobta be a büntetőit, majd Medgyessy hármasa után valósággal felrobbant a csarnok (58-53). Fantasztikus izgalmak következtek, De Pretto majd Škorić hintettek egy-egy triplát, aztán az olasz tízese újra betalált (61-58). Huszonöt másodperccel a mérkőzés vége előtt Anderson kiszorított pozícióból elengedett, felugrásos hármasa is a hazai gyűrűbe hullott, érett tehát a hosszabbítás (61-61). De a DVTK játékosai nem akartak túlórázni, Medgyessy várt ki hosszú másodpercekig majd Mokangot hozta helyzetbe, aki fantasztikus hidegvérrel két méterről behelyezte a labdát a helyére. Az időkérés utáni két másodperc már kevés volt a velencei csapatnak az egyenlítésre, igazi kosár-krimi végén diadalmaskodtak a piros-fehérek (63-61). 

Női Kosárlabda Európa Kupa, G. csoport, 6. forduló

Aluinvent DVTK -Reyer Venezia 63-61 (12-10, 15-15, 12-14, 24-22))

Miskolc,Generali Aréna. 1000 néző. Játékvezető: Vovk (horvát), Karović (bosnyák), Smiljanić (szerb).
Aluinvent DVTK: Medgyessy 12/3, Walker-Kimbrough 10, Škorić 17/3, Šulčiūtė 8/3, Mokango 8. Csere: Szabó F. 2, Zele 4/3, Kányási, Kiss A. 2. Vezetőedző: Cziczás László.
Reyer Venezia: Anderson 6/6, Carangelo 8/6, De Pretto 16/3, Šteinberga 11/3, Bestagno 3. Csere: Goree 4, Gorini 11/3, Kacerik, Crudo, Ciabattoni, Madera 2. Vezetőedző: Andrea Liberalotto.

Edzői értékelés

Cziczás László: - Nagyon nagy győzelmet arattunk úgy, hogy a szezon leggyengébb játékát nyújtottuk. Mégis nagy elismerés illeti a lányokat, hogy bár az ellenfelünk szívósan küzdött, mi mégis újra és újra előnyhöz jutottunk. Hála ezért Majának is, aki egyre jobban játszik, csaptkapitányhoz méltóan. Még egyszer hangsúlyozom, örülök annak, hogy ennyire gyenge játékkal meg tudtuk verni a bitang erős Velencét. Ennek a továbbjutáson túl az a pozitív hozadéka, hogy január elején nem kell játszanunk az Európa Kupában és nyugodtan tudunk készülni a nagyon fontos zalaegerszegi bajnokira.

Andrea Liberalotto: - Nagyon nehéz mérkőzés volt, a diósgyőri csapat rendkívül agresszív játékot nyújtott. Extra kosarainkkal sokáig meccsben tudtunk maradni, de végül alulmaradtunk. Egy kétpontos győzelem mindig nüanszokon múlik, sok sikert kívánunk a DVTK-nak a továbbiakban. 

A mérkőzés részletes statisztikája itt olvasható.